Áremelést jósol az autók szigorodó emissziós szabályzása

Az Európai Parlament az autók szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséről határozott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Döntött az Európai Parlament: az autók szén-dioxid kibocsátását csökkenteni kell. A 2020-tól érvényes 95 g/km célérték évi 15 millió tonna mínuszt jelentene. A gyártók vevőikre hárítják majd át a fokozódó fejlesztési költségeket.


Az Európai Parlament, február 25-i, strassbourgi ülésén egyhangúlag - 499 szavazattal, 107 ellenszavazattal és 9 tartózkodással - megszavazta, hogy 2020-ig tovább kell csökkenteni az autók szén-dioxid kibocsátását. Ez azt jelenti, hogy minden gyárnak úgy kell kialakítania modellpalettáját, hogy a gyártott típusok kibocsátási átlaga ne haladja meg a 95 g/km értéket.
Hirdetés

Marad persze kiskapu, a legtisztábbak még mindig súlyozva szerepelnek a számításban a leginkább környezetszennyező modellekkel szemben, és ez 2022-ig így is marad. Az EU 443/2009 számú direktívája 2015-re a 130 grammot írta elő, a most elfogadott jogszabály ezen csökkent a későbbi időszakra. Hogy ez a változás mit fog pontosan maga után hozni, még nem tudható, de megjósolható, hogy árnövekedést. A mérges gázokra fókuszáló európai kibocsátási normák szigorodása miatt is nőtt például a teherautók ára és az Euro 6 2014 őszére tervezett autókra is érvényes bevezetésével ez a módosítás még nagyobb nyomás alá helyezi a gyártókat. Az emisszió csökkentése mindnyájunk érdeke, és tudomásul kell vegyük, hogy az autózás ma már luxus. A gyengélkedő európai autópiacra ettől függetlenül persze rosszul hatna egy bármilyen okú áremelkedés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Természetesen nem tudom bizonyítani, hogy nincsenek ilyen átverések. Mióta világ a világ és ahol verseny is van ott próbálnak trükközni egyesek. De ha senki nem trükközne az erkölcs nem lenne elpusztítva és mindenki a legrendesebb és legkorrektebb lenne akkor is millió és egy ember verné az asztalt hogy neki más fogyasztás jön ki mint ami meg van adva. Ennek pedig elvi okai vannak.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Én úgy látom, onnantól megy rossz irányban az egész fogyasztási átverés, amikortól a motorvezérlő elektronikát arra fejlesztik, hogy a NEDC első fázisait felismerje. Aztán lehetne még sorolni, az elrugaszkodott laboratóriumi körülményeket, azzal, hogy 25-30 fok vagy még magasabb a hidegmotor. Klíma és nagyobb fogyasztók nélküli teszt, 110%-ra feltöltött akkumulátor (nehogymár véletlenül is a generátor megdobja a fogyasztást), motortér nyitottságérzékelése, olyan motorüzem, ami a motor gyors halálát hozná, ha az 1 óránál tovább tartana :), stb. És ez csak a töredéke a piszkos trükköknek.
    Ha ezeket kivennénk már használhatóbb lenne.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Ezzel az a probléma, hogy ha tényleg az lenne a cél, hogy mindenki beleférjen, akkor olyan széles lenne ez a tartomány, hogy alig mondana valamit mivel kizárólag belsőégésű motorral hajtott jármű esetén nulla lenne az alja és végtelen a teteje, a középérték meg fogalmam sincs hol nenne, de más sem. Ha nem akarjuk hogy mindenki fogyasztása belekerüljön akkor meg akik kikerülnek belőle úgyanúgy verhetnék az asztalt, hogy miért nem adnak meg olyan fogyasztási adatot ami reális hiszen nekik más jön ki, azaz nagyjából ugyanott tartanánk ahol most.
    Azt viszont meg lehetne célozni, hogy a tesztciklus valamivel közelebb álljon a mai szokásos vezelési stílushoz és mintákhoz, tekintve hogy az Európában kötelező NEDC története a 70-es évekre nyúlik vissza amikor is a járművek jóval gyengébbek voltak és ezzel részben összefüggésben a közlekedési morál és stílus is és ehhez mérve alakították ki a tesztciklust ami ebben az értelemben teljesen elavultnak tekinthető.
    Az USA-ban is hasonló volt a probléma de ott már léptek is amikor 2008-ban bevezették a továbbfejlesztett EPA tesztciklust ami abban az értelemben sikeres is volt, hogy azóta sokkal kevesebb ember panaszkodik hogy neki nem annyi a fogyasztása mint amit az új autók ablakára kötelezően kirakandó tájékoztató matricán olvasott. De ez továbbra sem jelenti azt, hogy továbbra sem lehetne találni az USA-ban kellően sok embert akinek a közelében sincs a fogyasztása az EPA tesztciklus alatt mértnek, de nem azért mert bárki is hazudna – persze nincs is kizárva a csalás ezáltal -, hanem már attól is jelentős eltérés lehet ha valaki számottevően eltérő körülmények között használja a járművét ahhoz képest mint amilyeneket a teszt szimulál.
    Tehát a jelenlegi univerzum élettartama alatt soha nem lesz olyan, hogy mindenkinek pontosan ugyanaz lesz a fogyasztása és ez egy előre megadott szám lesz. A legrémületesebb az, hogy ezt a trivialitást az emberek többsége – beleértve szinte az összes, magát autós újságírónak kikiáltó alakot is – képtelen felfogni, helyette szidnak mindenkit hogy milyen csúnyán hazudnak meg csalnak meg megtévesztenek az autógyártók (persze lehet hogy csalnak meg lopnak meg hazudnak, de nem emiatt).
    Az NEDC-t már régen le kellett volna váltani, de még mindig ezt haználják, viszont dolgoznak az új tesztcikluson (WLTC) ami nem csak az EU-ban de Japánban és Indiában is szabványos lesz a tervek szerint. Legkorábban 2015-től várható a bevezetése, de még egyszer hangsúlyozom, elvi okok miatt az sem – és semmi más sem – tudja majd mindenkinek megmondani hogy nála mennyi lesz a fogyasztás, legfeljebb kisebbek lehetnek az eltérések az NEDC-hez képest.
    Azt kellen már megérteni, hogy ezeknek a fogyasztási adatoknak nem az a céljuk, hogy megmondják, hogy az egyes vevőknél mekkora lesz a fogyasztás – ugyanis ez elvileg is lehetetlen -, hanem az hogy [b]értelmesen[/b] össze lehessen hasonlítani egy másik jármű, azonos tesztciklus alatt mért fogyasztásával.
    Ezzel szemben az áltagember – meg a magát szakértőnek hívő autós újságíró (tisztelet a nagyon-nagyon-nagyon ritka kivételnek) – mit csinál? Siránkozik hogy nála nem annyi a fogyasztás mint a “gyári adat” (atomhülyeség1), majd pedig elhiszi, hogy a Jóskának a szomszédból meg a Juliskának a másik faluból a szóbeszéd meg a mendemondák meg a mesetörténetek alapján nagyon jó a fogyasztása amit amúgy teljesen ismeretlen körülmények között tapasztaltak (atomhülyeség2). Tehát 100%-ban hülyeséget csinálnak, hiszen egyrészről nem értik hogy “gyári fogyasztás” soha nem volt és soha nem is lesz, mert elvileg is lehetetlen hogy legyen ilyen, de azért ők a szabványos tesztciklussal hasonlítják össze a saját fogyasztásukat hiszen ha már hülyeség akkor legyen jó nagy, másrészről amire meg lehetne használni – egy másik jármű hasonló adatával összehasonlítani – arra meg még véletlenül sem használják hiszen arra jó lenne, helyette a teljesen ismeretlen körülmények között tapasztalt (vagy inkább csak hitt) mendemondák és mesetörténetek adatait vetik össze. És ez a trágya megy évtizedek óta.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Persze hogy igaz amit mond. A problémát abban látom, hogy ha egy más szabványt léptetnének életbe az összehasonlításra, mondjuk úgy, ami életszerűbb értékekkel “játszik”, akkor kiderülne, hogy a 10-15 évvel ezelőtt gyártott, vagy mondhatnék akár 20 at is, a megközelítően azonos súlyú, és légellenállású személyautók, megközelítően azonos igénybevétel mellett, megközelítően azonos fogyasztást produkálnak a most újonnan szalonban lévőkkel. :-))).
    Tehát kiderülne, hogy üzemanyag fogyasztási téren a személyautók 90%-ánál a beharangozottal ellentétben nincs előrelépés, és az egész csak a vevőket megtévesztő statisztikai kozmetikum, átverés.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Ha már autósportálon vagyunk akkor gondolom tudod ki Henry Ford…… Ő írt egy művet ami az alábbi linken található …. Ebben benne van ,hogy bizonyos embereket nem érdekli az emberi és természetes érték….. És mert mivel a pénz a kezükben van és Európai Unió gazdaságon alapszik. A gazdaság pedig pénzen így óriási hatalmuk van a pénzes családoknak…. http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/hford1.htm#r16

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    [i]“Olvass utána, nem metán, hanem a CO2-ről van szó. És nem én mondtam hanem az autólobbi.”[/i]

    Istenem, ugyanazt a végletekig lejárt lemezt nyomatod. Beköhögsz egy orbitális nagy sületlenséget – kb. olyan szintűt hogy 1+1 az minusz hatmillió – és utána még azzal jössz hogy a másik olvasson utána ennek! LOL! 🙂
    No látod én ugyanezt nem ajánlom neked, aki enyire sötét és az alapok alapjaival sincs tisztában azon nem segítene ha bárminek is utána olvasna mert semmit nem értene az egészből.

    [i]“Ami nyilván a saját érdekét képviseli, nekik nyereséget kell termelni”[/i]

    Sok baj van veled, de ebből is látszik hogy csak makogod az egészet de fogalmad sincs miről beszélsz. Nyereséget [b]kell[/b] termelniük? És miért [b]kell[/b]? Kinek kell a profit? Mert az ott dolgozóknak nem kell mivel abból nem részesülnek, a vevőknek nem hogy nem kell hanem kifejezeten utálják meg velük fizettetik meg, akkor kinek [b]kell[/b]? Igen egyedül a fotelbe hízott tulajdonosnak kell ez az egész ezért kell mindenkinek és mindennek megpusztulnia, hogy néhány idióta zsírosra kereshesse magát A MÁSOK MUNKÁJÁBÓL és mindenki közös örökségéből a természeti erőforrások gátlastalan kifosztásából és annak tönkretételéből. Ez az a fantasztikus nyugati elv aminek Te tövig benyalsz.

    [i]“Általában nyugaton működik hogy a környezeti és társadalmi szempontok is érvényesülnek.”[/i]

    Aha, faszán érvnyesülnek, de ez csak úgy megy nekik, hogy közben a világ többi részét szemétdombnak használják.

    [i]“Mert szerinted mi a “valóság”? Milyen nem robbanómotoros autót (vagy bármilyen más üzemanyagot használó közlekedési eszközt) kapsz a piacon?”[/i]

    Kb. 100-adszorra írom le, hogy süket mellébeszélés nálam soha nem jön be. Azt mondtad, hogy a belsőégésű motoros járművek a leghatékonyabbak! Hogy kapcsolódik ehhez, hogy milyen más járművet lehet kapni a piacon bukottkám?

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Nem számokat közöltél hanem lázálmokat. Szám az hogy Magyarországnak mekkora szavazata van az egyes szervekben.

    Nyitott szemmel járok, de még sehol sem szólított le bármelyik ebből a 7000 emberből egy sem. És nem is rémlik egy sem.

    Én konkrétumot kérdeztem, mutass példát néhányra ahol az általad említett “7000” emberből aki “EU kulcspozícióban” van…

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Ezek mézes madzagok, amiket itt leírsz. Álca, nagy körültekintéssel felépített látszat, a tömegek félrevezetése. Számokat közöltem, amelyekből következnek a (világot, országokat érintő) folyamatok, helyzetek, stb. stb. A döntőbíró pedig az élet, amik pontosan megmutatják mi történik, csak nyitott szemmel kell járni. Itt erről ennyit.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Nem esett le. Talán mert veled ellentétben én nem csak hülye blogok összeesküvési elméleteiből tájékozódom és van némi rálátásom hogy mennyire összetett dolog az európai jogalkotás.

    Hülyeségek helyett nézd meg mi az a komitológia, mi a szerepe a tanácsadó testületeknek (pl Gzdasági és Szociális bizottság), hogy működik a jogalkotás (nincs jogszabály a Bizottság kezdeményezése nélkül, Tanács és Parlament együttműködése, blokkoló kisebbség),

    Ez egy marhára komplex rendszer, itt nem úgy van hogy a frakcióvezető kitalál valamit és másnap ott a törvény.

    Ezt a jogszabályt (gondolom) a Bizottság terjesztette elő, előtte a tagállamok szakemberei jóváhagyták a komitológiában, majd a Biztosok testülete elfogadta mint jogalkotási javaslat (28 Biztos mindegyik más tagállamból).

    Véleményezték a tanácsadó testületek (itt nincs pénzember de a munkaadók képviseletei szervezeti igen).

    Majd a Tanács (28 tagállam kormánya nagykövetségén keresztül) és az Európai parlament több körben megvitatja és megállapodik.

    Nyilván a lobbierőt meghatározza hogy mekkora pénzt szánsz rá, de akkor légyszi mint olvasott pénzember, mondd meg nekem:

    TE kit hívnál fel hogy eldöntesd ezt a kérdést?

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Nem csak egy emberről van szó. Nem vagyok olyan “zold”fülű, hogy neveket mondjak. 🙂 Ez sokkal összetettebb, minthogy néhány névvel el lehetne intézni. Úgy néz ki nem igazán esett le nálad abból, amit érzékeltetni akartam. Hosszú….

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Nem személyeskedem, van bőven. Tájékozódj elfogulatlanul, és tárgyilagosan, néha nézz a függöny mögé is, és sok érdekességgel fogsz találkozni. Persze nem kis idő kell hozzá.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Hú te nagyon képben vagy a világ dolgaiban.

    Akkor légy szíves áruld el nekem ki az a pénzember aki az EU “kulcspozícióiban ül”. Melyik az a “szervezett magánhatalom”?

    Mutass egy politikust aki ilyen hátterű…

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    [b]“jaj, hagyjuk már ezt a jó magyar irigységgel megerősített osztályharcos dumát.
    A “világ milliárdosai” nem szólhatnak bele az EU törvényekbe.”[/b]
    Nagyon nincs igazad. Te tényleg ennyire nem látsz, vagy csak nem akarsz látni?
    Csak a legelemibb tények: A jelenlegi világrendszernek az alapja a pénzrendszeren nyugszik.
    Ez pedig olyan felépítésű, hogy egy szűk hatalmi elitnek a kezében van. Ez kb. 300 szupergazdag bankárdinasztia, 7000 ember, amelynek a kezében van 147 óriásbank, és ez a 147 óriásbank, jogi személyek dzsungelén keresztül tulajdonol 43.000 multinacionális céget. Ebbe beletartoznak az autógyárak is. Tehát egy óriási szervezett magánhatalomról van szó. Ezeknek az emberei mind ott ülnek az EU kulcspozícióiban…. stb.stb.stb.
    Ennek semmi köze “a jómagyar irigységgel megerősített osztályharcos dumához”.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Ha a személyeskedő tudatlanság kéz a kézben jár az arroganciával, arra a legjobb szó hogy troll.

    Olvass utána, nem metán, hanem a CO2-ről van szó. És nem én mondtam hanem az autólobbi.

    Ami nyilván a saját érdekét képviseli, nekik nyereséget kell termelni, a többit az intézményi keretek biztosítják. Általában nyugaton működik hogy a környezeti és társadalmi szempontok is érvényesülnek.

    Ezért nem volt náluk kommunista forradalom (pedig megjósolták).

    Mert szerinted mi a “valóság”? Milyen nem robbanómotoros autót (vagy bármilyen más üzemanyagot használó közlekedési eszközt) kapsz a piacon?

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    jaj, hagyjuk már ezt a jó magyar irigységgel megerősített osztályharcos dumát.

    A “világ milliárdosai” nem szólhatnak bele az EU törvényekbe. A Mercedes mint sok tízezer ember (vagy a VW ami közvetve többszázezer dolgozó) munkaadója igen. És erre vannak törvényes keretek. Mert a demokratikusan választott népképviselők sőt maguk a szakértők a minisztériumokban sem lesznek tisztában mindennel. Pláne azzal amit még az iparág is ipari titoknak tekint.

    Az autóipar egy fontos eleme a gazdaságnak. Csúcstechnika, alapszükséglet és persze munkaadó és adófizető.

    Van egy gazdasági érdeke hogy egy kifejlesztett technikát ki is használjanak. Amíg van olaj, és az olajpénzek nem az Al Quaidának mennek addig senkinek sem érdeke megváltoztatni a rendszert.

    Papíron biztos jó dolog a metán, de egy sima etanol adalákmennyiséget sem volt képes a szétfizetett európai mezőgazdaság előállítani.

    Papíron szépek az elméletek, a gyakorlatban inkább elbuknak.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Én már sokszor mondtam neked, hogy ha nem értesz valamihez akkor ne szólj bele, mert olyan marhaságokat vagy képes írni, hogy az ember kiugrik az ablakon. De láthatóan ezt sem érted és csak tolod ki továbbra is a hulladékot magadból.

    [i]“Talán jogosan próbálnak beleszólni a gyártók a dologba mert őket érinti, amellett hogy egy elszúrt szabályozás az európai gazdaságot is taccsra tehetné.”[/i]

    Aha, tehát ha valaki jelentős tényezőnek hiszi magát, akkor joga van hazudni, lopni, csalni és minden elképzelhető módon kizárólag a saját önző érdekeit erőltetni akármilyen áron is, azaz had dögöljenek meg az emberek az elavult szaroktól meg had pusztuljon a környezet mert neki – rövid távon – így jó?

    [i]“Nyilván ahol lehet hangoztatják is hogy mennyire fejlődött az ipar, hogy az autók sehol sincsenek jelenleg co2 termelésben pl a tehenekhez képest (ezt komolyan leírták valahol).”[/i]

    Na ez egy újabb tökéletes példája annak tőled amikor a mélytudatlanság és a tehetségtelenség kéz a kézben együtt járnak. Aki ekkora egetverő baromságot képes elhinni, arra egyszerűen nincs is szó már ami kifejezné a setétségét. Zőőd fiam, te reménytelenül kevered a széndioxidot a metánnal. 🙂

    [i]“sajnos jelenleg ennek a fontos iparágnak a robbanómotor és a fosszilis üzemanyagok jelentik az alapját. És semmi sem áll a közelében sem hatékonyságban.”[/i]

    LOL! 🙂 Ugye nem lepődsz meg akkor ha elárulom, hogy lövésed sincs arról mit jelent a hatékonyság szó? 🙂
    Ismét sikerült ezzel a gyöngyszemeddel halál pontosan telibetrafálnod a valóság gyökeres ellentétét. LOL! 🙂

    Zőőőd fiam, maradjunk annyiban, hogy ez a köröd ismét elégtelen alá lett.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Szerinted a világ milliárdosai nem szólnak bele EU törvényekbe??? Ez az autógyártóknak nagyon kedvez ,mert mivel kínának sokkal több pénzébe kerül majd így autót fejleszteni ,illetve a plusz alkatrészekről és annak a meghibásodásiról meg ne is beszéljünk…. Ez még az Államoknak is kedvez ,mert mivel több adót szednek be (régi autóknál müszakinál, ujnál meg alkatrész adója). a jővő üzemanyaga a metán lenne simán ,mert simán lehet bányászni és előállítani szennyvízből , állattartásnál és még akkor a mai autóink még használható lenne…..És miért nincs így??? Mennyi pénzt huznak le az olajmágnások ezzel és még mesterségesen fent is tartják az olaj árát…

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    A németeké a kontinens legerősebb autóipara és a legnagyobb autópiaca, mellesleg a legnagyobb tagállam és a legnagyobb befizető is. Maga a szektor is eléggé fontos az európai gazdaságnak.

    Talán jogosan próbálnak beleszólni a gyártók a dologba mert őket érinti, amellett hogy egy elszúrt szabályozás az európai gazdaságot is taccsra tehetné.

    Nyilván ahol lehet hangoztatják is hogy mennyire fejlődött az ipar, hogy az autók sehol sincsenek jelenleg co2 termelésben pl a tehenekhez képest (ezt komolyan leírták valahol).

    sajnos jelenleg ennek a fontos iparágnak a robbanómotor és a fosszilis üzemanyagok jelentik az alapját. És semmi sem áll a közelében sem hatékonyságban.

    Valami nagyon nagy dolognak kellene történnie hogy ez megváltozzon.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    [i]“A gondolkodás képessége miért pusztult ki teljesen szinte mindenkiből?” [/i]

    Azért, mert sokaknál ki sem alakult.
    Egyetértek.
    Hozzátenném még azt, hogy itt a legtöbb kurva okos fotelhuszár a való életben éppen a lámpa előtt 4 méterig tolja az autónak, majd kövér fék….s miközben a fékbetét kopásával, a gumi megnövekedő surlódásából eredő szennyezéssel és a fölösleges üzemanyag elégetésével környezetet szennyez, itt meg leadja a takarékos ám áldozat autóst. Látom, figyelem amit csinálnak.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Áruld már el légy szíves hogyan lehet rákényszeríteni a gyártókat a “valós fogyasztási adatok közlésére”? Szerinted létezik egy “valós” fogyasztási adat amit megad a gyártó és aztán mindenkinél akárhogy és akárhol használja a kocsit tutihalálbiztosan pont ezt a fogyasztást fogja a produkálni a szerkezet? Ha erre a legutóbbi kérdésemre igen a válaszod akor nincs több kérdésem. 🙂

    Hány évtizednek kell eltelnie ahhoz, mire felfogják végre az emberek, hogy a szabványos tesztciklus szerinti fogyasztási adatok nem azt adják meg hogy Kis Józsinál meg Nagy Böskénél mennyit fog fogyasztani a jármű! A gondolkodás képessége miért pusztult ki teljesen szinte mindenkiből?

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Amíg nem kényszerítik rá a gyártókat a valós fogyasztási adatok közlésére addig csak annyi fog történni,hogy még nagyobbat fognak hazudni az autóik fogyasztását illetően.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    A CO2 csökkentés magában kevés, sőt akár visszalépés is lehet. Mindenképpen oda kéne figyelni az egészség védelmére is, hiszen olyan torzszülött mérnöki találmányok is születhetnek, mint a dízelek, vagy újabban a közvetlen befecskendezéses benzinesek.
    Nagyrészt a hibrid technikáról fog szólni a 2015-2022!

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    A hírhez hozzászólva: kicsit meglepett hogy a német maffiagyártóknak elkenték a száját azzal, hogy majdnem az eredeti formájában fogadták el ezt a határozatot, hiszen a németek pontosan ugyanúgy óbégattak ellene mint az a bizonyos fürdős prostituált és pont ezt csinálták az elmúlt 20 évben minden hasonló ellen. Korábban azonban sikerült keresztül verni az akaratukat most viszont úgy áll a helyzet hogy végre a berendezés másik végére kerültek. LOL! 🙂
    Persze nyugtával dícsérd a napot, könnyen lehet, hogy 2020-ig még valahogy csak megfúrják ezt is.
    Maximálisan üdvözlendő a további csökkentés melletti elhatározottság bár én alacsonyabb határokat tartanék jobbnak. Ezeket a határértékeket már trükközésekkel sem lehet teljesíteni a végtelenül elavult, környezetpusztító, kizárólag belsőégésű motoros tragacsokkal ami újabb lökést adhat a hibridek ill. a teljesen elektromos járművek gyorsabb elterjedésének és közelebb hozhatja azt a napot amikor végre örökre búcsút mondhatunk a belsőégésű motor nevű borzalmas katasztrófának.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    [i]“Emisszió mentes közlekedés egyetlen esetben van, ha megújuló energiaforrásból állítják elő a hajtóerőt, másképp nincs.”[/i]

    Ez egyáltalán nem igaz, pl. a bio-etanolnak hívott őrűltség megújulónak számít, de még véletlenül sem emissziómentes.

    [i]“Az elektromos autó is szennyezi a környezetet, mivel az áramot amivel feltöltöd, atomenergiából, vagy hőerőművekben eltüzelt anyagokból állítják elő, tehát annyit ér önmagában az elektromos autó is, hogy közvetlenül nem szennyez, de a gyár helyette fog szennyezni, mivel több áramot kell előállítani.”[/i]

    Köszönjük hogy megismételted a már milliószor hallott teljesen hibás, a valósággal köszönőviszonyban sem álló tévhitet. Az elektromos autót nap/szél/víz/geotermikus erőmű árama egyáltalán nem hajthatja? Ha nem miért nem, ha igen, akkor meg abból már egyenesen következik hogy hülyeséget mondtál. De még nincs vége mert a másik fele is ugyanolyan rossz amit írtál. Szó sincs róla, hogy az elekrtomos autó “csak odébb helyezné” a szennyzést, de még ha ez lenne a helyzet az is jelentős előrelépés lenne az olaj alapú borzalmakhoz képest. Csakhogy nem így van ugyanis pont a lényegét nem érted az egésznek, az elektromos autónak pontosan a sokkal nagyobb (2-4x-es hatásfoka) a lényege az olajalapúakhoz képest, úgyhogy szó sincs arról hogy ugyanúgy szennyez csak máshol, hanem arról van szó, hogy LEGFELJEBB fele-negyede annyit szennyez és azt sem az tüdődtől néhány méterre, hanem sok tucat vagy sok 100 km-re, de még az is lehetséges hogy semennyit sem szennyez se közel se távol (ami az olajalapú szaroknál soha nem lehetséges).

    [i]“Ha már “zero emission”-re pályázik az EU, akkor talán a szél/víz/nap energia használatát kéne erőltetniük, nem a fogyasztás csökkentést…”[/i]

    Egetverően nagy hülyeség! Egyrészt erőltetik, másrészt ha valaki nem akarja a fogyasztást csökkenteni az azt mondja, hogy jó ez így ahogy van ez a 130 éves találmány a maga 15% körüli well to wheel hatásfokával meg az évente több városnyi hullával meg megnyomorodott emberrel amit a szennyezése okoz.

    [i]“Nem kell brutális akkumulátorokat sem fejleszteni, lehet energiát tárolni hidrogén formában is, annyi lenne a teendő, hogy a töltőállomáson hidrogént tankolsz, az autóba pedig nem belsőégésű motorba használod fel, hanem egy fűtőegységben ugyanúgy hővé alakítod mint ahogy egy hőerőműben teszik ezt a gázzal/szénnel. Felforralják a vizet, majd átvezetik egy gőzturbinán, ami meghajtja a generátort, és tádááá ott az áramod amivel üzemeltetheted az elektromotorokat, az autóba egy “mini” áramfejlesztő rendszer lenne építve benzin/dízelmotor helyett, benzintank helyett meg egy hidrogéntartály.”[/i]

    Azt hiszem ezzel a benyögéssel elérted a mélypontot. Aki itt a Föld nevű bolygón még 2014-ben is (!) hidrogénben akar energiát tárolni az vagy elmebeteg, vagy az olajlobbi bérence, vagy mindkettő. 🙂 Kisbarátom, ezzel a hidrogénes marhasággal már jó 50 éve hülyítik az embereket, nagyon lemaradtál erről a vonatról. Persze csak azokat lehet ezzel hülyíteni akinek a leghalványabb lövésük sincs a fizikai törvényekről – tehát az emberek túlnyomó többségét 😀 -, így aztán ők bamba vigyorral az arcukon a legelképesztőbb baromságokat is képesek benyelni. És határozottan állíthatom, hogy a hidrogén a kedvencük. 🙂
    Az a borzalom amit felvézoltál elvileg természetesen működik, a gyakorlatban viszont egy katasztrofális hatásfokú, megbízhatatlan, csillagászati kültségű használhatat rendszer lenne. Egy jó tanács “tádááá”, mérnöknek SOHA ne próbálj beállni. 🙂

    [i]“Viszont ha 100% megújuló energiából nyernénk az áramot, amivel vízből hidrolízissel hidrogént állítanánk elő, és ezt alakítanánk vissza az autóban vízzé/elektromos árammá, gyakorlatilag a fenntartást és szállítási, beruházási meg egyéb költségeket leszámítva ingyen autózhatnánk, mivel a szél ingyen fúj, a nap meg ingyen süt, és elfogyni se nagyon fog. “[/i]

    Meg a Palinak a vérveres himbilimbijét lenne az ingyen! Jaa, hogy minden költséget leszámítva lenne ingyen? 🙂 Igen, de így minden más is ingyen van ám. 🙂

    Remélem megérted, ha ezt a produkciódat, egy nagyon stabil elégtelenre értékelem. 🙂

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Te miről beszélsz? Egyáltalán azt érted amit leírtál?
    A való életben nem reprodukálható a 3-4-5 liter/100 km-es fogyasztás? Legalább 10 éve produkálom ezeket és biztosíthatlak róla, hogy nem vagyok vele egyedül.
    Az autógyártók teljesen reális adatokat adnak meg, csak az ostoba emberek képtelenek értelmezni azokat. 15-20 éve olvasom az egyik baromságot a másik után – beleértve a magukat autós ujságírónak merészelni nevező kibicektől is – hogy jaj így nem sikerült a “gyári fogyasztást” elérni meg úgy nem sikerült. Sosem értettem hogy lehet valaki annyira gondolkodásra tökéletesen képtelen, hogy elhiggye létezhet egyáltalán olyan agyatlan képtelenség, hogy “gyári fogyasztás”. De elhiszik, és ezt a trágyát nyomják évtizedek óta és még mindig nem értik csak csodálkoznak.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Emisszió mentes közlekedés egyetlen esetben van, ha megújuló energiaforrásból állítják elő a hajtóerőt, másképp nincs. Az elektromos autó is szennyezi a környezetet, mivel az áramot amivel feltöltöd, atomenergiából, vagy hőerőművekben eltüzelt anyagokból állítják elő, tehát annyit ér önmagában az elektromos autó is, hogy közvetlenül nem szennyez, de a gyár helyette fog szennyezni, mivel több áramot kell előállítani. Ha már “zero emission”-re pályázik az EU, akkor talán a szél/víz/nap energia használatát kéne erőltetniük, nem a fogyasztás csökkentést… Ahogy a házára is vehet az ember napelemeket, úgy ipari méretekben is lehetne telepíteni, sőt a szél erőművekben sem rejlik kisebb lehetőség. Nem kell brutális akkumulátorokat sem fejleszteni, lehet energiát tárolni hidrogén formában is, annyi lenne a teendő, hogy a töltőállomáson hidrogént tankolsz, az autóba pedig nem belsőégésű motorba használod fel, hanem egy fűtőegységben ugyanúgy hővé alakítod mint ahogy egy hőerőműben teszik ezt a gázzal/szénnel. Felforralják a vizet, majd átvezetik egy gőzturbinán, ami meghajtja a generátort, és tádááá ott az áramod amivel üzemeltetheted az elektromotorokat, az autóba egy “mini” áramfejlesztő rendszer lenne építve benzin/dízelmotor helyett, benzintank helyett meg egy hidrogéntartály. Csak sajnos a hidrogén előállítása vízből, legalább annyi elektromos áramba kerül, mint amennyit vissza lehet nyerni belőle, annyi áramot pedig jelenleg nem tudnának termelni az erőművek, mint amennyi több millió autó mozgatásához kell. Viszont ha 100% megújuló energiából nyernénk az áramot, amivel vízből hidrolízissel hidrogént állítanánk elő, és ezt alakítanánk vissza az autóban vízzé/elektromos árammá, gyakorlatilag a fenntartást és szállítási, beruházási meg egyéb költségeket leszámítva ingyen autózhatnánk, mivel a szél ingyen fúj, a nap meg ingyen süt, és elfogyni se nagyon fog.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Ez a szabályozás egyféleképpen fogja a szén-dioxid kibocsátás csökkenését maga után hozni. Az autók számának csökkenésével 🙂 . El kellene már gondolkodni inkább valami károsanyag mentes hajtóanyagon 🙂 . Sokkal egyszerűbb lenne ha végre az igazi (értsd: valós használat közben mérhető) adatok is közelebb lennének a papíron írtakhoz. Addig ez csak tűz nélküli füst marad!

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Elvileg pont fordítva, egy 1.2es turbó nyomatékosabb mint egy 1.6os, pont nem kell pörgetni. Inkább az 1.6-osnak van csak papíron ereje.

    Viszont a fogyasztás nagyon messze lesz a papíradatoktól.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    Tessék itt van, amire már többször is utaltam. A káros anyag kibocsátás csökkentése, mint egy szép szlogen, nem más, mint egy csalfa máz azon a hátsó szándékon, hogyan lehet minél nagyobb pénzt bekasszírozni az autós társadalomtól. Lehet a fonalat végig göngyölíteni, mi hogyan kapcsolódik és mihez, hol futnak össze a szálak, kik kezében vannak, aminek a végeredménye így csapódik le. Hosszú téma, és nem igazán egy autós lap kommentjeként méretezett.

  • 2017.10.29. at 12:41
    Permalink

    szép és jó hogy 3-4-5l-es fogyasztást meg nagyon minimális károsanyag kibocsájtást adnak meg a gyártók csak a bibi az hogy a való életben nem reprodukálható! nevetségesnek tartom hogy a 1300-1400kg-os kocsiba 1,2-es turbós benzinest raknak??????????? papíron persze meg van az ereje de persze szana szét kell forgatni hozzá… ha az unió ennyire beszabályoz,lehet el kéne azon is gondolkozni hogy reális adatokat adjanak meg az autógyártók!

Vélemény, hozzászólás?