Aszfaltszaggatásra felkészülni, itt a Pininfarina Battista!

Nem aprózták el: 1874 lóerős lett az emissziómentes Pininfarina Battista!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek a Pininfarina első elektromos luxusjárműve, a Battista.

Ha összeraknak egy projektre egy olyan mérnöki csoportot, amelynek tagjai korábban például a Bugatti Veyronon és Chironon, a Ferrari Sergión, a Lamborghini Uruson, a McLaren P1-en, a Mercedes AMG Project-One-on, a Pagani Zondán és a Porsche Mission-E-n dolgozott, akkor kérem szépen olyan csoda lesz a végeredmény, amit a Pininfarina Battista[/url] néven már eddig is láthattunk, élőben azonban még inkább állakat ejtő.
Hirdetés

Az olasz gyártó Battistája jelenleg szürke, fehér és kék színű festésben kapható, és mindössze 150 darabot fognak gyártani belőle. Ebből Európába, a Közel-Keletre, Észak-Amerikába és Ázsiába is kerülni fog, majd valamikor 2020 környékén, amikor a gyártás is elkezdődik.
Az alapítóról elnevezett szuperautó paramétereiben sem marad el kategóriájától: a gyártó első teljesen elektromos sportjárgányának a Rimac biztosítja a 120 kWh-ás "elemet", amellyel teljes feltöltést követően mintegy 450 km tehető meg. A Battista 1874 lóerős, míg 2300 Nm a forgatónyomatéka. Csúcssebessége 350 km/h, és kevesebb mint 2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, míg 300 km/h-ra állítólag 12 másodpercnél is kevesebb időre van szüksége.
Az utastérben elég komolyra sikerült a műszerfal is, három digitális képernyőn zúdulnak a vezetőre az infók. Az olyan alapvető infók, mint pl. a jármű sebessége a középső, fókuszban lévő kijelzőre kerülnek, míg a navigációs adatoknak illetve a jármű állapotával kapcsolatos infóknak egy-egy külön képernyő jutott. Az árát még nem árulták el egyelőre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?