Akkor jó, ha pukkan – horpadásjavítás házilag

Fizetett hirdetés

Termékteszt: BGS horpadásjavító-készlet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Árának sokszorosát hozhatja be az alig több mint ötezer forintos horpadásjavító. Használata egyszerű, gyakorlatilag bárkinek ajánlott.


Amikor megvettem az akkor közel 10 esztendős Toyota Priusomat (közel 3 évvel ezelőtt) első tulajtól, gyári fényezéssel, az egyben azt is jelentette, hogy élete összes kisebb-nagyobb karcolásával kaptam meg. A kereskedő volt annyira korrekt, hogy az e-mailen keresztül (tehát a legkevésbé hatékonyan) folytatott alku közepén elárulta: az autót körbejárva felfedezett egy kisebb horpadást és némi horzsolást az első sárvédőn, így engedett 175 eurót a vételárból. Ennek tükrében nem zavart, hogy a hátsó lökhárító oldalán volt egy jóval nagyobb horzsolás is. Amikor hazaértem az autóval (1500 kilométert levezetve, tempósan haladva és mégis 4,8 l/100 km fogyasztással), feleségemnek leszögeztem, hogy az apró sérüléseket nem leszek hajlandó megcsináltatni. Ő nagyjából nem is látta őket, ugyanis néhány hónappal később hívott fel riadtan, hogy van egy durva meghúzás a hátsó lökhárító jobb oldalán, igen, az amivel vettük az autót. Most viszont tesztre kaptunk egy horpadásjavítót a Kauffertől, ki kellett próbálnom.
Hirdetés

A mindössze 5785 forintért kínált BGS horpadásjavítót nehéz elsőre komolyan venni, szinte gyerekjátéknak tűnik, pedig valójában épp elég profi. Korrekt, hogy már dobozán hirdeti: csak gyári fényezéshez. Nem azért, mert az újrafújt elemet ne tudná kihúzni, hanem azért, mert arról a fényezést is lekaphatja. A horpadásjavító-készlet ugyanis alapvetően egy apró menetes szárra épített korong, amit a hozzá kapott hőpisztollyal hevített ragasztóval cuppanthatunk a horpadás közepére. Utána felhelyezzük a flexibilis talpakra rakott, állítható fesztávú, de kellően masszív fém keresztsínt rá, majd egy jól megfogható külsejű szárnyas anyával a korongot a ráragasztott lemezzel együtt kihúzzuk. Ez ugyebár az elmélet.
A gyakorlathoz viszont hozzá tartozik, hogy ragasztás előtt zsírtalanítjuk a felületeket (a legegyszerűbb féktisztítóval), a pisztolynak áramot kell adjunk, majd 10-15 perc hevítést ír az útmutató, elárulom, 5-7 perc is elegendő volt még 10 Celsius fokos levegő mellett is. Kezdtem a szépítést a bal hátsó sárvédő apró, de éles közepű, tán esernyő-nekicsapástól származó pontszerű horpadásával. Kétszeri próbálkozásra tudtam rajta segíteni, de azért az éles, fénysérült és minden bizonnyal némileg már megnyúlt közepét nem tudtam tökéletesen meggyógyítani. Viszont rosszabb se lett, mint volt, a leszedéshez adott folyadékkal a ragasztót gyengítve a talpat és a maradék ragacsot is le tudtam venni. A kaparászást persze óvatosan ajánlott csak végezni (bár a készletben egy műanyag spakli is van ehhez), tanácsosabb polírozással befejezni.
Nem állítom, hogy nagyon komoly javulást értem el hátul, de az kiderült, hogy a rendszer van annyira jó, hogy rá merjek menni a jobb első sárvédőre, ami nagyon faramuci helyen, az első ajtó mellett viselt egy komolyabb horpadást. Ahhoz képest, hogy hátul mit szenvedtem, itt a nagyjából fél centi mély, de jó nagy felületen elterülő, ráadásul a gyári ívvasalásba is belerondító horpadást úgy húzta ki a horpadásjavító, hogy egy pukkanás kíséretében le is esett a lemezről. Logikus, hiszen visszagörbült a lemez. Még egy-két ragasztással finomítottam rajta, aztán az utolsónak vélt ragasztó lekaparászásakor némileg vissza is horpasztottam a lemezt, naná hogy akkor is pukkant, a fene egye meg! De én nem hagytam magam, illetve a sárvédőt, meg a horpadást, hogy az győzzön. Rámentem annak közepére ismét, és szinte gyári szintre tudtam hozni a korábban sérült lemezt. Minél nagyobb horpadás van tehát az autónkon, annál látványosabb javulást tudunk elérni a horpadásjavítóval. Bevetése gyári fényezésen biztosan rizikómentes, újrafújt lemezen már kockázatosabb, de azért ott sem elvetendő.
Az 5785 forintos készlethez 3 darab ragasztórúd jár, ez elvileg 12 bevetésre alkalmas. Én sok bénázással egy rudat el is használtam, de 5-6 ragasztásom biztosan volt. Jó hír, hogy 3068 forintért kapható 10 darab további rúd, amivel aztán pláne nagyon megérős a készlet. Mivel a horpadásjavító már egyszeri bevetésnél is behozza árát, sőt, annak többszörösét is, abszolút ajánlott a beszerzése. Nekem ugyebár 175 eurót (több mint 50 ezer forintot) engedett autóm árából a kereskedő a most nagyjából javított sérülés kapcsán - horpadás már alig maradt, a fényezés persze már nem volt teljes mértékben polírozással javítható. De ennyi hiba tényleg kell az autóra, különben még a végén jönne valami komolyabb. [hirdetescimke] A BGS horpadásjavítót a Kauffer.hu webáruháztól kaptuk próbára.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:46
    Permalink

    Ez tipikusan egy,az ezermester magyar emberek piacára készült termék.Elgondolkodtató, hogy kis hazánkban miért kelendő egy ilyen termék.A válasz egyszerű:mert szarul élünk.Kötve hiszem, hogy egy normális javítás ezzel megvalósítható lenne és azt is kötve hiszem, hogy 2000ft-ból megcsináltat valaki egy horpadást…

  • 2017.10.27. at 19:46
    Permalink

    Nincs értelme ilyennel foglalkozni! Ez eléggé a kacat kategória, amivel még egy profi sem tudná tökéletesre megcsinálni, nem hogy egy házi barkácsoló. Felénk (Győr) 2000Ft-ot kérnek egy horpadás rendberakásáért. De egy nagyobb ,,műtétnél” ahol az egész autón elemenként van kb. 2 ajtó rányitás, meghúzás, vagy egy enyhébb jégkár, stb. az is mindig belefért 10-15ezer Ft-ba. És az tökéletes is lesz, mint újkorában, észrevehetetlen! Ez az összeg eltörpül egy autó ára mellett. Megéri eladás előtt is, vagy ha valaki épp vett, és nem szeretné nézegetni évekig.

  • 2017.10.27. at 19:46
    Permalink

    Én próbáltam hasonló eszközzel horpadást kiszedni (ebay->1200 Ft). Egészen jól kikozmetikázta, de tökéletes közel sem lett. Nekem sajnos eltört a “híd” mivel elég gagyi műanyagból volt, ez komolyabbnak tűnik. Ennyi pénzt simán megér. Ja, és nem kell megijedni a hangjától… 🙂

  • 2017.10.27. at 19:46
    Permalink

    Csak óvatosan a reklámízű cikkel. Én már rendeltem a Kauffertől ezen az oldalon agyondicsért, “fantasztikus” kárpittisztítót, ami hát sajnos nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

  • 2017.10.27. at 19:46
    Permalink

    Jópofa cucc, nézegettem már én is. Kíváncsi lennék rá, hogy a kisebb viszont élesebb rányitásokat is ki lehet-e szedni vele, vagy az ilyen jégkár jellegű horpadásokat.

Vélemény, hozzászólás?