Árnyékban villantotta oldalát az új Audi A8

Talpmasszírozás és 48 Voltos hibridrendszer is lesz az Audi nagyágyújában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Napokon belül bemutatják a legújabb Audi A8-ast, addig csepegtetik róla az információkat, viszont most láthatjuk belőle a legtöbbet.


Jó ideje reszelik már az Audinál 7-es BMW és S Merci ellenfelüket, az A8 prototípusait nem rejtették el túlzottan. Nem volt olyan hét, hogy az autós médiumok ne foglalkoztak volna a hatalmas Audival. Volt, hogy a Nordschleifén kapták le, de több helyen megjelent már. Az utóbbi napokban, hetekben pedig gyári videósorozatban promózták a hamarosan érkező limuzint, és azt is elárulták, hogy egyből filmsztár lesz, a Pókember legújabb mozifilmjében.
Hirdetés
Az új A8 képes lesz magától parkolni, ahogy az lényegében elvárt a kategóriában, az viszont különlegesség, hogy 48 Voltos hibridrendszerrel szerelik, ami minden egyes motorhoz elérhető lesz, ezzel fogyasztását alacsonyabban tudják tartani, mint a konkurensek hasonló méretű motorjainál. Persze kérdéses, hogy a vevőkört ez mennyire érdekli, abban viszont biztosak vagyunk, hogy akik sofőrös autónak használják majd, imádni fogják a jobb hátul ülve elérhető talpmasszázst, ilyen csak az Audi A8-ban lesz elérhető. Az Audi nagyágyúja július 11-én mutatkozik be, így már csak egy hetet kell várnunk rá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?