Alig kell takargatni az érkező elektromos Mercedes buszlimuzint

Frissül az EQV, ám láthatóan csak a legszükségesebb pontokon rajzolták át

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kémfotókon a Mercedes-Benz Vito alapjaira épülő EQV elektromos buszlimuzin frissítése, igen kevés álcafólia került rá. Ráadásul nagyon közelről sikerült elcsípniük a fotósoknak Spanyolországban, így a részletek is látszanak. Mutatjuk, mikorra várható!

Először láthatjuk kémfotókon a Mercedes EQV frissítését, amelynek jelenlegi változata mély nyomot hagyott bennünk a tavalyi tesztje során. A prémium kisbusz a Vito haszonjármű karosszériáját újragondoló V-osztály elektromos verziója. A Spanyolországban lőtt képekről jól látszik, hogy nem érintenek túl nagy területet a változások, az álcafólia az autó elejét még úgy-ahogy rendesen, a hátulját viszont inkább már csak épphogy helyenként takarja.
Hirdetés
Így valószínűleg a hűtőrács, az első és hátsó lökhárítók, valamint a lámpatestek változnak majd, ám itt sem kell radikális különbségekre számítani. Oldalt gyakorlatilag nincs újdonság, amiben azért lehetünk biztosak, mert bármiféle álcázás nélkül hagyták a németek. Hátul a lámpák vonalában és a csomagtérajtó-lökhárító találkozásánál matricázták fel, ám igazán látványos változásokat a közeli fotókon sem találni. Az EQV jelenleg két hosszban és két akkucsomaggal kapható, így 5,14 méteres és 5,37 méteres is lehet, 60 vagy 90 kWh kapacitású akkucsomagja pedig 230 vagy 355 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Míg a méretek terén aligha változik a modell a frissítéssel, a padló alatt egy nagyobb akku még elférhet, így nem kizárt, hogy ezen a téren tud újítani a Mercedes. A leleplezésre viszont még várnunk kell, ez ugyanis információink szerint 2023 közepére várható. Akkor derül majd ki az is, hogy vajon rejt-e új műszerfalat a hatalmas, méretre készült takaró, amellyel minden részletet elfedtek a prototípus belterében.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?