Angliában most már bármi megtörténhet

A nő, akit megcsókolt Jenson Button

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatvan éve közvetít Formula–1-et a brit tévé, de a Japán Nagydíj lesz az első, amit egy nő kommentál, pedig Miss McKenzie nem is öltözik úgy, mint aki egy night clubba készül.

Naivságom teljes őszinteségével szoktam rácsodálkozni, amikor tévés barátaim mesélik, hogy melyik riporternő hogyan jutott előre egyik napról a másikra.
Bár Lee McKenzie-nek, a BBC boxutca riporterének is meglenne erre minden esélye, nála inkább a szakmai vonal döntött.
Na meg az, hogy az angol királyi televízió állandó Formula–1-es szakkommentátora, Jake Humphrey a Japán Nagydíj alatt Delhiben lesz, a Jóakarat játékokon. Bocs, de ez Angliában fontosabb, mint a Formula–1.
Így viszont helyettest kellett keresni, aki némi riporteri tapasztalattal tudja kordában tartani a két egykori versenyzőből, Martin Brundle-ból és David Coulthardból, valamint az egykori csapatvezetőből, Eddie Jordanból áll kommentátori csapatot.

„Nagyon, nagyon keményen megdolgoztam ezért a munkáért” – mondta Miss McKenzie, aki tavaly került a BBC csapatába, mint boxutca riporter. A nézők egyik legemlékezetesebb pillanata vele kapcsolatban az volt, amikor Jenson Button tavaly, a világbajnoki címének megnyerése után megcsókolta őt.
„Több lány is dolgozik a Formula–1-ben, akiknek hasonló a feladatuk, mint az enyém” – mondta Miss McKenzie. „Néhányan úgy öltöznek, mintha night clubba készülnének, de ez nem az én stílusom és nem is ezt várja tőlem a BBC.”
„A versenyzők nagyon tisztelettudóak szoktak lenni. Soha sem szoktam elrejteni a tényt, hogy nő vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ez néha előny. Máskor viszont hátrányt jelent.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 03:23
    Permalink

    Szerintem is teljesen korrekt hogy végre nem tiltják ki a nőket, és nézik le a férfiak. Nagyon örülök annak hogy egyre több nő szerepel pl a rallyban is vagy éppen a F1 előszobájában a F3 ban.

  • 2017.11.01. at 03:23
    Permalink

    Szerintem tök jó, hogy egy ilyen sportban / sporttudósításban nőkkel is lehet találkozni. Ez egy kis színt visz bele, és talán a női nézőkhöz is közelebb hozza a sportot.

Vélemény, hozzászólás?