Anyagi csőd vagy jó befektetés a motorfelújítás?

Mikor jön el a motorfelújítás ideje?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Húsz-harminc éve bevett szokás volt a motorfelújítás, manapság azonban mind kevesebben szánják rá magukat. Vajon tényleg ennyivel jobbak a motorok?


Amikor még a KGST piacok autóit is csak hosszas várakozás után lehetett megkapni, amikor a „nyugati” vagy a köznyelv által azonos jelzővel emlegetett távol-keleti, leginkább japán autók a legkiváltságosabbak számára voltak csak elérhetőek, s működő autót még a jól keresők sem kaptak egy havi fizetésükért, a nagygenerál, azaz a motorfelújítás az autók életútjának szerves része volt. Az persze más kérdés, hogy a nagygenerál jelentett-e olyan, komplett, minden részletre kiterjedő felújítást, mint amilyet ma a lelkiismeretes műhelyek végeznek, de nem jelentette a világ végét, ha az autó motorjához komolyabban hozzá kellett nyúlni.
Ma azonban – a kétségtelenül már itthon is megdrágult munkaerővel kalkulálva – a javítók szívesen írják le a motorhibás autókat. Hiszen egy néhány százezer forintos autónál, ha a motorfelújítás szóba kerül, máris sokan a gazdasági totálkárt szeretik emlegetni. Gondoljanak csak bele, csak a motor ki-be szerelése százezres tétel lehet, aztán ott van még a rendszerint külső cégnek, gépműhelynek fizetendő, szintén több százezer forintos összeg, amit a motor felújításáért fizetni kell. Ennyiért nem hogy másik motor, akár másik autó is kapható. Az utóbbi érvelést alkalmazó szakik ráadásul nem is mondanak hazugságot. Egyáltalán nem, hiszen a nagy példányszámban futó típusokhoz (például első hazai generációs Suzuki Swift, - szentgotthárdi - Opel Astra F) valóban akár 50 ezer forint környékén is el lehet csípni komplett motorokat, s maguk az autók is bőven félmillió forint alatt „szaladnak”. Viszont egyik sem lesz új, egyik sem lesz ismert előéletű, ha autóról beszélünk, annak csak egy pontja a motor. Fontos a karosszériája, a futóműve, a váltója, de a komfortérzet meghatározásában leginkább utastere is.

A hazai autóváltási költségek ráadásul mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ne érje meg az autót lecserélni. Egy nyomott áron értékesíthető, motorhibás autó esetén ugyanolyan mértékű eredetiség-ellenőrzési díj fizetendő, mint egy komolyabb értéket jelentő ép állapotúnál, s az átírási, hivatalos nevén vagyonszerzési illeték sem az autó értékétől, hanem teljesítményétől (és korától) függ. Motorcsere esetén sem mentesül a bürokrácia alól az autós. Azonos motorkódú hajtómű esetén igazolás – műszaki adatlap - kell arról a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) részéről, hogy valóban típusazonos motor került az autóba, ezzel lehet felkeresni az Okmányirodát, ahol a kiállított műszaki adatlap mellett még az autó törzskönyvének és forgalmi engedélyének kíséretében átvezetik a központi nyilvántartásban a motorszámot, s 6-6 ezer forintért új forgalmi engedélyt, valamint törzskönyvet állítanak ki – utóbbit természetesen nem helyben. Ez tehát a bürokrácia, ám miként használt autónál is a legritkább esetben ismerhetjük annak előéletét, egy bontóból származó motornál megmondhatatlan az, hogy azt miként, mennyit használták – magyarán annak vásárlása fokozottan lutri.
Hirdetés

Amúgy jó állapotú autónál tehát – ha egy család életében rendszerint komoly érvágást jelent is – hosszú távon mégiscsak a minőségi, minden részletre kiterjedő motorfelújítás számít a legjobb befektetésnek, ha arra szükség van, véli Nagy László, az 1932-ben alapított Nagy Gépműhely tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, és nem utolsósorban gépészmérnöke. Állítását részint a fenti okfejtéssel, részint egyéb érvekkel, kalkulációval is alátámasztja. Ha a hazai műszaki, illetve környezetvédelmi ellenőrzések nem ismernének kiskapukat, a már erősen kopott, olajat fogyasztó, ezáltal az emissziós előírások teljesítésére képtelen motorok nem kaphatnának ma már zöldkártya híján műszaki-hosszabbítást, akkor gyakorlatilag nem is lenne kétséges a motorfelújítás szükségessége. Így azonban az autósok lelkiismeretén, illetve józan belátásán múlik, hogy érdemesebb-e többletfogyasztással, illetve a motorba az olajcsere-ciklusok között öntendő olajjal megfizetni a motor kopottságát vagy inkább felújítani, s újból szerényebb – vagy akár a gyárinál is csekélyebb - fogyasztást elérni, s a felújítás árát menet közben kitermelni. Ha a motorfelújítás által csupán fél literes üzemanyagfogyasztás-megtakarítást számolunk, ami több mint reális, 100 ezer kilométeren már akkor is több mint 200 ezer forintos megtakarítással számolhatunk.

Felújítás előtt természetesen fontos végiggondolni, hogy tökéletes eredmény csakis úgy érhető el, ha a motor minden meghatározó elemét cserélik vagy felújítják. Mivel a munka eleve nem szerény szerelési költséggel jár, nem érdemes egy-egy tételen spórolni, érdemes elfogadni az ebben jártas szakemberek tanácsait, javítási ajánlatait, illetve javaslatait, ha valóban hosszú távon biztosan működő, hosszú távon olcsó motort szeretnénk. Ha pedig autónk motorjával valóban spórolni kívánunk, természetesen a legjobb el sem jutni a motorfelújításhoz, mely a mai motorokkal már valóban sokkal kevésbé része az autók életének, mint régebben.
Míg valaha az autók közel fele kapott – akár rendeltetésszerű, azt kiváltó meghibásodás nélkül is – motorgenerált, ma legfeljebb ötödükre, de inkább még szerényebb részükre igaz ez. Az autók és a motorok tervezett és valós élettartama is nagyobb lett, ám egyre több az olyan kiegészítő berendezés – például turbófeltöltő, nagynyomású befecskendező-rendszer, kettős tömegű lendkerék – amelyek szintén az autó megállását, abnormális üzemét okozhatják. Mind több múlik a sofőrökön, a lelkiismeretes karbantartáson. Nehezíti a helyzetet, hogy utóbbi nem csupán a gyári előírások betartását jelenti, hiszen a 30, de akár 50 ezer kilométeres olajcsere-ciklusok nem minden felhasználási mód esetén elegendőek. Gyakori városi, rövid távú használat esetén vagy épp nagy sebességű autópályázás mellett érdemes sűrűbben cserélni a – nem is mindegy, milyen minőségű – olajat annak érdekében, hogy a drága motorfelújításra, illetve annak szükségességére ne kerüljön sor.

Vannak persze felhasználási módok, melyek esetén ma is teljesen tervszerű a motorgenerál. Már közepes méretű haszonjárművek, illetve kamionok esetén sem ritka az éves szinten több százezer kilométeres futás. Ezek esetében – az akár szinte új karosszériákkal, illetve fülkékkel – az új példány vásárlásához mérten szerény költség a motorfelújítás, s busásan megtérülő a generál általi üzemanyag-spórolás. Mint azt Nagy Lászlótól megtudtuk, idén 80 éves gépműhelyük munkáinak csaknem felét az ilyen, ipari felhasználású járművek motorjai teszik ki, mellettük akad néhány, szintén üzemszerűen használt személyautó-motor is, ám munkáiknak másik közel 50 százalékát régi-új terület, a veteránautók teszik ki. Egyre több külföldi idősautó-gyűjtő látja meg, hogy itthon nem csak jó szerelők, még akár máshol elérhetetlen alkatrészek is vannak, a Nagy Gépműhely például hiánycikk esetén dugattyút, siklócsapágyat, hengerfejt, hajtókart is gyárt. A tömegmodellekhez természetesen nem éri meg ezeket helyben, kis szériában előállítani, de az alkatrész-utánpótlással már nem rendelkező idős járműveknél bizony nagy szó, hogy ami nincs, az is elkészülhet.
Az utóbbiakból a hétköznapi autósoknak leginkább azt érdemes leszűrniük, hogy még motorhiba esetén sem kell leírni egy autót. Ha a jármű amúgy rendben van, a hajtómű – néhány extrém eset kivételével – javítható, és javításra érdemes is, ugyanis annak költsége, ha tetemes, akár fél millió forintot kitevő összegű is, hosszú távon megtérülhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    ott van a kutya elásva, hogy jól kell vásárolni mégha használt is. na meg nem lespórolni a szervizeket, normális motorolajat használni stb. és akkor tényleg nem is jutunk el odáig hogy motorfelújítás. az meg általában nem éri meg, szóval megéri figyelni a kocsira…

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Hát,tény,hogy vannak kiskapuk és például az adott típus klubjaiban tudnak róla.Lásd például a saját mk2-es mondeom véhatos motorja…az is csereérett de nem lesz papírozva mert…csak egy alaktrészt kell átrakni és annyi.A százezres tételt jelentő motorcserét sem értem.Azért aki nem garanciában cserélteti,az meg tudja csináltatni okosban,azért nem annyira bonyolult művelet (igen,tudom motor és autófüggő) mint ahogy szeretik beállítani.Eddig egy autómban csinálták (mondeo 1.8) a ki-be szerelés,20e ft.Garázsműhelyben persze,egyedül egy darab vákumcsövet kötöttek le (az újabb motornál már nem volt és nem tudtak vele mit csinálni,öt perces meló volt kiszedni és annyi)

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Nem értek egyet azzal, hogy egyre kevesebb manapság a motorfelújítás (generál). Lehet, hogy az agyon bonyolított új motoroknál igen, de egyre több azoknak a száma, akik – miután nagy bukóval megszabadította a bank az újabb típusú bóvlitól – előhúzzák a garázsból vagy a kert végéből a hűtlenül lerakott régi kedvencet, és más lehetőség híján újra forgalomba állítják. Kis műhelyünk főképp veterán v. nosztalgia korú járművek felújításával foglalkozik, de az ismerősi és baráti körből beesik egy-egy új típus is. Korábbi hozzászólók már megtették, így én nem minősítem a 2000 utáni modellek technikai újításait. Elég annyi , a króm lökhárító után nem nagyon készült minőségi termék. (TARTÓS FOGYASZTÁSI CIKK) Tisztelet a kivételnek. A gépműhelyes visszajelzések pont arról szólnak, hogy egyre többen felújíttatják a régi motorokat, hosszabb az átfutási idő, és a várakozás. De ezzel együtt is megéri, legalábbis a 15-20 évnél idősebb modelleknél biztosan. A motor ki- és beszerelése 100 rugóért szerintem kicsit túlzás. Bár nekünk nem kell a márkaszervízeknél megszokott sleppet eltartanunk, és az alkatrészen sem 200% a felár. A márkaszervízben is beépítik a bárdis alkatrészt (ami nem baj), csak a 8 rugós darab ne kerüljön már 28-ba! Mindjárt olcsóbb lesz a generál is.

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Nekem az tűnt fel, hogy a tömítő paszta náluk egyenlő a szilikonnal… ez nagy félrenyúlás. Ráadásul a hengertérbe jutva nem a csapágyazást teszi tönkre, hisz az egész máshol muzsikál, de arról már talán ne is beszéljünk.
    Szóval a cikkíró ha már ilyen nagy múltú céget keresett meg ( vagy éppen a cég kérte a cikk írását ) mindketten figyelhettek volna kicsit jobban.
    Ha nekem valaki azt mondja egy eladó autóra, hogy most lett felújítva, megkérdezem mennyibe került. Azonnal kiderül minden. Ma idehaza a felújítás egyenlő egy gyűrűzéssel, jobb esetben bejátszik némi csapágyazás is, amit a szomszéd Józsi garázsában vagy a tsz műhelyben haverilag összeütnek. Napokat tudnék mesélni az ilyen barbárokról…

    Uff!

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    További hülyeség a cikkben a motorra vonatkozó regisztrálási kötelezettség. Ha motorkód megegyezik, ki is köszörülheted a számot. Az én 3,5 éves autómban sincs a forgalmiban motorszám, csak motorkód. Simán cserélhetnék bontottra.
    Eredetvizsgán pedig azt írják, hogy a motorszám nem olvasható, de külső beavatkozás nyoma nem állapítható meg, megállapított motorkód xxxxx. Ennyi

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Amúgy, motorfelújítás manapság?

    Vegyünk egy 4 hengeres dízelt. 4 porlasztó, 16 hidrotőke, 16 szelep, 4 vezérmű, turbó (ha szerencséd van nem VGT), köszörülések, csapágyak, fúrás, 4 dugattyú pár tíz db tömítés…ki vállalja ezt be? Ez így saccolva, anyagköltségen fél misi.

    Mondjuk ezt egy V6 tdi-n? Valaki?

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Nem ego szerintem,atlagos felhasznalonak gorbe vasdarab.
    De aki tudja hogy mi az csak mosolyog rajta
    Nekem a Lucas adagolot adagolos Bosch-nak nezte.
    Szerintem az rosszabb.
    Nem hagytam neki hogy hozzanyuljon

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Feltűnt valakinek, hogy két kép alá is vezérműtengely van írva, de az egyiken épp főtengelyt köszörülnek, másikon pedig a lendkerék egy főtengelyre van felcsavarozva. Elég égő egy “szakíróra” nézve.

  • 2017.10.30. at 21:46
    Permalink

    Hat igen vannak az uj autosok akik csak az ujban hisznek.
    En nem igazan hiszek bennuk mivel az ujak sokszor tul vannak bonyolitva
    s olyan 1szeru hekyvaltoztatasra mondjuk mint napi szinten 3-5km heti 1X 20-30km
    minek a 6sebesseg 2zonas klima…….Eu5os motor es a tobbi es a tobbi
    Hidegen mindegyik karositja a kornyezetett amig be nem melegszik.
    Odahaza van 1db csaladi MK1es Mondeonk 1.8td
    sok eve vettuk mar anno a piaci ar feleert mivel munkas auto volt 350e-km-el
    hasznaltuk a fent emlitett tervek szerint.
    De eloeletebol fakadoan eljot az ido mikor ossze kellet ulnie a csaladnak es
    koltsegvetest tervezni megy vagy marad.
    Maradt mivel szerkezetileg 1ben volt.
    Ez volt 3eve.
    Fel lett ujitva az elso csavartol az utolsoig alvaz uregvedelem motorgeneral.
    Na jo itt van 1kis bibi Lucas adagolos aki tudja miert annak azert nem irom aki nem annak meg azert:)
    Nagyjabol az auto ara meg felujitas es mindent osszeadva nem volt 1millio.
    Mi kaptunk ezert 1nem vitrin allagu de szinte uj autot 5l-es fogyasztassal.
    Azota a hiba lista 1db hengerfejpakolas volt (a beletett uj hibas volt gariba csereltek)
    Megjarta azota parszor Csehorszagot Balatont…
    3ev nagyjabol 50ekm es csak olaj es szuro csere volt.
    Megerte nekunk mert nem kell agodni a gazolaj minosegetol mikor rontja el az injektort
    nem kell felni mikor adja fel a 2os tomegu lendkerek es meg sorolhatnam.
    Eladast nem tervezzuk,minek?Hibalista nincs fogyasztas elenyeszo mindez nemegesz 1misiert
    Szeretjuk csaladtagkent kezeljuk

Vélemény, hozzászólás?