Ajtaja azért lesz a formabontó Mini szabadidőautónak

Készül a Beachcomber alapú új Mini Moke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egymással szembe nyíló ajtókkal és kivehető tetővel képzelik el a mini Countryman alapú új Moke-ot a tervezők.

Eredetileg csak annyi lett volna a célja a Mini Beachcomber nevű tanulmánynak, hogy beharangozza az új Countryman érkezését, ehhez képest nagyon pozitív visszajelzést kapott ezzel kapcsolatban a BMW. Úgy döntöttek, hogy megvalósítják az autót sorozatgyártásban is, igaz nem teljesen abban a formában, ahogy azt már láthattuk. A magas küszöb ugyan lehetővé tette volna az autónak az ütközésbiztonsági követelmények telesítését, de a beszállás megkönnyítése végett hagyományos ajtókat kap az autó. Mármint méret tekintetében, a B oszlopot elhagyják, és egymással szembe nyíló ajtókon át lehet majd megközelíteni az utasteret. Kivehető tetőpanelek gondoskodnak a kabriós élményről.
Ezen kívül még egy második lehetséges variáción is dolgoznak a mérnökök, amely szerint lerövidítik a tengelytávolságot, és csak két utastér-ajtót kap a modern Moke. Ennél a kivitelnél nem hagynák meg a tető oldalfalait, hanem egy, a szélvédőkeret közepétől hátrafelé húzódó merevítővel garantálnák a karosszéria szilárdságát. Valószínűleg az a változat lesz majd a befutó, amelynek gyártása olcsóbb – a múltidézés mellett ugyanis anyagilag is működnie kell az újdonságnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?