Álcázás nélkül az új Audi A6 Avant

Audi A6 Avant

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy autó fejlesztésénél néhány hónap szinte semmi, így ebből a nézőpontból az Audi nyakán van a Frankfurti Autószalon, ahol ősszel be fog mutatkozni az új A6 Avant. A gyári teszt azonban még javában zajlik, igaz, egyre kevesebb álcával.

Ahogyan várható volt, az Audi nem vár sokat az új A6 limuzin után a kombi Avant karosszériával sem, hiszen a két fő ellenfél, a BMW 5-ös és a Mercedes-Benz E-osztály nagy csomagterű modelljei már egyaránt kaphatók. Az autó gyári tesztelése azonban még folyamatban van, hiszen az őszi, Frankfurtra ígért bemutatóig még rendelkezésre áll néhány hónap. A kémfotók alapján úgy tűnik, nincs különösebb titkolni való részlet, ugyan a hűtőmaszk körül még zűrzavaros a próbaautó frontrésze, de ez csak amolyan kötelező gyakorlatnak tűnik, hogy mégse érje szó a ház elejét. Formailag nem okoz majd meglepetést az A6 Avant, a praktikum továbbra is eleganciával párosul, a hátsó ajtó szokás szerint szépen ível, és nem függőlegesen csap le, mint például a Volvónál szokás. Úgy hírlik, az Avant mintegy 80 kilogrammal nehezebb lesz a limuzinnál, ám a különleges MLB moduláris alumínium váznak köszönhetően még így is szerényebb önsúllyal büszkélkedhet, mint bajor és sváb ellenfelei.
Motorikusan a 2.0 literes TDI 177 lóerős változata valószínűleg az egyik legnépszerűbb erőforrás lesz, ahogy jó esélyekkel indul a 3.0 TDI dízel is, 204, illetve 245 lóerővel. A 300 lovas 3.0 TFSI már-már sportos húrokat penget, míg az S6 Avant számára is adott a lehetőség a jó szereplésre a 4.0 literes, turbós V8-assal - ez utóbbi egyébként Bentley modellekben is feltűnik, persze, nagyobb teljesítménnyel. A lóerővadászat mellett a gazdaságosság is szerephez jut az Audinál, a start-stop rendszer, az elektromos szervokormány szokványos jellemzője az A6-osnak, és ne feledkezzünk el az A6 benzin-elektromos hibrid változatáról sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?