Anyahajó metálfényben – Ford S-MAX Vignale teszt

Ford S-MAX Vignale 2.0l TDCI 210 PS A6 FWD teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Családi autók közt a legsportosabb, mindig is a kívánható hétülésesek nagyon szűk rétegébe tartozott. Vajon Vignale-ként is nyerő az S-MAX?


Családi, de csábító. Elég kevés olyan családi hétüléses létezik, amit az egyszerű autóimádó is megkíván még akkor is, ha egyáltalán nem lenne szüksége ekkora autóra. Az S-MAX pont ilyen, már az előző generáció is mutatós volt, sportos a maga nemében, közben meg közel akkora helyet kínál, mint a Galaxy. Az új generáció formaterve még látványosabbra sikerült, bár a fényszórókat összezárták egy bura alá, közéjük meg a márkára már jellemző, Astonra hajazó hűtőrácsot pakolták. Abszolút jól néz ki, bár tény, hogy sokaknak fel se tűnne a tömegben, erre játszik rá, pontosabban erre is a csúcs Vignale felszereltség. A krómhegyeken túl bőrtenger vár odabent, de vajon kell ennyi luxussal kitömni egy hétülésest?Fordul a luxus: Vignale. Jó ideje kacérkodott a gondolattal a Ford, mire bevezették a csúcs Vignale felszereltségi szintet egyes autóiknál - még a Kugánál is. Nem is csak egy felszereltség, mellé életstílust is társítottak és úgynevezett FordStore-okat nyitottak Magyarországon is, ahol barátibb környezetben, valódi kényelemben tölthetjük el az időt, amíg mossák autónkat – a Vignale Fordokhoz havonta egy ingyenes mosás jár – vagy szervizelik. Szóval nem csak magáról az autóról szól, az ügyfélről annál inkább, ennyire még sosem szolgálta ki tulaját egyetlen Ford modell sem. Ez az S-MAX-nál hétszeresen igaz, ugyanis valódi családi autó tud maradni, mivel a csomagtér padlójából kihajtható két egész korrekt, természetesen bőr ülés és még hangszóró és légbefúvó is tartozik hozzájuk. Egy sorral előrébb már három különálló ülésünk van, egyenként Isofix csatlakozással és külön tologathatósággal. Számomra furcsán magas az ülőlap ebben a sorban, de tény hogy rendesen kilátni belőle. Ha nagyobb raktér kéne, gombnyomásra buktathatjuk le az üléseket, a két hátsó eltüntetésével 700 liter, a harmadik sor ledöntésével pedig több mint két köbméter áll rendelkezésünkre.
285-700, de akár 2200 literes is lehet a csomagtér, ehhez csak végig kell zongoráznunk a gombokon 285-700, de akár 2200 literes is lehet a csomagtér, ehhez csak végig kell zongoráznunk a gombokon

Az első sorból jó a színház. A ragyogó fehér bőr fotelek első ránézésre gyönyörűek és kényelmesek, második pillantásra, főleg próbára már kicsit más a kép. Először is az alig 12 ezer kilométeren felül futott tesztautóban már erősen elkoszolódtak, nyilván nagyobb is az igénybevétel, és kevesen vigyáztak rá, de akkor is extra kényes. A két első ülés minden irányban elektromosan állítható, ahogy egy jó luxusautóhoz illik, ráadásul az oldalpárnákat és az ülőlap oldalait is külön felfújhatjuk, testre igazíthatjuk. Egészen átlagos, sokak szerint inkább vékony testalkatommal nekem az alapállapot is szűk volt, leginkább az ülőlapon, ahol nem azt éreztem, hogy a teljes felületén ülök az ülésnek, hanem csak a két szélén, középen pedig van egy luk. Később rájöttem, hogy a masszázsfunkció – mert az is van, az utasnak is – nem csak a hátat, fenekünket is gyúrja, és akkor egészen kényelmes, mivel felfújja a hiányzó párnákat. Ha viszont nem masszírozunk, inkább fárasztó az ülés.
Hirdetés

Mint egy yacht. Nem is csak azért, mert legalább annyira fényes, hanem az egész karaktere, mint egy hajóé. Magasan ül a sofőr, körülöleli egy irányítópult, az autó orra pedig hosszan előrenyúlik, kezdve egy irdatlan nagy műszerfallal. Egy A-oszlop nem is lett volna elég, így rögtön megduplázták, de a kettő közti ablak legalább használható. Nagyon jól beállítható a kormány pozíciója, eddig egész ergonomikusnak tűnhet, ám itt is megtalálható a Fordra jellemző gombtenger, bár tény, hogy a kijelzőkkel vegyített műszeregység egész izgalmas megoldás, valamint egész sok mindent tudunk néhány kattintással állítani, beleértve a vezetéstámogató rendszereket is. Ha már használhatóság, a középkonzol már a Mondeóban sem tetszett. Fura a gombok leosztása, a kis kerek kapcsolók és az alsó sáv mind a klímát állítja, közben meg körülölelik a hangerőgombot, nem is beszélve a rengeteg üres felületről. Már csak azért is furcsa, mert mindent állíthatunk a Sync 3-as rendszert futtató középső kijelzőről is, így a szellőzést is, ami még az első ülésekbe is jutott. Ha már multimédia, sajnos még a legfrissebb rendszer sem tud magyarul; nem egy példáról hallottam már, hogy valaki ezért fordult el az oválemblémás márkától. Viszont egész gyorsan működik, viszonylag jól használható, komolyabb összetűzésünk nem volt, ráadásul az okostelefon-csatlakozást is ügyesen megoldja.
Jó vezetni! Szegénykém nem kis darab, egy valódi bálna, súlya is tükrözi, ugyanis az 1,7 tonnát bőven meglépi. Tesztautónkat a kétliteres dízel legerősebb, 210 lóerős verziójával szerelték, 6 fokozatú duplakuplungos automata váltóval, de az összkerékhajtás kimaradt a szórásból. Gondolhatnánk, hogy ez így jó-jó, azért mégiscsak hajthatna néha hátul is, igazából nem éreztem hátrányát. A dízelmotor fordosan ciripelős hangja beszűrődik az utastérbe, a turbólyuk óriási, sokáig nem tudni, hogy most azért nem indul meg, mert nincs ereje, vagy csak az elegáns, szolid közlekedésre buzdít. Lomhán indul meg, de ha megvan a tempó, onnantól jók vagyunk, szépen gyorsíthatunk, egyenletesen és kanyarban sem hajlandó tolni az orrát, nagyon stabil, ráadásul a kormányzás is egész közvetlen. Tetszett, ahogy mozog, igazán méltóságteljes, de a súly hátulütője is megvolt, ugyanis tankolás szerint 8,5 literes átlagot produkált, jórészt városban, egyedül használva. Országúti szakaszon ment 7 alá is a kompjúter szerinti átlag, előbbit mégis kicsit soknak érzem.
Mennyi?! 16,5 millió, még egy kicsit több is, a luxusnak még a Fordnál is ára van, annyi biztos, hogy okosabb választás, mint egy fapados prémium. Viszont még ennél is akadhat jobb vétel, méghozzá, ha nem ragaszkodunk a csilli-villi Vignale kivitelhez, ugyanis szinte minden megkapható egy Titanium felszereltségű S-MAX-hoz is. Ennyiért ráadásul még panoráma napfénytető is beleférhet, de ha csak ugyanazokat válogatjuk össze hozzá, ami a tesztautóban is volt, bő másfél millióval vagyunk beljebb. Véleményem szerint viszont ennyi már túl sok egy családi autóba, mindjárt ott a kényes, perforált szellőztethető bőrkárpit, amin több mint 700 ezret spórolhatunk, és szerintem az alapülés kényelmesebb is. A krómhalom és a különleges fényezés persze villantós, de nem dobja fel annyival, hogy megérje, így is, úgy is csak egy hatalmas családi kocsi marad. Az S-MAX klassz kocsi, nagyon szerethető, bár legalább azt megoldhatták volna, hogy a csomagtér-rolót magunkkal vihessük hét személy esetén is. Autónak viszont még így is remek, de ami túlzás, az túlzás.
Értékelés
Pozitív
Tágas, elég jó minőségű bőrrel borított utastér, könnyű variálhatóság, csendes futás, sportos jellemzők, nyomatékos motor
Negatív
Kényes fehér bőrülések, a csomagtérrolónak nincs helye, lomhán indul el, magas fogyasztású dízelmotor, magas ár
Árak
Tesztmodell alapára
13 225 000 Ft (2017.05.31.)
Tesztautó ára
16 520 000 Ft (2017.05.31.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
154 kW (209 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 2000-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.80 s
Végsebesség:
218 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4796 mm
Szélesség:
1916 mm
Magasság:
1655 mm
Saját tömeg:
1766 kg
Össztömeg:
2575 kg
Terhelhetőség:
809 kg
Tengelytáv:
2849 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
285 l
Belső szélesség elöl:
1580 mm
Belső szélesség hátul:
1550 mm
Belmagasság elöl:
960-1050 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
140-290 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1370 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1140 mm
Csomagtér magassága:
440-780 mm
Csomagtér hossza:
300-1050 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2000 mm
Raktérnyílás szélessége:
1150 mm
Raktérnyílás magassága:
850 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
450 Nm 2000-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
154 kW (209 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
218 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.80 s
CO2-kibocsátás:
144 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
53 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:29
    Permalink

    Végre egy auto, amiben van gombtenger,hogy este szépen világítson, és nem egy igénytelen skatulyába ültetnek be, ahol van egy kormány meg mellette egy sar tablet, amit reggel, délben, este bámulnod kell, mert nincs más választásod. Ráadásul az is olyan igénytelenül van beépítve, mintha nem is az autó tartozéka lenne, hanem egy nylon szatyorból előkapva biggyesztenéd a középkonzolra…

  • 2017.10.27. at 18:29
    Permalink

    Nekünk például Kia Carens-ünk van, és teljesen elégedettek vagyunk vele. Beleférnek a csomagok, és hátra a három gyerekülés. Teljesen feleslegesnek érezzük a nagyobb “buszokat” a számunkra. 🙂

  • 2017.10.27. at 18:29
    Permalink

    A listaar egy dolog, nyilvan el lehet hozni kevesebbert is ugyanezt, -15% szerintem benne lehet. A vege inkabb 13,5-14; ilyesmi felszereltsegu “premium” talan nem jon ki ennyibol. Mellesleg ha valaki pl. 3 gyerekulest akar egymas melle tenni akkor keves auto johet szoba. Hogy en mennyire nem tudom megerteni aki csaladinak egy x5-ot lat a legjobbnak….

  • 2017.10.27. at 18:29
    Permalink

    16 millió már nem a fapados prémium.

    Két olyan ismerősöm is van aki azért vett X5öst, mert az volt a legjobb családi batár (25d RWD alapmotorral).

    A “haldokló nyugaton” az ilyen is kijön 17 millából…

Vélemény, hozzászólás?