Átszabta kicsit a friss BMW 7-est az Alpina

Bemutatta a B7 limuzin harmadik generációját az Alpina

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hónappal a frissített BMW 7-es bemutatása után az Alpina is előrukkolt a saját verziójával.


Megosztóra sikerült a BMW 7-es sorozat frissített változata, bár leginkább csak a hatalmasra nőtt veséi miatt. A bajor márka nemesítésére szakosodott Alpina sem változtatott ezen, de a tőlük megszokott módosításokat elvégezték az autón. A külsőt tekintve természetesen ott a módosított első lökhárító alján az Alpina felirat, a klasszikus rajzolatú Alpina könnyűfém keréktárcsák 20 colos méretben (extraként 21 colos), hátul pedig a sport kipufogórendszer két-két ikerkilépője a sarkokba tolva

A luxuslimuzin hajtásáról ikerturbós V8-as, 4,4 literes benzinmotor gondoskodik 600 lóerővel és 800 Nm forgatónyomatékkal. Az erőt nyolcfokozatú automatikus sebességváltó továbbítja mind a négy kerék felé, hiszen az xDrive összkerékhajtás sem maradt ki az autó felszereltségéből. Ezzel a teljesítménnyel meg sem kottyan a B7-nek a 3,5 másodperces 100-as sprint, miközben a végsebessége 330 km/h.

Légrugós felfüggesztés, illetve légrugós lengéscsillapítók gondoskodnak a mindenkori kényelemről, illetve a GPS segítségével működő Road Preview rendszer. Ennek a segítségével előre felkészül az autó a kanyarokra és a változó útviszonyokra és egy szempillantás alatt áthangolja a futómű beállításait.
Hirdetés

A B7 forgalmazása ősz környékén kezdődik, 141 700 dolláros alapárral, ami a jelenlegi árfolyammal számolva körülbelül 40 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?