Aki adja régi autóját és mázlis is, viheti az új Ford Fiestát

Autócsere-program a Fordtól: csak 1 napon, csak 1 szerencsésnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Éjféli nyitvatartással várja a felajánlókat a Ford, aki adná saját autóját, az kaphat egy új Fiestát. Csak egyetlen napon, csütörtökön lehet regisztrálni.

Miután a B-MAX hazai bemutatkozását jótékonykodással kötötte össze a Ford, az új Fiesta érkezését január 24-én, azaz e hét csütörtökön jótékonysági és egyben nyereményakcióval, valamint Ford-tulajdonosok számára szerviz- és alkatrészkedvezményekkel kedveskedve ünnepli.
Aki vállalja azt, hogy saját használt autóját jótékonysági célra ajánlja fel, az nyerhet egy új Fiestát, nem is alap-, hanem Titanium kivitelű csúcsverziót az Év Motorjának választott 125 lóerős, 1,0 literes, háromhengeres GTDi turbós benzinmotorral. A korábbi saját autót természetesen csak a győztes kell átadja, amikor már az új Fiestával mehet haza.
Hirdetés

Az új Fiesta megnyerésének lehetőségéhez január 24-én csütörtökön valamely, az akcióban részt vevő Ford szalont kell felkeresni - reggel 8 és éjfél között. Fontos, hogy a Fiesta24 kampányban nem vesz részt az összes Ford márkakereskedés, ezért aztán érdemes ellenőrizni, hogy hova lehet menni 24-én a nap 24. órájának végéig regisztrálni. A sorsolásra nem kell sokáig várni, már másnap fény derül arra, hogy ki válthatja saját autóját az új Fiestára.
A Fiestáért kapott autót a Ford jótékonyságra ajánlja fel, ráadásul úgy, hogy amennyiben azt nem találja kellően értékesnek vagy üzembiztosnak, helyette 1 millió forintot ajánl fel a Facebook oldalán, a rajongók általi szavazással, a 10 megadott közül kiválasztott szervezet számára.

A Fordhoz 24-én egyébként nem csak a nyereményakció miatt lesz érdemes betérni, Szamosi Viktor, a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatójától megtudtuk, hogy az aznap új Fiestát vásárlók felszereltségtől függően az érvényben lévő akciós ajánlatokon felül további, mintegy 200 000 forint értékű extracsomagokat kapnak ajándékba, a Ford Credit felajánlásának köszönhetően ráadásul az autóját hitelkonstrukcióban megvásárló első 10 szerződő további 25 000 forint értékben szervizkupont is kap majd.
Míg használt autót a nyereményjátékban bármilyen márkájút fel lehet ajánlani, Forddal különösen ajánlott lesz 24-én az akcióban résztvevő szalonokba látogatni, ugyanis akkor számos modellre egyedi, 50%-os alkatrész-, illetve szervizkedvezményeket soroló kuponokat osztanak a kereskedők. A munkákat persze nem akkor fogják elvégezni, a 24-én kiválasztott egyedi kedvezmény február 28-áig lesz beváltható. A fordosok tehát mindenképp nyerhetnek a látogatással, a többiek pedig csak szerencsével - már ha egy Fiestáért megválnának mostani autójuktól.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?