Alonso öröm, Hamilton bánat

Fernando Alonso nyerte a Szingapúri Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Zsinórban második győzelmét aratta Fernando Alonso a Ferrarival a Szingapúri Nagydíjon, és ezzel feljött a világbajnokság második helyére.

Az Olasz Nagydíj után is sikerült megőriznie jó formáját a Ferrarinak, és Fernando Alonso a pole pozícióból indulva nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat.

Két verseny alatt aratott két győzelmének köszönhetően a világbajnokság második helyére jött fel, és már csak 11 pont választja el a pontversenyt vezető Mark Webbertől.
Ez volt a spanyol 25. nagydíjgyőzelme, amivel az örökranglistán utolérte Jim Clarkot. A jelenlegi mezőnyben Michael Schumacher után Alonso a második legeredményesebb versenyző.
Sebastian Vettel a második helyről rajtolva gyakorlatilag a versenyen végig tartotta a pozícióját. A lágy gumikon nem tudott Alonsóval lépést tartani, de a kemény abroncsokon gyorsabb volt, és az utolsó körökben komoly nyomás alatt tartotta a Ferrari ászát, aki végül szoros befutóval, 0,2 másodperc előnnyel nyert előtte. Vettel a második helyezésével faragott valamennyit a hátárnyából, de 21 pont mínusszal még mindig csak a negyedik.
A bajnokságot vezető Mark Webber csak az ötödik helyről indult, és a két éllovason kívül a két McLaren is előtte volt. A harmadik körben Heidfeld és Liuzzi ütközése után bejött a safety car, hogy el tudják takarítani a pályán álló Force Indiát, az élmezőnyből azonban csak Webber cserélt kereket, aki annyira kételkedett csapata döntésében, hogy még azt is fontolóra vette, hogy nem áll ki. Az ausztrálnak ez után több versenyzőt is meg kellett előznie, de beragadt Barrichello mögé, és úgy tűnt, fuccsba megy a taktika. Miután azonban az élmezőny is kereket cserélt, a két McLaren Webber mögé állt vissza, bejött a terv, és az ötödikről a harmadik helyre hozták fel az ausztrált, aki ezzel megőrizte vezető pozícióját a világbajnokságban.
Lewis Hamilton - szokása szerint - nem nyugodott bele a negyedik helyezésébe, és amikor Webber egy lekörözéskor elbizonytalanodott, azonnal mellette termett, de a kanyarig nem tudta őt megelőzni, összeütköztek, és ez Hamilton versenyének a végét jelentette.

A brit versenyző két egymást követő futamon esett ki baleset miatt, és míg két futammal Szingapúr előtt vezette a bajnokságot, most húsz pont hátránnyal már csak a harmadik.
Jenson Button végzett a negyedik helyen, aki az öt vb-esélyes közül szép lassan az ötödik helyre csúszott vissza, az ő hátránya egy futamgyőzelemnyi, azaz 25 pont Webberhez képest.
Nico Rosberg hozta be az ötödik helyre a Mercedes GP-t, Rubens Barrichello a hatodikra a Williams–Cosworthot, megelőzve a defektje miatt visszaesett, majd a rendkívüli kerékcseréjét követően látványos előzéseket bemutató Robert Kubica Renault-ját, az 58 kört egy garnitúra gumival végig autózó Felipe Massa Ferrariját, Adrian Sutil Force Indiáját és Nico Hülkenberg Williamsét.
Utóbbi két pilóta 20-20 másodperc büntetést kapott kanyarlevágás miatt, amivel egy-egy helyet estek vissza.

A Formula–1-es világbajnokság állása:
  1. Mark Webber 202
  2. Fernando Alonso 191
  3. Lewis Hamilton 182
  4. Sebastian Vettel 181
  5. Jenson Button 177
  6. Felipe Massa 128
  7. Nico Rosberg 122
  8. Robert Kubica 114
  9. Adrian Sutil 47
  10. Michael Schumacher 46


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?