Átadásra kész az első 115 millió forintos Nissan Juke-R

Valaki már nagyon örül: kiszállították az első Nissan Juke-R-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gonosz törpe kis szériás gyártása előtt úgy döntöttek, a tanulmány 480 lóerőse helyett inkább az idei, 545 lovas motort rakják bele.


Tanulmánynak született, szupersportkocsikat alázott, mi is kipróbáltuk, és olyan sok gazdag embert meggyőzött dubaji bemutatóján, hogy a Nissan végül úgy döntött, kis szériában le is gyártja a Nissan Juke-R-t. Mi meg majd hiszünk a mesékben. A Juke-R No. 001-be végül a 2013-as GT-R immár 545 lóerős 3,8 literes biturbója kerül, míg a tanulmányban még "csak" 480 lóerő dohogott: a Nissan állítása szerint az új erőforrással a Juke-R 3 másodpercnél is rövidebb idő alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, végsebessége pedig - leginkább aerodinamikailag előnytelen formájának köszönhetően - 272 km/h körül alakul.
Hirdetés
A Nissan londoni tervezőstúdiójának gárdája rajzolta meg a végleges verzió karosszériájának finom részleteit: némileg átrajzolták a koncepció lökhárítóit, kiszélesítették a küszöböket, és a 2013-as GT-R felnijei kerültek a tengelyek végére. A lökhárítókba vágott szellőzőnyílások karbonbélése az autó teljesítményére utal, de még ezek sem indokolják a 400 000 eurós, nagyjából 115 millió forintos vételárat. Ráadásul ez csak az alapár, hiszen az autóba bármit beépítenek, amit a kedves őrült vásárló kíván. Azoknak sem kell elszomorodni, akik szívesen kipróbálnák a Juke-R-t, de egyáltalán nincs rá pénzük: iPhone-ra és Androidra hamarosan megjelenik az Asphalt 7:Heat című autóversenyzős játék, és abban majd bárki meghajthatja Godzilla kisöccsét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?