Aranyat ér ez a Ford GT

Kétféle aranyból építették ezt a nem mindennapi Ford GT-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Modellautót építeni a szó szoros értelmében véve bármiből lehet, akár a világ legnemesebb anyagaiból is. Többen el is követik, most egy Ford GT készült aranyból, ezt látnod kell!


Nem csak a Ford GT rajongóknak szól ez a példány, minden bizonnyal a méretarányos modellekért rajongók szíve is megdobban. Ez nem fényezés, nem fóliázás és nem is bevonat,

ez az, aminek látszik; vagyis arany.

Sárga és fehér 24 karátos aranyból készítették, nyitható minden ajtaja, a komplett utasteret és motorteret is kidolgozták. Nem is feltétlenül gondolnánk, hogy létezik hasonló, ám egy idős ékszerész, Russel Lord is elkészítette már hasonlóan gyártott saját modelljét. Érdekesség, hogy ő is épp egy Fordot választott, de jóval korábbról, az első generációs Escortról van szó.
Hirdetés

A Ford GT modellautó 18,41 centi hosszú és 8255 milliméter széles, anyagából adódóan pedig közel másfél kilogrammot nyom. Csak a felnik és az abroncsok készültek műanyagból, és bár az összkép varázslatosan szép, még a kényes anyaghasználatot tekintve is vannak rajta csúnya illesztési hézagok és hibák. Ezek persze mind egy kézzel készült modell sajátos vonásai és az, hogy nincs belőle több, még inkább emel az értékén. Az RM Shoteby's aukcióján fogják elárverezni december 3-án, és bár a kikiáltási ár nagyjából 7 millió forint, alsó hangon is 8,5-11,5 millió forint közötti összeget várnak érte.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?