Amilyen brutális az ára, olyan jó autó a BMW 6 Gran Coupe

Itthon vezettük a BMW 6 Gran Coupét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kipróbáltuk a BMW első négyajtós kupéját, és bár nem meglepő, de a 6-os sorozat harmadik tagja, a Gran Coupe márkájához és nevéhez is méltó kvalitásokkal bír.

Magyarországra is megérkezett a 6-os sorozat harmadik tagja, a BMW első négyajtós kupéja, amellyel a márka az "ősi" prémiumriválisok A7-ese, illetve CLS-e ellen és a tehetős, ám egy klasszikus limuzin helyett valami modernebb, divatosabb luxuskocsira vágyó vevőkör kegyeiért száll harcba. A 6 Gran Coupét itthon, picit városban, jobbára autópályán vezethettük, lenéztünk vele a Balatonra egyet vitorlázni, s a mellbevágó árán kívül tulajdonképp semmibe sem tudtunk belekötni. Pedig "csak" hathengeresként próbáltuk, igaz, háromliteres benzin- és dízelmotorjának teljesítménye is több mint elegendő.
A hagyományos 5-ösnél vagy a 7-esnél trendibb, az 5-ös GT-nél, az X5-nél vagy az X6-nál kecsesebb vonalvezetésű, ugyanakkor méretes és mindenképp propelleres-vesés modellre áhítozóknak remek hír, hogy végre boltokban a 6 Gran Coupé, mely a normál 6 Coupénál két ajtóval és használhatóbb hátsó terével több. Bizony használhatóbb ez a hátsó tér azzal együtt, hogy háromszemélyesnek csak jóindulattal nevezhető, hiszen középen ember nem szeretne egy-két percél hosszabb időt eltölteni a hiányzó fejtámla és a lábterét szinte teljesen kisajátító, klímaszabályzást is adó középkonzol miatt. Maradjunk annyiban, hogy két felnőtt 180 centis magasságig vígan, fejedelmi kényelemben elüldögélhet hátul, legfeljebb az zavarhatja, hogy a mélyre engedett első fotelek alá bajosan fér a lábfeje.
Kárpótlásként keret nélküli ablak, pazar, egyszersmind elvárt anyagminőség, árnyékoló, ülésfűtés javítja a kedélyt. Elöl szellőztethetőek is a szuperkomfortos ülések, és azt még most rögzítsük, hogy az említett tételek zöme feláras, méghozzá igen drága extra, ahogy az már csak lenni szokott ebben a kategóriában. A 6-os Coupéra 11 centit verve 2968 mm-es tengelytávú Gran Coupé 5007 mm hosszú, szélessége 1894, magassága 1392 mm, csomagtartója 460, bővítve 1265 literes. Formájára kár karaktert fecsérelni, vélhetően durva kisebbségben lesznek azok, akiknek nem tetszik. A széria Xenonon túlmutató adaptív (és a márkára jellemzően gyűrűs) LED-es fényszórók szemre mindent visznek, hátul is akadnak LED-ek, a két kipufogóvég és a szélvédő teljes szélességében nyújtózkodó féklámpa is sejteti az autó különlegességét.
Mivel ez egy BMW, vitathatatlanul vezetőközpontú, s erről nyilván nem hátul vagy a jobb egyben irigykedve, hanem a memóriás-motoros állítású kormány mögött győződhettünk meg igazán. A műszerfal körülöleli a sofőrt, a legfontosabb adatokat a szélvédőre vetítve is látni, technikai arzenál a fedélzeten, mint adaptív tempomat automatikus fékezéssel, sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelés, állítható lengéscsillapítás, aktív dőlésszabályzás, integrált aktív kormányzás, "élménykapcsolóval" választható gázpedál-érzékenység, motorkarakterisztika, szervorásegítés, menetstabilizáló-állapot és még vagy tucatnyi olyan program, amiről az átlagautós álmodni sem mer.
Hirdetés
BMW 6 Gran Coupe - már kapható változatai
640i640d
Motor - henger-/szelepszámS6/24 benzinS6/24 dízel
Lökettérfogat (ccm)29792993
Max. teljesítmény (LE/ford.)320/5800-6000313/4400
Max. nyomaték (Nm/ford.)450/1300-4500630/1500-2500
Végsebesség (km/h)250250
Gyorsulás 0-100 km/h (s)5,45,4
Vegyes fogyasztás(l/100 km)7,7-7,9*5,5-5,7*
CO2-kibocsátás (g/km)179-183*146-149*
Alapár (Ft)22 818 00023 818 000

* Kerékméret függvényében (17-20 col)

Hogy viszonylag zöld és gazdaságosan vezethető is lehessen, start-stop rendszeres, Eco Pro üzemmódban optimalizáltan hatékony a gép (takarékoskodik minden energiafogyasztóval), az automata váltó 8 fokozatú, a fordulatszám cél- és ésszerűen haladva nevetségesen alacsony - de mielőtt még rátérnénk a lényegre, durungoljuk agyunkat további lehetőségekkel: radarok, kamerák, távolsági fényszóró asszisztens, éjjellátó rendszer, internet-hozzáférés, valósidejű közlekedési információk közlése, egyéb online alkalmazások hada... Tudjuk jól, pénzkérdés, nem más, kérésre mi mindennel tömik tele a személygépjárművet.
BMW 6 Gran Coupe - hamarosan érkező variánsok
650i650i xDrive
Motor - henger-/szelepszámV8/32 benzinV8/32 benzin
Lökettérfogat (ccm)43954395
Max. teljesítmény (LE/ford.)450/5500-6000450/5500-6000
Max. nyomaték (Nm/ford.)650/2000-4500650/2000-4500
Végsebesség (km/h)250250
Gyorsulás 0-100 km/h (s)4,64,5
Vegyes fogyasztás(l/100 km)8,6-8,8*9,2-9,4*
CO2-kibocsátás (g/km)199-206*215-219*

* Kerékméret függvényében (17-20 col)

Például azt a BMW 6 Gran Coupe típusú személygépjárművet, amely kezdetben kétféle benzin- és egy dízelmotorral kapható. Magyarországi ára egyelőre a hathengereseknek van, de az importőr tájékoztatása alapján napokon belül az összkerékhajtással is választható V8-as benzinest is forintosítják. Nem mintha ez annyira döntő tényező lenne egy alapáron is 23-24, extrákkal lazán több mint 30 milliós autó esetén, meghatározóbb a tudása. Az pedig lenyűgöző. Mind a két biturbó, több mint 300 lóerős, pörgős-sorhatos motor fölényes menetdinamikát biztosít az alaphangon 1750 kilós luxuskupénak, a benzinesnek szebb, padlózva ércesebb a hangja, a mélyebbről húzó dízel kevesebbet fogyaszt. A 40d papíron 5,5 liter gázolajjal is beéri, ami vicc annak tükrében, hogy 5,4 mp alatt gyorsul 100 km/h-s tempóra, végsebessége 250 km/h - és ugyanezek a számadatok érvényesek a 40i-re is azt leszámítva, hogy az ő átlagétvágya 7,7 l/100 km.
[kepallojobb=400367]Nekünk a képen láthatónál szebb időnk volt, a fedélzeten kettő plusz egy "fél" profi meg egy kis újságírói csapat élvezte a Nemere II-t és a Balatont[/kepallojobb]
Nem csak autóztunk, vitorláztunk is
A 6-os Gran Coupe bemutatóján azt is a lelkünkre kötötték, hogy a BMW csoportnak rendkívül fontos a sporttámogatás, a márka jelenléte pedig négy sportágra, a golfra, a motorsportokra (kiváltképp a DTM-re, de itthon a WTCC-ben vitézkedő Micheliszéket is támogatja az importőr), a vitorlássportra és - 2011 óta bizonyos piacokon - a hosszútávfutásra összpontosul. A vitorlázás például a BMW számára nagy jelentőséggel bíró szempontok, a csapatmunka, a nemzetköziség és a sportszerűség megformálója is. Ennek szellemében mentünk egy élvezetes kört a Nemere II. vitorlással, a Balaton zászlóshajójával, amelynek az 1955-ös Kékszalag versenyen elért rekordját a mai napig nem sikerült megdöntenie egyetlen modern árbocosnak sem.
A három darabból álló 75-ös schärenkreuzer sorozat első hajóját 1944 júliusának végén Benacsek Jenő tervei és irányítása szerint dr. Márkus Andor számára építették az akkoriban Európa-hírű balatonfüredi Hajógyárban. Testvérei a Sirocco, amely Big Boyként került vízre, és a turistákat hajóztató Lillafüred, amelyből sosem lett versenyhajó. A tölgyfából készített vitorlás a háború viszontagságait a parton sértetlenül vészelte át, majd évekig nem került vízre. Végül Németh István kezdeményezésére a Balatonfüredi Vasas S. C. vette bérbe a Márkus családtól, és az 1950-es évadnyitó regatta megnyerésével a hajó megkezdhette igazi, versenyzői életét.
A Nemere II számos győzelmet aratott, de leghíresebb, legszebb diadalait a kétévente rendezett Kékszalagokon aratta. Hétszer állt rajthoz a tókerülőn, és ötször diadalmaskodott. Háromszor (1951, 1953, 1955) Németh István, egyszer-egyszer pedig Schmalcz József (1957) és dr. Balogh György kormányzásával (1991). Legemlékezetesebb természetesen az 1955-ös menete, amikor a Nemere II. 10 óra 40 perc alatt vitorlázta le a versenytávot.
A kilencvenes évek közepére a nagyon leromlott állapotú hajó partra került. Az időközben tulajdonosává lett Magyar Vitorlás Szövetség megvizsgálta a felújítás lehetőségeit. Mivel a Nemere II-t már csak a teljes újjáépítés menthette meg, a szövetség elnöksége - belátva, hogy ez meghaladná a szervezet erőforrásait - a hajó eladásáról döntött. Pályázatot hirdettek, és a beérkezett ajánlatok közül Láng Róbertét találták a legjobbnak. Ő jól ismerte a 75-ös cirkálót, hiszen Cittel Lajos csapatában évek óta versenyzett a Siroccón. Személye garanciát jelentett arra, hogy a Nemere II. eredeti formájához hűen születik újjá, gondos kezekbe kerül, és hosszú évekig versenyhajóként él majd tovább.
A munkálatok 1998 őszén kezdődtek Veszprémben a Navaliánál Dobó Pál hajóépítő műhelyében. Az újjáépítés munkáját Cittel Lajos, a hajó új kapitánya, elismert hajóépítő irányította. Sokan közreműködtek rajtuk kívül is, például a szép formájú kabintető a GaHo műhely, a karbon árboc Paulovits Dénes, a vitorlázat Fekete Imre szakértelmét dicséri. Mindannyiuk célja az volt, hogy a Nemere II. még hosszú éveken át a Balaton büszkesége lehessen. Így a Nemere II. eredeti formájában, tölgyfa helyett mahagóniból újjászületve, modern felszereléssel és vitorlázattal szeli a habokat.
Ha nem sietünk, a különben a kormányról is kapcsolgatható váltó kvázi eltűnik, az utastérben csend honol, 130-nál a dízelmotor percenként mindössze 2000-et, a benzines sem sokkal többet forog, vagy ha úgy tetszik, a 16 hangszórós Bang & Olufsen hifi szimplán leszakítja az ember fejét. Az ember meg örül ennek, olyan tisztán szól a cucc. Mi kell még? M Sportcsomag? Aerodinamikai/optikai/kipufogó-hangolási meg még vagy ezer tétellel. Vagy a BMW Individual palettáról csemegézne? Semmi akadálya: kismillió színes-szagos kárpit, felni, fényezés várja epedve, hogy megrendeljék - a Fagyott bronz matt metál például tuti népszerű lesz az Amaro barna belső színnel kombinált Opál fehér teljes bőrkárpitozással karöltve. Nekünk a menetpróba során ehhez is volt szerencsénk, no meg az erezett fehér kőris nemesfa díszítőelemekhez - valóban ütős.
A7, CLS vagy 6 Gran Coupe? Melyik a jobb? Épp annyira megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hány darabot fognak a BMW első négyajtós luxuskupéjából eladni Magyarországon, magyar rendszámmal, jelen gazdasági helyzetben, 20-30 milliókért. De vélhetően többet, mint ezekből az autókból. A prémiumszegmenst kevésbé viselte, viseli meg a válság, ilyen megközelítésből bizony van létjogosultságuk az újabb és újabb divatcsodáknak. A Gran Coupe amúgy nagyjából 650 ezer forinttal drágább a sima 6-os Coupénál, 150-200 ezerrel olcsóbb a 7-es limuzinnál, lehet törni a buksit, melyik mellett döntsön a família.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:16
    Permalink

    Én meg arra lennék kíváncsi hogy a rendőrök mit szólnának hozzá? A legelső képen az autó a tengerparton van szlovén /Ljubljana/ rendszámmal utánna meg H rendszámmal . talán csak az ujságírók kitaláltak egy új regadó kikerülést netán a 24 órás szabály kijátszását???

  • 2017.10.30. at 22:16
    Permalink

    Szerintem a vese az OK, de a propeller a magyar újságírókat nem hagyja nyugodni (az autó orra és a cikk egyik megállapítása közötti összefüggést taglalom). Az igaz, hogy a BMW repülőgépek számára gyártott motorokat, de a kék-fehér “propellernek” nincs köze a repülőgéphez, ez a bajor címerből ered (Bajor Motor Gyár)- tehát nem propeller.

  • 2017.10.30. at 22:16
    Permalink

    az új merci cls ezerszer szebbb…de ha nem is a clst inkább audi a5 sportback…elbaxott formája lett ennek a 6-osnak..csálé segg túlnyúlt ablak (egyáltalán nem kupés).szerintem egyáltalán nem szép

Vélemény, hozzászólás?