Amerikából jöttem, mesterségem címere: SUV

Los Angelesben debütált a Fiat 500L Trekking

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikába ment és szabadidő-autóvá is lett a Fiat 500L. A jenkik talán nem is tudják, hogy Szerbiából érkezik hozzájuk a legújabb Fiat sorozat, és azt sem, hogy nem is igazi SUV.

Még idén, azaz kereken 55 évvel az eredeti, 5 évvel az újkori - Lengyelországban készülő - Fiat 500 megszületése után, az Egyesült Államokban is színre lép a háromajtós ikonra leginkább csak nevével emlékeztető, valójában teljesen önálló modellnek számító (nálunk már kapható) 500L. A Los Angelesi Autószalonon azonban nem csak utóbbi pózol, hanem most először látható az 500L Trekking is, mely valójában még annyival sem több az 500L-nél mint Dacia Sandero Stepway a Sanderónál.
Hirdetés

Az 500L Trekking ugyanis nem csak hajtásláncával azonos az 500L-lel, hanem futóművét tekintve is. Mindössze körbeműanyagozták és egyedi lökhárítókat tettek rá az olaszok. Terepre nem való, 17 collos, meglehetősen peres abroncsokkal szerelt alufelniket és kéttónusú utasteret kap. Motorja az 1,4 literes MultiAir 150 lóerős változata, 250 Newtonméter nyomatékkal, 6 fokozatú kézi és állítólag opcióként ugyanilyen fokozatszámú kétkuplungos automatával. Az Egyesült Államokban mind az 500L, mind az 500L Trekking csak sokára, jövő év közepén lép majd piacra, Európa vélhetően szintén jövő tavasszal, a Genfi seregszemle által kapja majd meg az álterepes Trekkinget, mely az 500L-hez hasonlóan Szerbiában, az egykori Zastava gyárban készül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?