Átszabja névadási rendszerét az Infiniti

Egyszerűsít az Infiniti, mostantól minden modellnév Q-val kezdődik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eltűnnek az M, G, FX, JX, EX jelölések, helyükre Q, illetve QX és egy kétjegyű szám kerül. Egyszerűbb lesz így az élet?


Átszervezi névadási struktúráját az Infiniti, jövő évtől az összes szedánt, kupét és kabriót Q betűvel, a crossovereket és szabadidő-terepjárókat pedig QX jelöléssel, és az azt követő, a modell hierarchiában elfoglalt helyét jelző kétjegyű számmal fogják azonosítani. Az első ilyen logikájú elnevezéssel illetett modell a G-sorozat jövőre érkező utódja lesz, a négy ajtóval Detroitban bemutatkozó újdonság a Q50 nevet kapja az új rendszerben. A továbbiakban a négyajtós M szedán Q70, a G kupé és kabrióváltozata pedig Q60 néven kerül majd piacra. Legnagyobb szabadidő-autójuk, a hétszemélyes QX ezentúl QX80 néven folytatja pályafutását, az FX-ből lesz QX70, a JX-ből QX60, a legkisebb EX-et pedig QX50 néven kell keresni jövő évtől a kereskedésekben.
Hirdetés
Johan de Nysschen, az Infiniti elnöke a névváltoztatási procedúrával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy pár hónapig agyaltak, mire kitalálták a legegyszerűbb és legkönnyebben azonosítható elnevezéseket. Felméréseik azt mutatták, hogy a vásárlók a Q-betűt társítják leginkább a márkával, és ezzel az új rendszerrel első jelentős modelljüknek, az 1989-es Q45-nek is emléket tudnak állítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?