Alig használt Rolls-Royce majdnem olcsón eladó

Már 100 ezer dollárért vehetsz egy használt Rolls-Royce-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nemcsak a pénztárcád vastagságát, de az autók terén mutatott kiváló ízlésedet is szeretnéd megmutatni, ez az alig használt Rolls-Royce Phantom Drophead kupé lesz a te járgányod.

Első tulajdonosa árulja majd’ 100.000 dollárért ezt a 45.000 km alatti futásteljesítménnyel büszkélkedő járgányt. Annak ellenére, hogy az autó már kicsivel több mint 10 éves, egész jó állapotban van, mondhatni megkímélték őkelmét.[BANNER type="1"] Pedig hajtóerő lenne benne, hiszen egy 6,75 literes, V12 szívómotor muzsikál a Rolls orrában 453 lóerővel, míg a nyomaték 720 Nm, 3.500-as fordulatszámmal, így az élménydús vezetési élmény máris garantált.
Emellett a külsőségeket illetően sem lehet panasz: színe Black Diamond Metal festésben pompázik, amit csak kiemelnek a rozsdamentes acélburkolat és a fekete vászontető. Ezen kívül említésre méltó továbbá az egyedileg erre a kocsira készített fekete-fehér kerekek, amelyeken Pirelli Scorpions abroncsok vannak, bár a tulajdonos ígérete szerint az eladás után és az átadás előtt még ki lesznek cserélve az abroncsok is. A Phantom Drophead kupé belső tere sem marad el a tetszetős külső mögött: sötétpiros bőrülésekkel, faberakásokkal és a zongora-feketére hajazó műszerfallal abszolút ízléses a dizájn.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?