Autóhoz remek, otthonra is jó – Philips akkumulátoros porszívó

Fizetett hirdetés

Termékteszt: Philips 8000 Series SpeedPro Max

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tapasztalataim szerint az autótakarítás messze nem annyira a kultúra része, mint az otthoné. Ezen is segíteni tud egy jó porszívó, amilyen a Philips akkumulátoros csodagépe is.

Hirdetés
Naná, hogy gyerekkoromban az autó takarítását végeztem a legszívesebben, nem csupán a sajátunkét, az összes rokonnak felajánlottam, hogy kitakarítom, lemosom az autóját. Aztán persze rendkívül pipa voltam, ha a család nem vigyázott a tisztaságra - az autóban. Bevallom, ma sem viselem könnyedén, ha gyermekeim nem bírnak ki egy csupán 1 órás utat az autóban evés nélkül, aminek sokszor morzsahalom a maradványa, akár csupán egyetlen keksz elfogyasztása után is. Az autó kiporszívózása ugyanis jellemzően erősen macerás. Az otthoni porszívót az autóhoz levinni macera, garázs híján szinte kivitelezhetetlen, a szivargyújtós porszívókból pedig kellően hatásosat még nem láttam. A Philips azonban most egy olyan - autósszettel is rendelkező - porszívót ajánlott terméktesztre, ami akkumulátoros, így az autóhoz is könnyedén magunkkal vihető. Naná, hogy lecsaptam rá.
Hirdetés
Philips 8000 Series SpeedPro Max Aqua, Total Clean a teljes neve. Ez egy álló porszívó, aminek különlegessége, hogy fejegységére nem csupán a szobatakarításhoz használatos (amúgy kefés véggel is rendelkező) hosszabb cső, hanem egy flexibilis is csatlakoztatható. Utóbbi remek az autótakarításhoz, bár elárulom, a (saját mérés szerint!) 1,5 kilogrammos készülék akkor is elég jól kezelhető, ha közvetlenül arra helyezzük fel az autóhoz passzoló kisebb szívófejeket.

Autóporszívózásra vezeték nélküli üzemével és szívóhatásával is fenomenális a Philips gépe.

Nem csak a por nagyját szívja ki, nagyjából mindent, a szemre tisztán megkapott tesztautó is érezhetően tisztább lett a teszt-takarítás után, az pedig elképesztő bónusz, hogy az autótakarítás nincs helyhez kötve, bárhol elvégezhetjük, akár akkor is, ha valahol épp várakoznunk kell, vagy ha például valakire különösen jó benyomást szeretnénk tenni a teljesen tiszta autóval.
Hirdetés
Csupán autótakarításra persze aligha fogunk megvenni egy olyan komoly gépet, mint a Philips 8000 Series, sőt a készülék ma, a robotporszívók korában komoly dolgokat kell felmutasson ahhoz, hogy a velük vetekedő áráért őt válasszuk. De van is a tarsolyában számos ütőkártya. Az egyik a már említett autótakarítási lehetőség, de az szinte csak hab a tortán, pontosabban az a jellemző, ami miatt az autós ember fel fog rá figyelni, ugyanakkor az igazi különlegessége nem is ez. Ahogyan az autóban fontos a könnyű használhatóság, az azonnali hadra foghatóság, úgy a lakásban is ez a döntő. Maga a készülék eléggé helytakarékos, alig több mint 20 centi magas, 40 hosszú, szélessége pedig kb 12 centi, és ebben már a porzsák nélküli, 0,6 literes, egyszerűen üríthető portartálya is benne van. Kapunk hozzá fali tartót (annak felszereléséhez tiplit és csavart) is, amibe simán belepattintható a mágneses töltőcsatlakozója, innentől kezdve tehát egyetlen mozdulat leemelni, egyetlen visszatenni a helyére és így a töltőjére. Lítium-ion akkumulátorát 5 óra alatt tölti tele, üzemideje a legerősebb fokozatban is több mint 25, gyengébben akár 80 perc. Én csak a legerősebben, a "turbóban" használtam, tényleg tudta az említett időt. Amennyire komplett a készülék maga, olyannyira sok tartozékot kapunk hozzá, ezek sem túl helyigényesek, ellenben kivétel nélkül elég okosak. A kiegészítők nem csupán toldalékok, szerves részei a tisztításnak, zömük elektromosan is csatlakozik. A fő porszívófejbe például egy körkörös kefe került, ráadásul ez LED fényekkel is világítja az előtte lévő utat, hogy mindenképp lássuk, hol van még piszok (erről az alábbi videó elég jó képet ad).
Hirdetés
A szívóhatás elég erős, de azt el kell fogadni, hogy ma már nem divat a porszívók teljesítményét wattban kifejezni, a Philips is inkább azt kommunikálja, hogy percenkénti 1100 liternyi levegőt szív magába a készülék. Mindezt olyan szűrőrendszerrel, hogy a por teljes mértékben benne marad. Forgókefés fejből egy kisebbet is kapunk, ami szőnyegek, bútorkárpitok tisztításához is remek, de a legfőbb különlegesség talán a felmosóval kombinált porszívófej, azt felhelyezve és tartályába akár mosószeres vizet töltve úgy porszívózhatunk fel, hogy utána rögtön fel is mosunk - víztakarékosan és a megfelelő takarítószerrel a baktériumok 99%-át elpusztítva. A komolyabb szennyeződésekhez egyetlen lábmozdulattal több mosószert adagolhatunk, a felmosófejre tépőzárazható mikroszálas kendő pedig természetesen mosható, nem mellesleg négyet is kapunk belőle a szetthez. Legyen szó autóról vagy lakásról, a Philips 8000 Series SpeedPro Max Aqua azon túl, hogy tudásához mérten nagyon helytakarékos, számunkra is időt takarít meg, hiszen nagyon hatékonyan tisztít. Ezt persze meg is kell fizetni, a Philips saját boltjában 219 999 forintos áron kínálják. Ennél a neten 40 ezer forinttal olcsóbb ajánlattal is lehet találkozni, illetve a Philips shopjában is ki lehet fogni akciókat, outlet termékeket. A próbált típus így sem lesz olcsó, ellenben egy csinos, a falon is elférő, így egy gyors porszívózásra vagy akár azzal kombinált felmosásra bármikor leakasztható eszközt kapunk (alapból is 2 év garanciával), amivel ráadásul az autó kitakarítása is csupán percek kérdése, de például morzsaporszívózásra is mindennél jobban bevethető. Aki megengedheti magának, szeretni fogja.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.05.03. at 06:22
    Permalink

    Az én 2400 wattos porszívóm is tudja mindezt a tizedéért. Gazdagoknak jó de az átlagnak ez túl drága. Aki 240-et ki tud adni egy porszívóra, annak nincs másra se gondja.

Vélemény, hozzászólás?