A Volvónak esze ágában sincs olcsóbban adni a villanyautókat

A Tesla meglépte az árcsökkentést, ám a Volvo így sem tud lépést tartani a kereslettel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év árharcot hozhat a villanyautók piacán, a Volvo viszont kényelmesen hátradőlhet, a negyedéves eredmények fényében nincs okuk az aggodalomra.

Az EX90 már itthon is elérhető, alapára 42 millió forint. Az öt méter feletti SUV hétüléses és 408 lóerős

Tizenegy évvel ezelőtt légüres térbe érkezett a Tesla Model S, mára viszont a konkurencia is kigyúrta magát, nincs olyan könnyű dolga az amerikai gyártónak. Az erősödő verseny árcsökkentésre kényszerítette a Teslát, amit már a hazai vásárlók is érezhetnek. A legolcsóbb Model 3 most már 22 helyett 19 millióért vihető haza, a Model Y esetében 5 millió az engedmény. Ezt a Ford nem nézhette tétlenül, a Mach-E árából átlagosan 4500 dollárt engedett, a Volvo viszont köszöni szépen, elégedett a saját áraival.
Hirdetés

Akinek túl nagy az EX90, az választhatja a feleannyiba kerülő XC40-et, villamos vagy plug-in hajtással

A magabiztos kijelentést a 2022-es év negyedik negyedéves pénzügyi jelentése után tette a Volvo, így gyaníthatóan kedvező számokat hoztak össze a svédek. A vezérigazgató nyilatkozata szerint soha nem látott kereslet mutatkozik a cég elektromos autói iránt, tavaly az értékesített mennyiség 18 százalékában nem volt hagyományos erőforrás, ez 6%-os növekedés 2021-hez képest. A rekordméretű kereslet rekordméretű várólistát is eredményezett, így a Volvo nem látja értelmét az árcsökkentésnek. Nemrég a General Motors, a BMW, a Mercedes-Benz és a Hyundai is nyilatkozott, jelenleg egyik gyártó sem érzi szükségét az árak mérséklésének.

Az XC40 formásabb testvére a C40 Recarge, a kupés SUV viszont csak elektromos hajtással kérhető

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.02.18. at 15:54
    Permalink

    A nyakamat tettem volna rá már előzetesen, hogy az európai annyira büszke és sznob, hogy nem fog árat csökkenteni. De majd ha a Tesla úgy gyártja a kocsikat, mint a Hot Wheels vagy a Matchbox, akkor ne sipákoljanak állam bácsinak, hogy pénz kellene…

  • 2023.02.18. at 19:26
    Permalink

    Ezt a baromságot már több helyen elnyomták a Volvónál.
    Hát persze hogy emelkedett az elektromos részesedése, mivel az összes motorjuk (legalább mild-) hibrid, a versenyképes dízeleket meg kivezették.

    Össze is hoztak egy 12%-os csökkenést 2022-ben, ami tényleg enyhe ahhoz képest hogy mennyit emeltek szinte az összes modellüknél az árakon…

Vélemény, hozzászólás?