Arisztokratának lenni jó – Rolls-Royce Phantomot próbáltunk
Meg sem érthetjük, milyen lehet egy Rolls-Royce-szal élni. Azért egy Phantomba most belekóstoltunk
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Számtalan területe van az életnek, amit kívülállóként értékelni szinte lehetetlen. A közlekedés eszközeinek tetején csücsülő Rolls-Royce autói is ilyenek, amiből kaphattunk egy könnyed kóstolót.
Elődjéhez nagyon hasonló a nyolcadik Phantom, de alapjaiban teljesen új a karosszéria, ami alumínium térvázra épül
De megtehetik, hogy évente pár autót félretegyenek arra a lehetőségre, hogy újságírók kezébe adják, és megteszik, mert büszkék.
Az utóbbi években a Rolls-Royce modellkínálatának autóival járja Európát egy kisebb flottával, melyeket nem úgy ad tesztre, ahogy azt általában szokás. A márka kommunikációs vezetője, Frank Tiemann adja át a kulcsot személyesen egy kedélyes és jó hangulatú beszélgetés mellett, ami alatt személyesen mutatja meg az autó főbb ismérveit, majd szabadjára enged. Most is így történt, méghozzá a Gresham palota előtt, ahogy minden évben, és ez sem véletlen.Az első fényszórókról már egyértelmű, hogy ez az új modell, a maszk klasszikus, a felnik közepe pedig függőlegesen áll, mindig
A magas orr fölényes kiállást ad a Phantomnak, a ködlámpák beköltöztek a ledes lámpatestekbe, a hatalmas maszk itt nem is annyira túlzó, igaz?
A patinás épület alapjait 1904-ben rakták le, éppen akkor, amikor Charles Rolls és Henry Royce megalapították a Rolls-Royce Limited vállalatot.
A Gresham palotát két évvel később adták át, ugyanebben az évben, 1906-ban elkészült az első Rolls-Royce modell is, és mivel a márka együtt él történelmével, egyetlen lépésük sem véletlen. Bár most leginkább a Cullinan SUV a nagy szám, valahogy mostohagyerekként jött létre, persze a Rolls-Royce minden esszenciájával, amit a név megkövetel. Legfontosabb modelljük presztízsértékével és történelmével természetesen a Phantom luxuslimuzin, amivel most mi is személyesen szerezhettük meg saját tapasztalatainkat. A patinás dizájnú nyolcadik generációs modell rendkívül elegáns összeállításban érkezett, egészen mély, lilás csillogású sötétkék fényezésén a márka egyetlen felhatalmazott festője, Mark Courts által húzott fehér díszcsík is rajta volt.Készülhet ezüstből, vagy üvegből alulról megvilágítva, vagy egyszerű alumíniumból a Spirit of Ecstasy, menüből rejthetjük el, záráskor is becsusszan a maszk mögé
A krómozás rendkívül fontos, jól is áll a Phantomnak, a kilincsek hatalmasak, mégis kézre állnak és könnyedén nyílnak az ajtók
Tisztelet, na, az van körülötte és a megfagyott levegő is vele jár, akárhol fordul meg.
Először mindenki a hátsó ablakon kukkant be, hisz az a fontos, hogy ott ki ül. Viszont ez csak 40%-ban igaz a Phantomokra, Frank Tiemann elárulta, hogy a vevők 60%-a inkább vezeti a Phantomját, éppen ezért nincs olyan ülés odabent, amelyik fontosabb lenne a másiknál, vagy éppen más igények szerint alakult volna. A hatalmas testbe négy óriási ajtón keresztül juthatunk be, amik oldalanként szembe nyílnak egymással, ez már csak hagyomány. Az alkar vastagságú ajtók pille könnyű mozgással nyílnak, az utolsó centiken finom csillapítással állnak meg, becsukni pedig nem kell, elég egy gombnyomás a műszerfal felső élének alján, vagy a hátul ülőknek a C-oszlopon.Sofőrös autóként a vásárlók 40%-a használja csak, nagyobb részük vezetni szereti a Phantomot, éppen ezért minden hely fejedelmi a luxuslimuzinban
A pulton hatalmas valódi faberakás kap helyet, a formák mind klasszikusak, sehol egy él, vagy egy élesebb törés, ez az ódon stílus a Rolls-Royce maga
az égen lévő csillagokat bárki láthatja, ezeket viszont csak az, aki fizet érte.
Óriási a kormány és vékony a karimája, elvileg azért, hogy kesztyűben is jó legyen fogni, forgatásához nem kell erős kifejteni, könnyedén terelgethető a Phantom közel hat méteres teste
Nincs fordulatszám, csak erőtartalék mérő a V12-es 6,75 literes, Goodwoodban kézzel összeszerelt motorhoz
Az ajtó behúzó gombjai rejtettek, a lámpa kapcsolópanelje egészen egyedi, itt van egyébként az indítógomb is, a klímapanelt úgy alakították ki, hogy a kapcsolókat külön élmény legyen kezelni
Egészen mély birka gyapjún tapos mindenki, hátra is jutott iDrive kezelő az első ülések hátán lévő kinyitható monitorokhoz, leghátul ablak nincs, csak egy tükör
A csillagos plafon világítása állítható, érintőkijelző nincs és nem is lesz, ha a Rolls-Royce-on múlik, legalábbis a Phantomban
Alapáras a szintszabályzós futómű és az összkerékkormányzás, ezzel ahhoz képes stabil és fordulékony, mennyire nagy és hosszú, zaj bentre nem juthat szinte sehonnét
Magasan a forgalom felett ülünk, bármennyire is limuzin, leginkább az SUV sofőrökkel és a buszokon ülőkkel tudunk szemezni.
Pompás a helykínálat, de sofőrös autóként a 20 centivel nyújtott tengelytáv lehet az ideális, vezetni viszont remek az alapverziót is. A kormányzás klasszikusan egyujjas, erőkifejtés semmihez sem kell egy ilyen Phantomban, és bár a vezetési élmény egy nagyon elszigetelt és a vassal bármiféle kommunikációtól mentes, mégis lehet róla beszélni. Mert ez pont a másik véglet, ahol már éppen az a jó, hogy olyan, mint egy hajó, egy cirkáló, megadjuk neki az irányt, és a fém szobrocskát urasan lassan arra fordítja. A Phantom fenséges, egy guruló palota, aminek múlt századi ízlésvilága olyannyira kifinomult, hogy tökéletesen idézi a korai Rolls-Royce-okat, a célközönségnek pedig ez számít.Az utazás és a vezetés élménye pihentető, bár semmiféle közvetlenség nincs benne, a fölényes semlegesség élménye már-már csodálatra méltó
Azért a brit ízlés az brit ízlés – a fényes zongoralakk műanyag remekül harmonizál a világos fával és marhabőrrel (fémből egyébként valószínűleg érintésvédelmi okokból nem lehet, de azért van ennél elegánsabb megoldás)! Az a szálcsiszolt (hatású) alumínium berakás meg pláne képzavar, a csillagfény-szimulátort meg tuti Aliexpressen találták. Már a ’70-es, ’80-as évek Bentley-jei és Rolls Royceai is hányadékul néztek ki belülről – úgy látszik a német tulajdonosok jelen esetben tartják a szavukat és nem szólnak bele az autógyártás ezen aprólékos intrikáiba.
Fun fact: Egyébként ezzel a hosszal a legtöbb európai ország standard parkolójába nem fér be, kilóg hátra. Na nem mintha a RR tulajok a pórnéppel együtt akarnának parkolni, de mikor egy-két sznob megpróbálja az viccesen néz ki.
Eleje olyan mint a Zetor… (csehszlovák gyártmányú traktor) 😀😀😀 Lehet hogy arról koppintották😀😀😀