Állítólag a Kia gyártja a legjobb tömeg-villanyautót

A Kia e-Niro kapta kategóriája legjobb pontszámát a J.D. Power több ezer megkérdezettjétől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha reprezentatívnak tekinthető egy tavaly őszi felmérés, akkor a nagy példányszámban gyártott villanyautók közül a Kia e-Niro ügyfelei a leginkább elégedettek járművükkel.

Felfelé ívelő ágban vannak az elektromos autók eladásai, évről évre egyre több károsanyag-kibocsátástól mentes járművet vásárolnak szerte a világon. A gyártók is igyekeznek minél több villanyautóval jelen lenni a piacon, de persze a választék még mindig messze elmarad a hagyományos belsőégésű modellekhez képest. A kínálat viszont már van akkora, hogy legyen értelme vevői elégedettségeket mérni, és ez alapján rangsorolni a ma kapható villanyautókat. Éppen ezért a J.D. Power bevezette legújabb, elektromos autózási élményről szóló felmérését: október és november hónapokban 9632 konnektoros hibrid és villanyautó tulajdonosát kérdezték meg tapasztalataikról.
Hirdetés
A nagyobb számban gyártott, "tömegautónak" nevezhető EV-k kategóriában a Kia végzett az első helyen e-Niro crossoverével. A J.D. Power azt mérte fel, a vevők elégedettek-e villanyautójukkal, ajánlanák-e másoknak, és hogy ismét elektromos járművet választanának-e. A kutatók a tulajdonosok tapasztalatait vizsgálták: mennyire tér el a valós hatótáv ahhoz képest, mint amire számítottak, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre közterületeken a töltésre, milyen költségei vannak a jármű használatának és fenntartásának, mennyire egyszerű otthon tölteni a kocsit, és hogy milyen vezetési élményt, minőséget és megbízhatóságot kaptak. Ezek alapján az e-Niro vásárlói pontozták legjobbra a crossovert az 1000 pontos skálán. Bár már nem a legújabb a modell, mégis érthető a szép helyezés, hiszen magas felépítményével népszerű a mai, SUV-őrült világban, egyedi a stílusa, de 395 Nm-es maximális forgatónyomatékával tudja a villanyautókra jellemző fürgeséget is (persze nem árt azért figyelembe venni a felmérés korlátait sem, erről itt írtunk korábban). “A nagysorozatú modellek kategóriáját megnyerni igazi kitűnő bizonyítványa annak, hogy elektromos modelljeink már mennyire sikeresek és kedveltek, ugyanakkor remek alapot is kínál a 2025-ig érkező, összesen 11 új, tisztán elektromos hajtású modellünk számára. Az elektromos autózás fejlődése új korszakba lépett. Nagyon örülünk, hogy ennek a fejlődésnek az élén állhatunk” - nyilatkozta a Kia Europe elnöke. Az emissziómentes autózásra való átállást szolgáló Plan S tehát jó úton halad, a közeljövőben pedig további újdonságokat várhatunk a koreaiaktól, 2025-ig ugyanis 25 milliárd dollárt fektetnek a környezetbarát és összekapcsolt járművek fejlesztésébe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?