Átplasztikázták a Lexus IS-t

Még nem váltott generációt, de rendesen átszabták a Lexus IS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus IS harmadik generációja már 2013-óta szerepel a piacon, ám most csak egy erőteljes frissítést kapott, még nem új generációt.

Az alapok tehát változatlanok, az IS limuzin maradt hátsókerék-meghajtású, és a sziluett sem változott. Jelentősen átszabták viszont az autó orrát, meghagyva a márkára jellemző stílusjegyeket, a hatalmas hűtőmaszkot és az L-alakú LED-mintát a fényszórókban. Oldalnézetben feltűnő a hangsúlyosabb él, ami a küszöböktől indul a C-oszlop felé, hátul pedig teljesen új lámpákat rajzoltak, amelyeket vékony fényhíd köt össze. Mivel nem egy teljesen új gépről van szó, a tengelytáv maradt 2,8 méteres, ám a kasztni átrajzolásával hosszában és széltében 3 centit nőtt az autó, és 5 milliméterrel magasabb lett.
Hirdetés
Az utastér végképp elárulja, hogy nem történt generációváltás. A műszerfalat csak nagyon enyhén módosították, a legnagyobb formai változás talán csak a két szélső kerek légbeömlő megjelenése. Az új 8 vagy 10,3 colos érintőképernyő 7,6 centivel közelebb került a vezetőhöz, de azért megmaradt a tapipad is, amellyel kezelhető az infotainment rendszer. A nagyobb képernyő a navigációs csomaggal is felszerelt modellekhez jár, illetve társítható még Mark Levinson hangrendszerrel is, amely 17 hangszórót kínál 1800 watt teljesítmény kíséretében. Természetesen az okostelefonos alkalmazásokkal is kompatibilis az infotainment a kor követelményeinek megfelelően.
Hirdetés
Motorfronton egyelőre három egységet neveztek meg. Az átdolgozott, négyhengeres, kétliteres (turbós) benzinmotor 241 lóerővel és 349 Nm forgatónyomatékkal áll rendelkezésre. Erejét 8 fokozatú automata sebességváltó továbbítja a hátsó kerekekhez. Mellette a 3,5 literes V6-os benzinmotor választható kétféle teljesítményszinttel. A gyengébbik 260 lovas, 320 Nm-rel és összkerékhajtással, az erősebbik pedig 311 lóerős 379 Nm-rel, ráadásul kérhető a hátsókerék-meghajtás mellett összkerékhajtással is. A váltójuk szintén 8 fokozatú automata, az összkerekes pedig egyetlen tizeddel lassabb csak, álló helyzetből százra 5,7 másodperc alatt gyorsul. A hibrid hajtásláncról viszont még nincs információ.
Hirdetés
Módosítottak a futóművén is. Új stabilizátorokat használ a Lexus, amelyek 17 százalékkal könnyebbek, sőt az új tekercsrugók is 20 százalékkal kevesebbet nyomnak a mérlegen, és a kovácsolt alumínium lengőkarokkal is faragtak a tömegből. Emellett persze új lengéscsillapítókat is kapott az IS, mindent azért, hogy a vezetési élményt és az utazási komfortot még tovább fokozzák. Biztonság terén pedig a Lexus Safety System+ rendszer kerül az autóba, ami lényegében minden fontos vezetősegédet magában foglal. Az autó pontos debütálásának dátumát és az árakat még nem közölték, annyit lehet tudni, hogy az ősz folyamán már látható lesz a márkakereskedésekben, legalábbis azokban az országokban, ahol forgalmazzák majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?