Abbahagyja WRC programját a Volkswagen

Mit csinálsz, VW? Újra világbajnokok, mégis kiszállnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy héten belül már a második meglepő bejelentést teszi a VW-csoport motorsport részlege. Négy sikeres év után hagyja ott a VW a WRC-t.


Újabb meglepő bejelentés a VW-csoport motorsport programjaival kapcsolatban. Egy hete sem volt, hogy az Audi bejelentette: 18 példanélküli év után nem indul többet a Hosszútávú Világbajnokságon. Ők akkor a dízelbotrányra fogták, valamint az anyacég alternatív hajtások felé való irányultságára. Úgy látszik, a Volkswagen is követi őket, hiszen nem sokkal negyedik gyártói és negyedik egyéni bajnoki címük után bejelentették, hogy kiszállnak a Rally Világbajnokságból. Ez szintén hirtelen jött döntés, senki sem számolt vele.
A döntés hátterében állítólag szintén a VW-csoport rosszabb időszaka áll. „A Volkswagen márka rengeteg kihívással találta szembe magát. A járműpalettánk elekromosodásával, nekünk is minden erőnkkel a jövő technológiáira kell koncentrálnunk.” - mondta Frank Welsch. "Messze túlhaladtuk céljainkat a WRC-ben, ám most át kell szerveznünk a Volkswagen Motorsport feladatkörét és még inkább a jövőre koncentrálni."
Welsch arra is kitért, hogy bár gyári csapatuk nem lesz a Rally Világbajnokságon, fejlesztés alatt van az új R5 homológ Polo raliautó. A TouringCarTimes szerint a Volkswagen Motorsport 200 dolgozójának leginkább a TCR-re épített Golf GTI fejlesztésére kell majd koncentrálnia, valamint tovább erősítenék jelenlétüket a rallycrossban is, ahol Beetle-ből átépített 600 lóerős bestiákkal versenyeznek. Ezekből egyértelmű, hogy mostantól csak az ügyfélprojektekre koncentrálnak, és gyári csapat helyett inkább eladják versenyautóikat.
Hirdetés

A Volkswagen kiszállásával egyértelművé vált, hogy jövőre is 4 márka verseng majd a WRC bajnoki címért, a Citroën, a Hyundai, az M-Sport Fordok és az újonc Toyota. Felmerül a kérdés, hova kerül majd a négyszeres világbajnok Ogier és csapattársai, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen, akiknek eddig biztos helye volt a világbajnokságon. Sőt már javában tesztelték a 2017-es új szabályoknak megfelelően épített VW Polo R-t, ám most mégis munkahely nélkül maradtak, az új versenyautót pedig úgy látszik, kukába dobták.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:33
    Permalink

    Hát mostanában lehet hogy így van,de valamikor a régi szép időkben pl. a Subaru WRC-ben elért sikerei hatalmas reklámot jelentettek az Impreza WRX-nek.

  • 2017.10.28. at 00:33
    Permalink

    Am se hiszem hogy anyagilag ez plusszos lenne nekik. Azt meg pláne nem hogy vki csak azért venné az ő autoikat mert ezekben a versenyeken x-edik helyezést értek el év végén. Nyilván ez igaz a többi márkára is, inkább olyan presztízs dolog ez nekik.

Vélemény, hozzászólás?