Alonso nyerte a spórolós Kínai Nagydíjat

F1: a harmadik futamon megvan a harmadik győztes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Főképp a gumikról szólt, de sok előzést is hozott az F1-es Kínai Nagydíj. Sanghajban Alonso nyert Räikkönen és Hamilton előtt, a ferrarista szerint csak augusztusban látszik majd, hogy kik a vb-cím esélyesei.


A szezon harmadik versenyén, a Kínai Nagydíjon Alonso és a Ferrari ünnepelhetett győzelmet. Idén először, s ismételve a tavalyi évad elején tapasztalható katyvaszt, amikor is ugye az első hét futamot hét különböző pilóta nyerte. Sanghajban Alonso Räikkönent (Melbourne) és Vettelt (Szepang) követően léphetett a dobogó legfelső fokára – abszolút megérdemelten.
Hirdetés
A szombati időmérőn kisebb meglepetésre nem Vettel, hanem a mercedeses Hamilton volt a leggyorsabb. A Red Bull háromszoros címvédőjét fékhiba hátráltatta, s csak a kilencedik helyről startolhatott. Nála is rosszabbul járt a Malajziában megalázott csapattársa, hiszen Webber az üzemanyagnyomás leesése okán már a Q3-ba sem jutott be, majd a mezőny végére száműzték azért, mert a tankban nem volt meg a mintavételhez kötelező minimum egy liter benzin.
Vasárnap – száraz pályán, langymeleg időben – tehát Hamilton rajtolt az élről, mellőle Räikkönen, mögülük meg – már ami az élbolyt illeti – Alonso, Rosberg, Massa és Grosjean. Hamilton jól jött el, a Jégember viszont rontott, és Alonso, sőt Massa is elment mellette. Webbert már az első kör végén kihívták, hogy megszabadulhassanak az üstöllést elkopó lágy keveréktől, s pár perccel később a többiek is követték a példáját. Na nem mindenki, s már ekkor látszott, hogy a stratégia és a folyamatosan változó üzemanyagszinttel és tömeggel párhuzamos gumispórolás dönthet a helyezésekről.
Ettől függetlenül számos pazar előzést láthattunk, és azt, hogy az abroncsokat tempósan fogyasztó technikával Hamilton esélytelen a győzelemre. Mondjuk ő legalább nem esett ki, mint kollégája, a tavalyi első Rosberg, aki alatt csütörtököt mondott a Mercedes felfüggesztése. Korán feladta a versenyt az ütköző Sutil és Gutiérrez is. Webber Vergne Toro Rossóját trafálta el, Räikkönen Pérez McLarenjét tolta meg. Hogy Webbernek megint legyen oka a kesergésre, autójának jobb hátsó kereke lepottyant, még jó, hogy nem lett belőle csúnya baleset.

A Kínai Nagydíj végeredménye (Sanghaj International Circuit, 5451 m, 56 kör)
  1. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:36:26.945 ó
  2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 10.168 mp
  3. Hamilton (brit, Mercedes) + 12.322
  4. Vettel (német, Red Bull-Renault) + 12.525
  5. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 35.285
  6. Massa (brazil, Ferarri) + 40.827
  7. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 42.691
  8. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 51.084
  9. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 53.423
  10. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 56.598
  11. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) + 1:03.860 p
  12. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 1:12.604
  13. Bottas (finn, Williams-Renault) + 1:33.861
  14. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 1:35.453
  15. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) + 1 kör
  16. Pic (francia, Caterham-Renault) + 1 kör
  17. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 1 kör
  18. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1 kör

Kiesett
  1. Rosberg (német, Mercedes) 21. kör
  2. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 16.
  3. Sutil (német, Force India-Mercedes) 6.
  4. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 5.

Leggyorsabb kör
  1. Vettel, 1:36.808, 53. kör



Nagy volt a keveredés, az eltérő állapotú abroncsok durva sebességkülönbséget és nem kevés előzést eredményeztek. Egyesek a végére hagyták a lágyabbik komponenst, s óriásit hajráztak, de Vettelnek például ez is karcsú volt ahhoz, hogy felérjen a pódiumra. Azon a magabiztos Alonso, Räikkönen és Hamilton pezsgőzhettek. Button ötödik helye szép a korábban harmatgyenge McLarentől, Massa pontjai sokat jelenthetnek a Ferrarinak. Alonsót leszámítva a hetedik pozícióban célba érő Ricciardo volt a futam embere.
Összetettben Vettel és a Red Bull fórja is csökkent. Alonso roppant elégedetten nyilatkozott, ugyanakkor sietett leszögezni, hogy négy istálló (a Red Bull, a Ferrari, a Lotus és a Mercedes) is azonos szinten van, korai még vb-esélyekről beszélni. Úgy látja, majd augusztus magasságában tisztul a kép. Räikkönent törött orrkúp, Hamiltont a vezetőszárnyra tapadt gumitörmelék, s így alulkormányzottság lassította. Vettel szerint Alonso túl gyors volt, ő meg csalódott, hogy egy-két körrel nem tartott tovább a verseny. Webber három, Gutiérrez öt rajthelyes büntetést kapott Vergne és Sutil kiütéséért. Folytatás Bahreinben, április 21-én.
Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 52 Red Bull-Renault 78
2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 49 Ferrari 73
3. Alonso (spanyol, Ferrari) 43 Lotus-Renault 60
4. Hamilton (brit, Mercedes) 40 Mercedes 52
5. Massa (brazil, Ferrari) 30 McLaren-Mercedes 14
6. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 26 Force India-Mercedes 14
7. Rosberg (német, Merceses) 12 Toro Rosso-Ferrari 7
8. Button (brit, McLaren-Mercedes) 12 Sauber-Ferrari 5
9. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 11
10. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 8
11. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 6
12. Sutil (német, Force India-Mercedes) 6
13. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 5
14. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 2
15. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 1

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?