Amerikában végleg elbúcsúzott a Passat, szedán már nálunk sincs

Elköszönt az amerikai gyártósor az utolsó Volkswagen Passattól, Európában is kérdéses a modell sorsa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megváltoztak az autóvásárlók preferenciái, nem meglepő hát, hogy a kínálat is alkalmazkodik. Már Európában is leköszönőben az egykor közkedvelt Volkswagen Passat, Amerikában pedig épp most szűnt meg a gyártása, ID.4 készül majd a helyén.

Az 1974-től 1990-ig forgalmazott első generációkkal együtt - amelyek az Egyesült Államokban még Dasher és Quantum néven futottak - több mint 1,8 millió Passatot adtak el a németek a tengeren túl. Alig 10 éve még annyira szárnyalt a családi szedán, hogy 6 generációnyi importált példány után kitelepítették a gyártósort a Tenessee államban található Chattanoogába. Csak aztán jött a SUV-mánia, és alábbhagyott az érdeklődés, akárcsak Európában.
Hirdetés
Az óceánnak ezen a felén még életben marad a modell, ráadásul állítólag még egy új generációt is kap a Passat, ám január eleje óta Európában is kizárólag kombiként készül. Ennek két oka is van: egyrészt alig vették a szedánt a kombihoz képest, másrészt a márkán belüli konkurenciának is tekinthető, ötajtós, kupésabb formavilágú Arteon eladásai is emelkedni kezdtek. Amerikában még egy extra tényező is hozzájárult a gyártás teljes beszüntetéséhez: kellett a hely az ID.4 új gyártósorának, ami a Volkswagen szerint az érdeklődésre tekintettel már így is túl későn valósul meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?