Amikor motorcsónak mellé G-osztályt is kapsz

A Mercedes és Cigarette Racing újra együtt dolgozott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan motorcsónaknak nevezik a Cigarette Racing masináját, egy powerboatot, a vízi járművek „izomautóját” valahogy mégis furcsa csak úgy lecsónakozni. Főleg úgy, hogy egy Mercedes G-osztály is jár mellé.

Nem új keletű a Mercedes és a Cigarette Racing együttműködése, olyannyira nem, hogy már 12 közös alkotásnál tartanak. A Cigarette Racing legújabb motorcsónakját a Miami városában rendezett, nemzetközi hajókiállításon mutatták be, a jármű egyik különlegessége pedig a hozzá járó terepjáró. Persze magát a hajót is az AMG-vel közösen álmodták meg, amire utal a neve is, hiszen hivatalosan 59' Tirranna AMG Edition az elnevezése. Az 59-es szám a hosszúságára utal, ami 18 méter (59 láb), viszont a motorjára nem lehet következtetni a nevéből, pedig az sem piskóta. Pontosabban motorjai, hiszen hat darab V8-as, 4,6 literes, kompresszoros egység lapul benne, egyenként 450 lóerővel, összteljesítményük pedig 2700 lóerő! Ezzel 129 km/h sebességre képes, a giroszkópos stabilizátora pedig 80 százalékkal képes csökkenteni a motorcsónak „dülöngélését”. Szóval még a viharos vizeken is elboldogul.
Hirdetés
Bent a Mercedeshez hasonló luxus várja a motorcsónakázni vágyókat. A kék-bézs kárpitok hővisszaverő anyagból készültek, de a műszerfal is kapott olyan nanobevonatot, amitől nem lesz pillanatok alatt tűzforró a napon. A vezető pedig digitális műszerfalról tájékozódhat, amely szintén hőálló és tükröződésmentes. Viszont ami autós szempontból is fontos, az a Mercedes-AMG G 63 Cigarette Edition, amely a motorcsónakhoz jár. A hajó fényezésével harmonizáló fekete-arany fényezésű luxusterepjáró utastere ugyanazt a kék-bézs kárpitozást kapta, amit a motorcsónak is. Emellett a Cigarette Racing logója is többfelé feltűnik az utastérben. Arról azonban egy árva szót sem szóltak, hogy mibe kerül egy ilyen duó megvásárlása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?