Autóipari cégek is beszállnak a Notre Dame megmentésébe

A Nissan, a Total és az SRO is a Notre Dame újjáépítéséhez adakozik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már eddig is komoly felajánlások érkeztek a Notre Dame újjáépítésére, most viszont két autóipari és motorsport közeli vállalkozás is megtette a magáét.

Talán nincs olyan ember a világon – de legalábbis Európában -, aki ne hallott volna arról, hogy a Notre Dame jelentős része áldozatul esett a benne kialakuló tűzvésznek. Mivel a francia és az európai kulturális örökség egy jelentős darabjáról van szó, széleskörű összefogásnak köszönhetően gyűlnek az adományok az újjáépítésre. Az adományok felajánlása már a tűzvész megfékezése után elkezdődött, a minap pedig két autóiparban és motorsportban ismert vállalat, a Total és az SRO is megtette a maga felajánlását. Nem is akármilyet.
Hirdetés

A Total olajipari gigászként rögtön egy 100 millió eurós felajánlással nyitotta meg a sort. Ahogy hivatalos sajtóközleményükben is írják: „A szörnyű tüzet követően, melyben megsérült Párizs és Franciaország egyik legjellegzetesebb műemléke, a Notre Dame székesegyház, úgy döntöttünk, hogy támogatjuk a Notre Dame-ot, és eme építészeti műalkotás rekonstrukciójára 100 millió eurót adományozunk a Fond Patrimoine-nak.”
A Total mellett az autósportos körökben jól ismert Stephane Ratel Motorsport Group – SRO – francia gyökereikre gondolva döntött úgy, hogy támogatja a székesegyház újjáépítését. A többek között a Blancpain GT-ből, az Endurance sorozatból és a Brit GT-ből ismert vállalat 50.000 eurót ajánlott fel az illetékeseknek. Csak a Nissan - nem pedig a Renault-Nissan szövetség - az előbbi összeg mintegy dupláját, 112 ezer dollárt ajánlotta fel, ami kvázi a franciák felé mutatott békülési szándéknak is vehető - azok után, hogy az azóta is őrizetben lévő cégelnököt, Charlos Ghosn-t japán feljelentések alapján távolították el a csoport éléről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?