Amerika első hibrid üldözőautója egy Ford

Kőkemény Fusion Hybrid rendőrautó a Fordtól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Egyesült Államok rendőrségeinek készített brutális, ám fogyasztásával visszafogott üldözőautót a Ford. Sokat spórolhat a kékeknek.


Egy rendőrautóról szóló fejlesztést mindig másképp kell kezelni, mint azt megszokhattuk. Alapvetően lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, hogy egy hibrid rendőrautó léte, azonban ha figyelembe vesszük, hogy milyen eszméletlen mennyiségű járőrautó köröz az utcákon, akkor egy apró változás is sokat számíthat. Épp ezért kell követendő példaként tekinteni az új Ford Mondeo, vagyis bocsánat, Fusion rendőrautókra, amik a korábbi V6 helyett, már hibrid hajtást kapnak. A Ford szerint a hibrid hajtással több mint kétszeres hatótávot érhetnek el az államok rendőrségei egységnyi üzemanyaggal. Számításaik szerint egyetlen autó évente 3900 dollárt, átszámítva több mint 1 millió forintot spórolhat az elődökhöz képest.
Hirdetés

A hibrid Ford Fusion modellekre épülő rendőrautók az első valódi bevetésen használt hibrid üldözők lesznek, persze ha rendelnek belőlük. A Ford gondoskodott róla, hogy közel 100 km/h-ig képesek legyenek emissziómentesen közlekedni, ugyanakkor konnektoros tölthetőségről nem esik szó, így vélhetően csak annyit tud, amennyit a már próbált Mondeo Hybrid. Amikor szükséges, komputere indítja a benzinmotort, hogy képes legyen tartani a rossz fiúk tempóját. Az orrán lévő méretes vasszerkezetnek köszönhetően egy telített kereszteződésen is könnyedén átmegy, no meg máson is. Már most tavasztól rendelhetőek lesznek a kőkemény Fusion rendőrautók, kizárólag az Egyesült Államokban természetesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?