Autó, gyerek, kutya? Mindet figyelheti a GPS/GSM nyomkövető

Nyomkövetés a lehető legolcsóbban, hűségmentesen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Céges vagy saját autó esetén is jól jöhet a nyomkövetés. Meg persze számos más esetben is.

A lopási statisztikák szerint a nyomkövetővel felszerelt autókat kerülik a tolvajok, ha pedig mégis belefutnak egybe, az hamar meglesz. Persze nem vitás, hogy megfelelő eszközökkel minden védelmi rendszer blokkolható, és minden autó el is lopható, ám az biztos, hogy a technika jelenlegi állása szerint a legjobb autóvédelem a nyomkövetés. Nem olcsó, rendszerint vaskos havidíjat kell fizetni a szolgáltatóknak. Nem elegendő ugyanis a rendszereket megvenni, hanem a telefonszolgáltatóknak is fizetni kell, hogy az autó helyzetét mutató GPS-pozíció adatként egy központba jusson. A központ természetesen látja, hogy az autót saját kulcsával és/vagy biztonsági kapcsoló érintésével nyitották, vagy sem, s távolról akár le is tilthatják annak elektronikáját. Az ilyen szintű profi védelem vásárlása azonban leginkább csak drágább autókhoz éri meg. Másoknak, az autósok többségének azonban felettébb érdekes lehet a „fapados” nyomkövetés, mely egy apró GPS/GSM modulon alapul, mindössze 39 900 forintba kerül, s hűségidő nélkül, havi 500 forintért használható. Ráadásul úgy, hogy az utóbbi díjat csakis akkor kell megfizetni, ha az eszközt valóban használjuk, amennyiben nem, nem kell utána perkálni.
Olyan apró (7,6 x 4,5 x 1,6 cm) és olyan könnyű (mindössze 70 g) a GPS/GSM Smart online nyomkövető, hogy akár egy motorkerékpár bármilyen kicsiny rekeszébe is elrejthető, de bizony egy nadrágzsebben is könnyedén elfér, saját akkumulátorával együtt. Ez fontos, hiszen nem csak autónk nyomkövetésére szolgál, hanem akár arra is, hogy az egyedül engedett gyerekünk pozícióját tudjuk, akár monitoron keresztül követhessük, amíg eljut a nagymamához. Sőt, akár egy kutya nyakörvébe is elrejthető, így a nyomkövetőt virtuális pórázként is felfoghatjuk.
Nem csak megvehető, meg is nyerhető
A GPS/GSM Smart online nyomkövető 39 900 forintos ára a GPS Aréna webshopjában érvényes, de egy szerencsés tőlünk meg is nyerheti. Facebook oldalunk legújabb alkalmazásával játszva bárki esélyes lehet arra, hogy ingyen hozzájusson, ahogyan két kültéri babzsák, illetve 8 egérpad is rajongóinkra vár.
Hirdetés

Saját 1000 mAh-s lítium-ion akkumulátorával 10-12 órás üzemidőre képes, de természetesen némi barkácsolással megoldható, hogy az autó saját akkujáról kapjon töltést, s úgy akár hetekig adhat jelet. Azt 1-2 percenként küldi néhány bájtos adatcsomagban. Ha a GPS koordináta rendelkezésre áll, a Google Maps alapú ingyenes, internetről bárhol elérhető programmal házszám pontossággal láthatjuk autónk/a nyomkövető helyzetét. A rendszer azonban akkor is működik, ha nem lát műholdakat, például mélygarázsban. Ilyenkor – amíg van GSM vétel – cellainformáció alapján, ugyan akár több 100 métert tévedve, de mégis mutatja pozícióját. Ha már GSM hálózatot sem lát, akkor bizony csak azt konstatálhatjuk az internetes felületen, hogy az eszköz nem elérhető, ilyenkor legutolsó pozíciója segíthet megtalálni. [kepallobal=355127]Saját tápjával, illetve bármilyen micro USB töltővel is telíthető az 1000 mAh-s lítium-ion akkumulátor[/kepallobal]
A parányi plasztikdobozkában ráadásul mozgásérzékelő is van, ha egy kapcsolót aktiválunk, akár csak egy koccanás, de természetesen indítás/szállítás esetén is sms riasztást kaphatunk. Gyerekeknél, illetve idős rokonok esetén jöhet különösen jól, hogy SOS gomb is van. Ez szintén több beprogramozott telefonszámra küld riasztást, természetesen koordinátával együtt, az alapján saját okostelefonunk rögtön a helyszínre is navigálhat. Ez persze támadás áldozatául esve mindenkinek extrán hasznos lehet. Ha ugyanis valakit megtámadnak, telefonálni pozícióját elmondani nyilván nem fogja tudni, míg ezzel az ügyes kis eszközzel, akár észrevétlenül kérhet segítséget, pozíciója folyamatos sugárzásával. Van továbbá „geozóna kontroll” is, ami szintén gyerekeknél, vagy akár egy-egy régióhoz rendelt beosztottak esetében lehet hasznos: amennyiben a készülék elhagyja a megadott területet, szintén jöhet értesítés.
A fenti szolgáltatások nyáron bizony különösen értékesek, a beszerelést nem igénylő készülék pedig amúgy bármikor óvhatja autónkat. Észrevételen, így akár a tolvajok elöl, vagy a hordozó személy autójában, illetve táskájában is könnyedén elrejthető. A GPS/GSM modul 39 900 forintos ára természetesen nem szerény, ám könnyen megtérülhet. Használati díja jelképes, hiszen a hozzá tartozó szoftver ingyenes, a készülékbe helyezendő SIM-kártya persze pénzbe kerül, de jó eséllyel találunk valamelyik családtagunk fiókjában egy ott porosodó prepaid kártyát, s kis szerencsével ahhoz adatcsomag is rendelhető. A legolcsóbb mobiladatcsomagokért is fizetni kell persze, szolgáltatótól, szerződéstől függ, hogy mennyit, de akár havi 500 forintból, hűségszerződés nélkül is megúszható lehet a nyomkövetés. Ennyiért pedig tökéletes, hogy látható, hogy merre jár az akár csak próbaidőre felvett futár, a gyerek vagy a nagymama, netán a feleség, vagy, hogy valóban ott van-e még járgányunk, ahol leparkoltuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?