Amikor egy 65 lóerős Ladával felgumiztuk a Hungaroringet

Belekóstoltunk a Szilveszter Rallye-ba!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igaz, hogy Rally Classic betétfutamon, de belecsöppenhettünk a Szilveszter Rallye lenyűgöző világába.

Többször is olvashattatok már nálunk Bubu, tehát Faragó Gábor kalandjairól, korábban egy BMW versenyautóval, amit nemrég leváltott, de azt majd csak később mutatjuk meg, hogy mire. Amíg az új versenygép nem esik át a tűzkeresztségen, egy Lada Samarával indul olyan versenyeken, ahol egy ilyen bukócsövezés nélküli klasszikus elrajtolhat. Szerencsére idén az egy év szünet után újra elrajtoló Szilveszter Rallye betétfutamaként a Rally Classic mezőnye is elrajtolhatott, így hát Bubu is benevezett, nekem meg volt szerencsém navigálni neki. Hogy milyen ez a verseny belülről? Istencsászár! Nem véletlenül olyan népszerű a versenyzők és a nézők körében is. Már eleve az is nagyszerű érzés, hogy a Hungaroring aszfaltját koptathatja az ember. Ám a raliversenyzés még az autósporton belül is a művészet kategória. Még akkor is, ha egy 1990-es évjáratú, szinte széria Lada Samarával toljuk.
Hirdetés
Megadtuk a módját, hiszen a „nulladik napon” felírtuk a pályát. Magyarán a Ring belső gyorsasági szakaszt, ami egy kicsivel több mint 8 kilométeres kör. Ez a Hungaroring kanyarjait is magában foglalja, azok bukótereivel együtt, illetve a szervizutakat. Nagyon technikás, néhol nagyon szűk, de elképesztően élvezetes. Tényleg, még az 1,3 literes, négyhengeres, kemény 65 lóerős Ladával is. A „klasszikusoknak” – volt itt többek között Skoda 100-as, Austin Mini, mindenféle Lada, BMW, és persze Subaruk – ez egy átlagtartó verseny volt, de mi úgy döntöttünk, ha már „a ringen” mehetünk, akkor toljuk, ami a csövön kifér. Háromszor kellett teljesíteni a Ring belsőt, az első alkalommal még száraz aszfalton. A második gyorsra várakozva viszont megbolondult az időjárás. Elkezdett szakadni a hó, amit jeges eső váltott fel, majd átment ónos esőbe. Így a két másik gyorsaságin mindenképp belassultunk, kalandos volt a csúszós úton tartani a Ladát. Látva, hogy óvatosra kell venni a figurát, mégiscsak megpróbáltuk a második két szakaszt egymáshoz közelre hozni időben, ebből pedig egy kategória 14. hely lett. Remélhetőleg jövőre is megmarad ez a kategória a Szilveszter Rallye-n, mert mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki magát, ha rendelkezik a szabályoknak megfelelő autóval.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?