Állítólag már kész a villany-Saab

A Saabok gyártása tavaly újraindult, és lassan elkezdődhet a tervezett villanyautó árusítása is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 9-3 alapú villanyautó hatótávja 200 km, ám első példányát még csak Kínában tesztelik. Kérdéses, hogy mikorra kerülhet szériagyártásba.


Kalandos vargabetűk után a NEVS konzorcium lett a Saab új tulajdonosa. A kínai tőkével táplált svéd vállalat jobb híján egyelőre a korábbi 9-3-ast gyártja, ami még Opel alapokon, 2002-ben mutatkozott be. Korábbi ígéretüknek most igyekeznek eleget tenni, a tervezett elektromos változat próbapéldánya állítólag már kész, és Kínában tesztelik. Tervezik egy 200 darabos flotta üzemeltetését Quingdao városában és az ott gyűjtött tapasztalatok felhasználását a szériagyártású verziókhoz.
Hirdetés

A svéd nemzeti rádió híradása szerint az elektromos 9-3-asok kapnak majd némi formai változtatást is, a fejlesztésüknél sikerült elérni azt, hogy megfelelően mélyre építsék be az akkupakkot annak érdekében, hogy a túlsúly és a súlypont ne legyen probléma. Ha a a gyakorlatban is sikerülne a 200 kilométeres hatótáv elérése és megfelelő áron tudnák kínálni, akkor érdeklődésre számíthatna a típus, de az idő sürget, a 9-3 egyre korosodik és a bemutatót csak jövőre tervezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:28
    Permalink

    LOL! Figyelem figyelem emberek íme a jövő autója! Totál zsákutca ez az egész. Ha kíméletesen bánsz vele és hátszeled is van elméletileg nem lehetetlen, hogy elgurulsz vele egyhuzamban 200km-t. Wáó, most komolyan ettől kéne beszarni? Aztán persze megáll mint a szög és senki sem megy sehová. Az összes ilyen elektromos fostalicskánál jönnek a gyárak a parasztvakító szar dumájukkal: xy km hatótáv és xy km/h végsebesség! Ja csak közben azt felejtik el megemlíteni, hogy vagy ez vagy az. Ha 2014-ben tényleg csak ennyit tudnak felmutatni inkább dobják vissza a márkát a süllyesztőbe.

  • 2017.10.29. at 10:28
    Permalink

    Az a vicces, hogy ez az autó még 12 év után is jól néz ki. Vannak olyan formák, amiken nem fog az idő, lásd Peugeot 406 coupe. Számomra nem is a NCAP teszt a kérdés, sokkal inkább az, hogy hol fogják összerakni, és milyen minőséget fog képviselni a kínai kézben lévő cég. Ami meg az árat illeti, nehéz dolguk lesz, hiszen ez a márka a német prémium alternatívája volt, ha valaki nem akart venni egyet a “három sztár” valamelyikéből, de így főnix madarasan! Háááát… Anno a Rover is megbukott, a Maybach is, bár utóbbi csak réteg modell volt. Minden esetre azt nehéz megmondani előre, de szerintem nem lesz sikere, mert Európában nehéz eladni valamit prémiumként ami nem német, de a piac diktál. Sajnos! 🙂

  • 2017.12.06. at 08:57
    Permalink

    A Saab egy világmárka, biztonságos, szerintem a kínai tulajdonlás sem vetheti vissza a biztonságot, strapabíróságot, mert akkor Európában nem adnak el sokat. Tetszik ez a Saab.

Vélemény, hozzászólás?