Árcsata! Ford Fiesta ST vs. Hyundai i20 N

Na, ki a király? Melyik kis hot hatch kínál többet?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs sok választási lehetősége azoknak, akik újonnan, aránylag elérhető áron keresnek kicsi sportautót. A Ford Fiesta és a Hyundai i20 N biztosan a benzinvérűek listájának elején tanyázik. De mit is adnak pontosan és mennyiért?

Beszűkült a kicsi sportautók kínálata, vagy nevezhetjük őket sportos autóknak is, ha valakinek szúrja a szemét, hogy 200 lóerővel már sportautónak neveztetik egy négykerekű. Pedig ezek a könnyű szerkezetek igazi adrenalinbombák, a vezetés színtiszta örömét adják. De kik is a piac szereplői? Itthon nincsenek sokan. A legfrissebb szereplő a Hyundai i20 N, kicsit előbb érkezett a Toyota GR Yaris, de az ereje miatt más ligában játszik. Aztán ott a Mini Cooper S, ami már a prémium szegmens felé kacsintgat, illetve a Suzuki Swift Sport, ami szintén zseniális, de az ő ereje meg kevés, legalábbis a többiekhez képest. Marad tehát még a Ford Fiesta ST, amelynek a legnagyobb kihívója az i20 N. Ők ketten vannak a legközelebb egymáshoz, ezért megnéztük az árlistájukat is, ha már épp össze is találkoztak nálunk. A dizájn ízlések és pofonok kategória, hogy kinek melyik forma tetszik jobban. A Hyundai mindenképp a versenyautós stílust követi. Kicsit olyan, mint egy utcára szabadult raligép. Ebben a legnagyobb szerep a hátsó szárnyának jut. Persze a Fiestára is jutott, de az visszafogottabbnak tűnik a tető folytatásaként, az i20 N viszont „különálló” légterelővel rendelkezik, ami mindenképp látványosabb. Ezen kívül azonban a receptkönyv szerint díszítették mindkettőjüket. Sportos hűtőmaszkok és lökhárítók, küszöbtoldatok, szemet gyönyörködtető felnik és színezett fékpofák. Egyik modell sem szégyenkezhet ebből a szempontból.

Méretben szintén közel állnak egymáshoz, a Fiesta karosszériája csupán 1,6 centivel hosszabb, viszont az i20 N padlólemeze 87 millimétert ver a kékoválosra. Na, nem mintha ez sokat jelentene a belső térkínálatban.

Érzésre ugyanakkorák, mindkettőnek előnyére válik az ötödik ajtó, bár a Fiestát lehet három ajtóval is kérni, ami 100 ezer forintos megtakarítás. Elöl a Fiesta Recaro sportülései egy kicsit jobban tartanak, mélyebb, vagy nevezhetjük kagylósabbnak is, a hátsó lábtérben egy centi előnye van a Fordnak, viszont a csomagtere kisebb alaphelyzetben, 311 liter a 352-vel szemben. Persze nem a praktikum lesz a legfontosabb szempont ebben a szegmensben, de azért mindenképp érdemes volt megemlíteni, ha már az ötajtósokat mértük egymáshoz. Az utastér anyaghasználatában is a Fiesta érződik igényesebbnek, viszont a Hyundai a modernebb. Digitális műszeregységgel és magyarul is tudó infotaimnent rendszerrel, de az érintőképernyő mindkét autóban 8 colos.
Ford Fiesta ST és Hyundai i20 N- méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Ford Fiesta ST 4091 1735 1490 2493 311-1093
Hyundai i20 N 4075 1775 1450 2580 352-1165
Hirdetés
Az igazán nagy különbség a két autó között a motor. De nem a teljesítményük, mert az nagyon közel van egymáshoz. A Hyundai négyhengeres turbómotort ad, a Fordban viszont 3 henger dolgozik. Az egyik 1,5 literes a másik 1,6, és egy hangyányit erősebb is az i20 N a maga 204 lóerejével, hiszen a Fiesta „csak” 200 lóerőt tud. Ugyanakkor nyomatékban a Fiesta a nyertes 290 Nm-rel, míg az i20 N 275 Nm nyomatékkal rendelkezik. Ezt 1750-es fordulatszámtól tudja, míg a Ford már 1600-tól. De számít ez? Csak akkor, ha egy pályanapon komolyan egymásnak feszülnek, vagy gyorsulási versenyre mennek. Mert papíron a Fiesta 6,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h tempót, az i20 N pedig 6,7 másodperc alatt. Ugyanakkor ez a két tized jelentéktelen különbség, úgyis a sofőrök kezein és lábain múlik, hogy ki nyer. Mindkét autóban hatfokozatú, manuális sebességváltó található. Mindkettő feszes, határozott kézmozdulatokat igényel, a Fiestában egy picit pontosabban kapcsolható.
Hirdetés
Motorizáltság
Ford Fiesta ST Hyundai i20 N
Hengerűrtartalom (cm3) 1496 1598
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 200 (6000) 204 (5500-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 290 (1600-4000) 275 (1750-4500)
Végsebesség [km/h] 230 230
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 6,5 6,7
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,4 6,7
CO2-kibocsátás [g/km] 153 158
Saját tömeg [kg] 1205 1190
Megengedett össztömeg [kg] 1660 1650
Aki nagyobb feltűnésre vágyik, a Hyundai modelljével jár jobban. Üzemmódválasztó mindkét autóhoz jár, de az i20 N jobban „konfigurálható”. Mindkettőnek durrog a kipufogója, viszont a visszaváltáskor csak a Hyundai ad gázfröccsöket automatikusan, de csak a feláras fordulatszám-szabályozóval, amit a 300 ezer forintos FUN csomag ad. Rajtautomatával is szolgálhat mindkét autó, de szintén felárasan, ahogy az önzáró differenciálmű sem alap. A Hyundainál a már említett FUN csomag, a Fiestánál a Performance csomag megrendelésével kaphatók, utóbbinál ez kicsit drágább, 325 ezer forintba kerül. Akiknek fontos a szépen megszólaló hangrendszer, a Fordhoz B&O-t rendelhetnek 10 hangszóróval 235 ezer forintért a Hyundaihoz pedig Bose választható 135 ezer forintért 9 hangszóróval. Most, hogy jön a tél, megfordul az ember fejében az ülésfűtés is, természetesen mindkét modellhez kérhető téli csomaggal. A Hyundaiban jár hozzá a fűthető kormánykerék is 100 ezer forintért, a Ford azonban a fűthető szélvédőt is adja ezek mellé a csomagban, és nem sokkal drágábban, mert 125 ezer forintot kérnek érte.
Hirdetés
Ha csak az alapárakat nézzük, akkor most a Hyundai i20 N egy karcsapásnyival vezet, mert 7 999 000 forintot kérnek érte, és egyelőre ajándékba adják a Fun csomagot is. A Ford Fiesta ST 8 410 000 forintról indul, de egyértelmű győztest nem lehet avatni. Ez pedig a két különböző élményből adódik, amit vezetés közben érezni. A Hyundai egy stabilabb, a kanyarokban kevésbé „mocorgó” forró ferdehátú. Aki a köridőkre megy és elszántan küzd az idővel, jobban fogja kedvelni. Aki viszont szereti, ha kicsit játékosabb az autó fara, ha néha megindul és többet kell a kormánykerékkel dolgozni, ezáltal viszont verhető a körideje, annak a Fiesta ST lesz a kedvence.
Alapáras felszereltség
Ford Fiesta ST Hyundai i20 N
Alapár 8 410 000 Ft 7 999 000 Ft
Automata légkondicionáló X X
Bőr kormánykerék X X
Fűthető első ülések és kormány extra extra
Infotainment érintőképernyő 8 col 8 col
Önzáró differenciál extra széria a készlet erejéig
Garancia 5 év/100 000 km 5 év kilométer korlátozás nélkül
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.11.06. at 09:48
    Permalink

    Kedves András!

    Az I20N írásánál is kérdeztem, de talán nem olvasta, hogy tud-e arról infót, esetleg emlékszik-e még, hogy kb. milyen rövid/hosszú áttétele van a kóreai gépnek. Az ST-ről tudom, hogy 2000-es főtengely fordulatnál kb. 83 km/h-val gurul, de az I20-nál egyenlőre ezt semmilyen forrásból nem tudtam meg. Próbáltam hasonszőrű modellek ilyen jellegű adatait megkeresni és egy modellt találtam a házon belül, a Hyundai Velostert, ami tudtommal szintén ezzel az 1,6-os motorral (184 lóerővel) és ugyanilyen 6-os váltóval volt szerelve. Annál hasonló tempót ad a 6-ban 2000-es fordulatszám, mint az Fordnál, de egy másik modellt is találtam a családon belül, az Kia Ceed GT-t, ami szintén 204 lovas, de ennek ellenére irreálisan rövid fokozatokat találtam. Ennek a modellnek a 2018-ig gyártott generációjának az előbbiekben említett fordulat mellett kb 77 km/h-s sebesség adódna, a jelenleg kapható generációnál már csak 73 km/h lenne. Mivel szerintem ezek elég pörgős fokozatok, ami, ha csak élvezkedik az ember az autóval, nem számít annyira, de ha nem csak úgy hétköznapian használja, már igenis számít, hogy mennyire pörög a motor, mondjuk autópályatempóval haladva. Ha tudna ebben segíteni, megköszönném, mert itt a közelben sem tesztautó, sem infó nincs ezzel kapcsolatban.
    Köszönettel: Gábor

  • 2021.11.06. at 17:49
    Permalink

    Kíváncsi lennék, hogy mi az egyértelműbb győzelem annál, amikor az egyik olcsóbb, gyorsabb, újabb fejlesztés, mint a másik és még a motorja is 4 hengeres? 😀

Vélemény, hozzászólás?