Amerikába megy az Audi RS 5 Sportback

Bemutatták az amerikai piacra szánt Audi RS 5 Sportbacket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak az észak-amerikai piacra szánt verziót mutatta meg az Audi, hiszen nyakunkon a New York-i Autószalon. Valószínűleg az európai változat sem tér majd el tőle jelentősen.


Madarat lehet fogatni az amerikai sajtóval, annyira örülnek az RS 5 Sportback érkezésének, ami nem is véletlen. Az USA és Kanada életéből ugyanis kimaradt néhány RS 4 Avant generáció, mivel hivatalosan nem forgalmazta ott az importőr. Ám most az RS 5 Sportbackkel vigasztalódhatnak.
Hirdetés

A Sportback motorterében ugyanaz a V6-os, 2,9 literes benzinmotor dolgozik a dupla turbófeltöltővel, amely a kupé változatban is. A 450 lóerőt és a 600 Nm forgatónyomatékot nyolcfokozatú automatikus sebességváltó továbbítja mind a négy kerék felé, ám a rendszer, amikor csak lehet, több erőt juttat a hátsókhoz. A kupé 3,9 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/óra sebességet, amit valószínűleg a Sportback is képes utána csinálni, talán csak egy-két tizeddel kaphat ki, hiszen kicsit nehezebb nála. A Dynamic Plus csomaggal pedig megemelkedik a végsebessége is 250-ről 280 km/h-ra.

Az S5 modellhez képest az RS 5 Sportback futóművét hét milliméterrel ültették, az alapverzió fix sportfutóművet kap, de rendelhető adaptív lengéscsillapítókkal is. A képeken az Észak-Amerikába szánt modell látható, amelynek árát még nem árulták el a gyáriak, de 70 ezer dollár környékére tippeli a helyi sajtó. A márkakereskedéseikbe az év második felében jut majd el, míg arról semmi hír, hogy Európában mikor debütál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?