Annyira ígéretes, hogy már most sorban állnak érte a hazai vevők

Igény volna rá, de egyelőre inkább hiány van: Hyundai Kona Electric

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban is bemutatkozott a hatótávjával a piac jelenlegi legjobbjának számító Hyundai Kona Electric, ami formájával sem kell szégyenkezzen.


A világ első kompakt elektromos szabadidő-autója - ez a Hyundai Kona Electric, amire talán fölösleges is ezen jelzőket aggatni, vagy azt méltatni, hogy mennyire egyedi a forma a zárt orral és az alapáras LED fényszórókkal, mennyire pofássá tehető a kéttónusú fényezéssel és a hét gyári színnel, amikor a lényeg úgyis az, hogy

olyan elektromos autó, ami alapverziójával is 312 kilométeres WLTP hatótávot ígér.

De a 39 kWh-ás akkumulátoros mellett van egy brutálisan nagy, 64 kWh-ás verzió is, ami már 482 kilométeres WLTP, 546 kilométeres NEDC ciklus szerinti hatótávot ad. És ahogyan azt már múlt heti villanyautó-körképünknél is elárultuk, a Kona olyan vészesen nem is drága, hiszen belépő verziója a 1,5 millió forintos állami támogatással 9,4 millió forinttól vihető.
Hirdetés

Hyundai Kona Electric - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4180 1800 1570 2600 322-1114

Ráadásul 9,4 millió forintos bázisverzió sem egy alapgép. Bár a kétféle akkumulátor kétféle teljesítményt is ad, a belépő 100, az erősebbik 150 kW-os, ami lóerőben 136, illetve 204 pacit jelent, már amennyire szerencsés villanyautónál ilyenről beszélni. Lényegesebb és többet is mondó talán a 100 km/órára gyorsulás, ami 9,7, illetve 7,6 másodperc. A végsebességek nem vészesen limitáltak, 155, illetve 167 km/óra lehet a Kona Electric "vége". Tegyük hozzá, ez vélhetően azt fogja eredményezni, hogy aki ezeket ki fogja használni, az meglepően szerény hatótávot fog kapni.
Aki viszont józanul vezet, kihasználja a több fokozatban állítható rekuperációt, s azt, hogy bal (fék) pedállal az üzemi fék használata nélkül, azaz csupán visszatermeléssel is megállítható lehet a Kona, városban egy nap alatt szinte kiautózhatatlan hatótávot kaphat, s a Kona az ígéretek szerint első/egyetlen autónak is beválhat.
Hyundai Kona Electric - műszaki adatok
39 kWh 64 kWh
Teljesítmény (kW/LE) 100/136 150/204
Nyomaték [Nm] 395
Akkumulátor fajtája lítium-ion polimer
Akkumulátor kapacitása 39,2 64
Fedélzeti töltő [kW] 7,2
Végsebesség [km/h] 155 167
Gyorsulás (0-100 km/h) 9,7 7,6
Fogyasztás [Wh/km] 139 143
Hatótáv [km] 312 482

Az ellátmányra sem lehet panasz. Sok más mellett aktív sávtartó, egyedi 17 colos alufelni, automata reflektoros LED fényszóró, a kormánykerék és az első ülések fűtése, automata légkondi és kulcs nélküli nyitás/indítás, vezeték nélküli telefontöltő, 8 hangszórós Krell hifis navigáció is jár - alapból. A gazdagabbik, Style Edition ellátmány felára 900 ezer forint, ám ez eleve csak az 1,6 millió forintos felárral adott növelt akkus/teljesítményű verzióhoz kérhető, egyebek mellett Head-up Display-jel, részlegese bőrkárpitozással, holttérfigyelővel és mögöttes forgalomra figyelmeztetéssel, araszolófunkciós távolságtartós tempomattal és elektromosan állítható ülésekkel.
A Kona egyértelműen ütős ajánlat, akár a 9,4 millió forintos belépővel, akár a 10,99-11,9 millió forintos nagyobb akkus vezióval, de sajnos itt is bejön az, ami a villanyautók terjedését jelenleg az áruknál és a hatótávjuknál is jobban fékezi talán: a szállítási idők beláthatatlanul nagyok. A Konát csak hazánkban mintegy 70 vevő a modellt még nem is látva megrendelte, ám egyelőre csak 20 példány idei érkezése biztos, a többiek pedig csak jövőre valamikor kapják meg autójukat. Aki most rendel, az legalább féléves szállítási határidővel kell számoljon, de az importőr inkább azt mondja: nem mernek semmit sem vállalni, nem tudják mikor fognak igazából megérkezni az autók. A hosszú szállítási idő két dologból adódik: a korlátozott, s a többi gyártót is sújtó akkumulátor-gyártásból, valamint abból is, hogy a Kona a márka otthoni piacán, Dél-Koreában is elképesztően sikeres. Viszont elárulunk egy tuti tippet: az Ioniq Electric várakozási idő nélkül, készletről kapható, márpedig 8,5 millió forintos (támogatott) árával és 280 kilométeres hatótávjával az sem rosszabb bolt, mint a Kona, még ha nem is annyira trendi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.08. at 17:00
    Permalink

    Most vagy a Kia/Hyundai talált fel valami áttörést az elektromos autókban vagy hazudnak !!! 482 Km hatótáv 64 Kw akksiból az pontosan 7.53125 Kw/100km-re vetített fogyasztása :DDD benzin energia tartalma 11.9Kw/kilógramm >>> 1 liter benzin pontosan 0.72 kg tehát ebből adódóan 1 liter benzin energia tartalma 8.568 Kw/100km kijön hogy a csoda Kia/Hyundai fogyasztása kb 0.85 liter azaz 8 és fél deciliter / 100 km !!! :DDDDD ez tényleg jó vicc tehát mai árfolyamon számolva 323 Ft ből kijön 100 km :DDD . Kérdésem pusztán csak annyi hogy miért 20Kwh/100km el számol a Jaguár és miért 22 Kwh/100km el számol a Tesla és az Audi,Merci,Bmw … és miért számol 7.53 Kwh/100 km -el a Kia/Hyundai . Szóval vagy a fent említett technológiai áttörés van + szerintem nem ” vagy erősen hazudik a megtehető km-ről a gyártó . Mert elképzelhetetlennek tartom hogy a nagy neves gyártók ennyivel magasabb fogyasztási adatokat adnak meg amit eleve túlkozmetikáznak és még így is minimum 2.5 szer kisebb a szóban forgó autó fogyasztása . Félre ne értsétek én örülök neki ha ennyi lesz és a számok valóban tükrözik a valóságot és nem csak marketing reklám beszopatásról van szó !!!

    Vagy tévednék a számítással kapcsolatban ?

    • 2018.11.12. at 17:33
      Permalink

      Már sokadjára kérdezem, hogy fizikából hányszor buktál meg?
      Ha sokszor, vagy nem is tanultál soha ilyesmit, akkor minek égeted itt magad szénné a marhaságaiddal?

  • 2018.11.08. at 17:09
    Permalink

    Valamiért a kisebb akupakkos verziót számoltam a nagyobb hatótávhoz … 13.2 Kwh/100km a fogyasztási adata így kb 1.5 literre azaz kb 570 Ft/100km . Viszont tényleg nem értem az eltérést 20-22 Kwh/100km konkurens fogyasztási adatokhoz képest mert sem a légellenállás sem az autó kb 1.7 tonnája nem indokolja ” ok Jaguár 2 tonna felett van Tesla meg 2.5 ” viszont annyival nem nehezebbek és nem rosszabbak az alaktényezőjük , hogy ennyivel többet vagy a Kia ennyivel kevesebben fogyasztana tőlük … Kíváncsian várom a tényleges valós körülmények közt mért tesztfogyasztást .

    • 2018.11.09. at 10:05
      Permalink

      Nézz fel Spritmonitorra és szűrj rá elektromos autókra.

      679 autó van fent, az átlagfogyasztásuk 16,58 kWh, ha lapozgatsz az oldalak között, nagyon sokan járnak ennél lényegesen kevesebb fogyasztással.

      Például (ez a 10. oldal, azokat érdemes nézni, akiknél a kút piros, ott 100 fölötti a tankolások száma) Ioniq-l 13,41 kWh, vagy alatta az eGolf kicsivel csak több.
      Simán lehet, hogy csak ennyit eszik.

      https://www.spritmonitor.de/en/overview/0-All_manufactures/0-All_models.html?fueltype=5&vehicletype=1&page=10&powerunit=2

      • 2018.11.09. at 14:52
        Permalink

        Látom a fogyasztási adatokat viszont azt nem látom , hogy mennyivel közlekedtek … a tdi-mel tudok 3.8 at is kihozni ha 60-al megyek és tudok 4.5 öt 90 nél és tudok 6.5 öt 140 nél városban hidegen 9.5 melegen 8 … ha megnézzük akkor ezek mind eltérő fogyasztási adatok ugyanarra az autóra ugyanazzal a sofőrrel ugyanazon az útvonalon … mégis többnyire 5 liter körül fogyaszt mivel ritkán megyek közúton 60al inkább 100 al … szóval arra próbálok kilyukadni hogy a spritmonitor erősen kérdőjeles a fogyasztási adatokat tekintve mivel nem tudni a valós körülményeket és sebességet amikor a fogyasztási adatokat rögzítették. Nem is értem hogy a mért sebességet miért nem kell/lehet megadni a fogyasztási adatoknál …

  • 2018.11.08. at 23:30
    Permalink

    nem rossz exteriőrre, bár alul a rengeteg feketeműanyag olcsó hatást kelt, akár minisuv akár nem, főleg ha az árcédulára is rápillantok.
    ha van egy csík “headlight” akkor mi az istenért éreznek késztetést a designerek arra, hogy valami okádik kislámpát alárakjanak? érthetetlen műanyagossal átszabatnám, tennék a felső alá is egy kicsit szélesebb csíklámpát, úgy egész jó lehetne.

    beltérre ok. technikailag meg…hát még akkor sem ülnék át troliba, ha fizetnének érte…most ehhez mérve ezt a 10 millió forintot, hát én még fényévekre vagyok ezektől a kacatoktól. a 482km tényleg érdekes 64kwh-ból gyanítom a valóság 350-380 körül lesz, ami nem vészes egy katalógusban olvasva……pont ezért mászok még falra mindig a troliktól.
    mert a katalógusban ott van hogy 480KM (beszartok) és rádiózva (és ez még nem mélynyomós csapatós), klímázva, kicsit felpakolva 140-el haladva (sosem megyek ilyen lassan am:D), lámpák felkapcs, jó ha 200km-et megy ez a f….. kacat. ennyért meg aztán rablás a 10 millió meg az éjszakányi töltősebesség. ha 160-al mennék akkor meg kb 150km-et ha tudnék haladni…vagy 100-at, komolyan sírni tudnék 😀

    még 20 év a troliknak, utána nagyjából használhatóak lesznek (optimista vagyok), de még nem számomra.

    • 2018.11.09. at 10:14
      Permalink

      Citroen egyenarca pont ilyen, kicsit buta, de gondolom direkt “szelíd” arca van, hogy elkülönüljön a mostanában trendi agresszívra húzott belsőégésű autóktól.

      Aki elektromos autót vesz, az ritkán fog 160 körül a belsőben pusztítani, de ha mégis, most még többnyire ingyen, vagy ha mégsem, akkor a jövedéki adótól biztos hogy mentesen tölt 😉

    • 2018.11.09. at 11:01
      Permalink

      Agyban is fel kell nőni ezekhez az autókhoz. Gyorsulásban mindent visz az elektromos. Az meg, hogy a pályán nem 160-al száguldozol – amúgy sem szabályos és még költséges is, mind traffipax mind fogyasztás szempontjából – időben sem spórolsz annyit, hogy érdemes legyen a saját és főként más életét kockáztatni.

      • 2018.11.10. at 10:19
        Permalink

        “Agyban is fel kell nőni ezekhez az autókhoz” ezt elmagyarázhantád közelebbről, mert első körben hülyeségnek tűnik és egy szimpla sértődött reakcióhoz. miért kellene egy kacat trolihoz felnőni? érthetetlen kijelentés

        “Gyorsulásban mindent visz az elektromos.” tényleg? ez mennyit gyorsul? 2-3 másodpercet? ja, 9 másodpercet, hát az ROHADTUL VERHETETLEN 😀 😀 😀 😀 de még a 7.6 sec amit már egy suzuki swift is tud 5 millióért….. 😀 vicc.
        Am ha neked a 160 halálos száguldás (akkor gondolom a német autópályán belsőben haladók számodra mind potenciális gyilkosok), akkor igencsak sajnálni tudlak. Ennyi erővel a 130 is sok, miért nem megy mindenki 110-zel? vagy 90-nel? ugyanúgy odaér, csak később óriási logika. Szerintem mindenki menjen biciklivel.

        “akkor a jövedéki adótól biztos hogy mentesen tölt” megfogtad a lényeget megint a gyorsan haladásról…nálad valami komoly értelmezési zavar lehet, illetve minimális információid vannak a körülötted lévő világról.
        a 160 egyébként valós 152 km/h óra, csak szólok, mert nyilván ezt sem tudtad, az óraszerinti 130 pedig 125km/h kb.
        a lényeg nem az, hogy mennyibe kerül 150km/h (ami valós 143körül van, ami még mindig nem szabálysértés) -val menni 100km-et, hanem az, hogy elmenni sem tudsz 100km-et majdnem 😀 150km-enként gyorstöltőznöd kell, ami egyrészt szánalmas, másrészt pedig rongálja az akksit, itt ez a lényeg nem a forint.

        koreai hívőknek, mielőtt triggerelődnek, ez nem a konára vonatkozik, hanem minden trolira.

  • 2018.11.09. at 13:46
    Permalink

    Hatótávról csak annyit, hogy egy benzines autót teletankolva ha A sofőr 6 literrel megy el 100 km-t, B sofőr meg 8 literrel, akkor sem ugyan annyit mennek el egy teli tankkal.
    Elektromos autónál azért nehéz hatótávot jósolni, mert függ attól, hogy mennyi a visszatermelés, visszatöltés. Érdekes módon városban pont kevesebbet fogyaszt mint országúton, pont a visszatöltés illetve annak hiánya miatt. Az meg, hogy 500 Ft-nyi áramból megvan 100 km, az verhetetlen. A vételár viszont még húzós. Szeretem mikor azt mondja valaki, hogy 3 millióból vesz egy Suzukit és a maradék 4-5-6 millióból meg sokáig megvan a benzin. Csak akkor felszereltség, dinamika, komfort alapján nézzünk egy Golf, Astra 1.4 turbó vagy 1.6-1.7 diesel+ automata váltó+navi+követős tempomat stb, már kisebb az árkülönbség. Aki ilyenben gondolkozik számolgasson, fenntartás, szervíz, parkolás, adók miatt megéri-e neki. Nem mindenkinek alternatíva.

    • 2018.11.09. at 14:45
      Permalink

      A visszatermelés mértéke azért nagyobb mivel lassan tölt vissza a generátor városban van időd kigurulni a lámpáig óvatosan fékezve így szinte 50% ot is vissza tud termelni a mozgási energiából… közúton ahol mész 90-el és hirtelen lassulnod kell mondjuk 60 ra ott nyilván a kezdeti visszatermelésnél már bekapcsol a rendes üzemű tárcsafék is mivel nem tud annyit visszatermelni a generátor hogy érdemi fékhatást érj el a 60km/h-s lassuláshoz. Így közúton még a legjobbak is csak 20% körüli visszatermelést tudnak produkálni .. meg aztán ott a súrlódás veszteség, légellenállás ezek mind elvesznek szóval ne gondolja azt senki ,hogy 1 egységnyi mozgási energiából majd 1 egységnyit visszatermel … 0.2 közúton a legjobbaknál és maximum 0.5 körül alakul városban . Itt most nem nézem azt hogy pl dombról lefelé gurulsz és visszatermelsz mert nyilván a dombra fel is kell menned mivel olyan dombot még nem láttam ahonnan mindig csak lefelé jössz …

    • 2018.11.09. at 16:04
      Permalink

      Saját példám: diesel, 6 sebességes kézivel ésszel vezetve a jelenlegi árakkal számolva 18 forint / km üzemanyagköltségem (link az egyik hozzászólásomban). 28ekm alatt, amit tavaly szeptember óta mentem az autóval, 500e forintot költöttem üzemanyagra. 12 év alatt majdnem annyit tankolok majd el, amennyibe az autó került nulla kilométeresen. Ha ehhez hozzáveszem a szervizt, meg a többit, akkor valószínűleg nekem megérte volna magánemberként is villanyost vennem. De egyben ritkán van 10 millióm autóra… 🙂

  • 2018.11.09. at 14:55
    Permalink

    Szerintem ennél az autónál valós körülmények közt tekintve hogy magas építésű SUV széles nagy kerekekkel bőven lehet 18 Kwh de inkább 20 Kwh val számolni 100km-et valós körülmények között . Szóval az a 482 km valahol olyan 350 körül alakulhat a valóságban ami még mindig szép eredmény szóval nem értem miért kell hazudozni ezzel … ha ennyit tud ennyit tud konkurens sem tud többet csak drágábban .

  • 2018.11.11. at 08:59
    Permalink

    Arról én nem tehetek, hogy nincs pénzed elektromos autóra, nekem sincs. Új dieselre telik csak, mégsem hülyezem, aki egy ilyen 10 milliós autót vesz. Érdekelne, mivel jársz amúgy.

    Szűklátókörűen kiragadsz egy példát, hogy 160km/h esetén extrém módon bezuhan a hatótáv. Ha benzines vagy diesel autóval mész 160km/h sebességgel, akkor ott is rövidül a hatótáv, hiszen lényegesen többet fogyaszt, mintha 110km/h körül menne. Csak azért nem okoz gondot, mert 10km-n belül általában találsz nyitva tartó kutat és tudsz gyorsan tankolni, pénzért. Ellenben aki ingázásra vesz egy ilyen autót, napi 50km futással számolva heti egyszer elég tankolnia, akár ingyen is.

    Még ha otthon tankol, akkor is A1 tarifa szerint 40 forintot sem fizet egy kWh áramért. Ha nyilvános töltőn, akkor nulla forintot. Egy liter benzin vagy diesel árában te meg mindig kifizetsz 110-120 forint jövedéki adót, ergo neki olcsóbb gyorsabban menni, mint belsőégésűvel, még ha az jelenleg több macerával jár. De általában nem fog száguldozni, mert nem azért vette.

    Autót jellemző felhasználásra érdemes választani, legalábbis normális ember így tesz. Ha tartosan pályázni akár 160km/h körül (igen, tudjuk, az csak 154 körül van, köszönjük a hasznos információt) akkor vesz egy dieselt. Városba nem célszerű, de gondolom ezzel te is tisztában vagy. Mindennel is 🙂

    Viszont: a trolibusz olyan jármű, ami áramszedővel kapcsolódik a felsővezetékhez, ezeken az akkumulátorral felszerelt autókon én nem látok, ahogy pipálni sem lehet az extralistán..

  • 2018.11.11. at 14:29
    Permalink

    Az új, tisztán elektromos Opel Ampera / Chevy Bolt ugyanezt az LG gyártmányú 64 kWh-s akkut és 150 kW-os villanymotort kapta, mint amivel most a Kona/Niro EV-k is jönnek. A Chevy Bolt 500 km-eket is elmegy országúton, városban még többet is.
    Reális, hogy a Kona EV is hozza a 400 km feletti hatótávot. Aki látta az autót élőben, az tudja, hogy ugyan papíron a mini SUV kategóriába tartozik az autó, de a mérete, a homlokfelület nagysága, inkább kisautós. A Nissan Leaf2-nél például rövidebb és keskenyebb.

  • 2018.11.12. at 17:37
    Permalink

    “Annyira ígéretes, hogy már most sorban állnak érte a hazai vevők”

    Ezzel szemben a valóság az, hogy legfőképpen azért állnak sorba érte – és nem csak a hazai vevők -, mert annyira brutálisan nem tudják gyártani a koreaiak. Ezidáig legalább is nevetséges mennyiséget tudtak csak összeütni belőle.

Vélemény, hozzászólás?