Alapból is dögös, de tuningcsomagot is kapott az új Toyota Yaris

Gyári optikai sportcsomag készült az új Toyota Yarishoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év második felében hazánkba is megérkezik az új Toyota Yaris, Japánban pedig már egy komoly és látványos tuningcsomag is érkezett hozzá.

Személyesen is láttam már a GR Yarist, ami 261 lóerős, 360 Nm nyomatékot adó 1,6 literes turbómotorjával, szabályozható összkerékhajtásával, valamint egyedi, háromajtós karosszériájával borzalmasan izgalmasnak (és nem is túl drágának) ígérkezik, az új, a Corolla és a C-HR 2,0 literes Dynamic Force hibridjének benzinmotorjából származtatott háromhengeres 1,5 literes benzinessel szerelt hibrid Yarist pedig vezethettem is.

Önmagában is kellően vagány és sportos a negyedik generációs Yaris, a Toyota Racing Development (TRD) jóvoltából pedig most olyan sportos jelmezt ölthet magára, amely sok szempontból a GR Yarisnál is fenyegetőbb fizimiskával vértezi fel az autót.

A csomag egyes elemei külön-külön megvásárolhatók, de hatásuk együtt érvényesül igazán. Az alapokat a lökhárító- és küszöbtoldatok adják: ezek az idomok elöl 22, oldalt 44, hátul 66 milliméterrel fekszenek közelebb az aszfalthoz. Jellegzetes piros szegélyük, valamint a kerékdobok sarkainál elhelyezett elemek hatásosan zárják le alulról optikailag az autót. Noha az első kötény csupán két milliméterrel hosszabb, mint az eredeti idom, kialakításának köszönhetően mégis harciasabbá teszi a Yaris orrát, amihez a hűtőmaszkot a fényszórókkal összekötő fekete betétek is hozzájárulnak. Nem annyira esztétikai, mint aerodinamikai célú elem a négy kerékívnél elhelyezett, a légörvények kialakulását megakadályozó apró idom, valamint a négy oldalablakra szerelt szélfogószett, amelyen apró tüskék töltenek be hasonló szerepet.
Hirdetés
A GR Parts palettáján olyan, hétköznapibb kiegészítők is megtalálhatók, mint az UV-védő ablakfóliázás, a méretpontos csomagtérszőnyeg, a karbonmintázatú kilincsüreg-védőfólia, a felragasztható alumínium GR emblémacsomag vagy a valódi szénszálas kompozitból készült rendszámtartó keret. És a legfontosabb: habár egyelőre sem motor-, sem futóműtuning nem szerepel a kínálatban, vásárolhatunk rugótorony-kitámasztást, amellyel tovább javítható a TNGA-B padlólemezből adódó, eleve kedvező torziós szilárdság. A rugózatlan tömeget csökkentheti, a megjelenést fokozhatja a TRD kínálatában szereplő egyedi, 16 colos méretű, sötétszürke színű kovácsolt könnyűfém keréktárcsa is. Ami az árakat illeti: az első és hátsó lökhárító sarokelemek 43, illetve 31 ezer jenbe (kb. 125, illetve 90 ezer forint), a küszöbtoldatok 58 ezerbe (kb. 168 ezer forint) kerülnek, az oldalsó matricázásért 30 ezer jent (kb. 87 ezer forint) kérnek el. A komplett kerékszett ára 250 ezer jen, azaz mintegy 725 ezer forint. A TRD tuningcsomagja a tervek szerint elérhető lesz Európában is, de csak jóval az új Yaris hivatalos megjelenése után.
Fotók: Toyota Racing Development (TRD)
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?