Atommeghajtású Audi a jövőből

Nem gyári, de Audi külsővel készült az atommeghajtású terv

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megint orosz kézből érkezett egy Audi tanulmányautó és hasonlóan elborult, mint a legutóbbi kamionok, motor helyett atomreaktorja van.

Az alternatív hajtású járművek jövőjét álmodta meg egy orosz művész. Szintén fontos kiemelni, ahogy a kamionoknál is, hogy nem Audi-álomról van szó, csak az oroszok valamiért rá vannak kattanva a márkára. A formaterv itt a legkevesebb, a komplett hajtást részletekbe menőkig tervezték meg hozzá - nukleáris energiával működhetne az F-Tronra keresztelt tanulmány. A technika elrendezése akárcsak egy középmotoros sportkocsié, csak itt fúziós reaktor van motor helyett, amiből a nyert energiával egy turbinát hajtanak meg, azzal pedig egy generátort. Onnan a négy kerékhez szerelt villanymotorokba jut az energia, viszont érdemes tüzetesebben átnézni a kocsi karosszériáját.
Hirdetés

Nem csak a hajtás érdekes, a kocsi hálós vázszerkezete önmagában műalkotás, ráadásul a ma már nem is túl idegen 3D nyomtatásos technológiával készülhetne. Mivel őrült sebességre lenne képes, valahogy fejleszteni kellett az úttartási képességeit is, ezt mágneses energiával tennék. A kocsi aljába épített kusza csőhálózatban mágnesezhető folyadék van, ennek működéséhez az útfelületet is úgy kéne kialakítani, hogy a kettő vonzza egymást. Azért fontos, hogy folyadék legyen, mert így a kanyarokban a megfelelő oldalra, vagy a kocsi elejébe, hátuljába folyna, ahol éppen nagyobb leszorítóerőre, vagy itt inkább vonóerőre lenne szükség.
Elég brutál elgondolás, de főleg az utóbbi lehet érdekes a jövő mérnökei számára, a kocsi vázáról pedig valamelyik sportkocsigyártó vehetne példát. Az utóbbi idők talán legérdekesebb tanulmánya. Tervezője alapjaiban gondolta újra az alternatív hajtást, de közben megmaradt a mondhatni hagyományos sportkocsiformánál. Attól eltekintve, hogy az utastér egészen előrecsúszott a hatalmas üvegbúrával együtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?