Autó alá szorult, mégis felállt

Hihetetlen felvétel: elcsúszott, autó alá szorult, majd felállt a motoros

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez nem fedélzeti kamerás felvétel, egy motoros direkt filmeztette magát, ám a kanyar nem adta ki, ő elcsúszott, egyenesen egy kocsi alá került.

Utólag "remek dolog" baleseteket elemezni, de legalább ennyire remek dolog azért forszírozni egy kanyart, hogy az a videón jól mutasson. Az alábbi videó főhőse pedig így tett, addig húzta a gázt, mígnem motorja csúszni kezdett, majd el is esett. Tehetetlensége miatt természetesen haladt tovább, immár csúszva a kanyar külső íve felé. Egy Lexus RX sikeresen kikerülte a padka irányába, egy Honda Civic pedig a motoros láttán teljesen le is hajtott az útról, s épp meg is állt, amikor a motor és a motoros orra alá csúszott.
Hirdetés
Hihetetlen, de a masszív védőöltözetnek és az autósok figyelmének is köszönhetően a magát túlvállaló motoros sérülések nélkül úszta meg a balesetet, amiben csupán motorja és a Honda Civic orra sérült meg. Ha egyébként utóbbi az úton maradt volna, akkor ennyi kár sem adódott volna, ám egy hirtelen utunkba kerülő, most a motorost jelentő "tereptárgy" érkezési irányát, várható pályaelhagyását nem mindig könnyű felismerni, úgyhogy egy percig se hibáztassuk a motorosra ügyelő autóvezetőt!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?