ACE, a merész!

"Hippisebb", mint a legendás hippibusz, mi az? Hát persze, hogy a Mini Aceman!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Először mutatott be tisztán villanyhajtású crossover koncepcióautót a Mini. Az Aceman a digitalizációért rajongók kedvence lehet, egy kis képgalériával mutatjuk meg, hogy miért.

Csak úgy sugárzik a vidámság és az életigenlés a Mini új koncepcióautójából. Persze felvet néhány kérdést is a masina, például azt, hogy minek is az előfutára. Elnevezése erősen emlékeztet az egykori Paceman modellre, ami a Countryman egy furcsa változata volt. Az Aceman viszont rendesen ötajtós, ötszemélyes. De nem, ne gondolja senki, hogy az új Countryman előfutára, hiszen annak következő generációja nagyobb lesz. Úgyhogy az Aceman a SUV, avagy crossover mánia meglovaglásának újabb eszköze, hogy a nagyranövő Countryman alatt is legyen egy városi divatterepjárója a Mininek. Teljesen ésszerűen: villanyhajtással. Arról viszont nem szól a fáma, hogy milyen villany hajtáslánccal szerelték fel az autót, de talán elárulják, amikor először nézheti meg testközelből a szélesebb közönség is. Hiszen Kölnben, a 2022-es Gamescom videójáték-vásáron életnagyságban kiállítják a Mini Concept Aceman tanulmányautót. A videójáték- és e-sport-közösség fejlesztőinek, kiadóinak, szakértőinek és rajongóinak nemzetközi találkozóját pedig 2022. augusztus 23-28. között rendezik meg a Koelnmesse vásár- és kiállítási központban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?