Alaposan felturbózta a Lada a Nivát, ez lett az eredménye!
Nem ez a legkényelmesebb Niva, cserébe jó eséllyel extrém körülmények között is boldogul
Kifejezetten a Selyemút-ralira építette a Lada a különleges Nivát, amely nem csak óriási terepgumikat, de nagyobb motort is kapott.
Bő egy hét múlva rajtol az idei Selyemút-rali, amely 2025-ben Oroszországból indul, majd Mongóliát érintve az eurázsiai országban is ér véget. A Lada pedig kapva kapott az alkalmon, és épített egy extrém Nivát az eseményre.
A fotókon jól kivehető, hogy a versenygépet az alapkivitelből építették át, viszont a hasmagasságát megemelték, amely így már 35 centiméter. Emellett megnyújtották a tengelytávját is 2,55 méterre, továbbá nehéz nem észrevenni a szélesítéseket sem a kerékjárati ívek mentén. Ami az utasteret illeti, az összes nem létfontosságú elemtől megszabadultak. Csupán két versenyülés, egy bukókeret, a megerősített üzemanyagtartály, illetve a navigációs rendszerek maradtak. A tömegcsökkentés miatt még a hátsó üléseket is kivették.
A motortérben is jelentős változtatásokat eszközöltek. A Niva Sport Turbóban 1,6 literes, négyhengeres benzinmotor található, amely 276 lóerős teljesítményre és 340 newtonméteres nyomatékra képes. Viszonyításképpen a sorozatgyártott modell 122 lovas, a forgatónyomaték pedig 151 newtonméter. A Niva Sport Turbo az idén július 12. és 22. között megrendezésre kerülő Selyemút-ralin indul majd.