Autók 300 ezer forintért – van már jó ennyiért?

Piaci körkép: 300 ezer forintos használható használt autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Átlagigényeknek megfelelő, mindennapi használatra alkalmas használt autókat kerestünk 300 000 forintig. Vajon létezik vállalhatónak ígérkező?

Miután az előző héten kifejezetten válságautókat kerestünk 150 ezer forinting, ezúttal emeltük a tétet, s 300 ezer forintos határig válogattunk a használt autók kínálatából.
Korábban is tettünk már ilyet, s néztünk ezen összegért klímás, s később egyben youngtimer modelleket is, ezúttal azonban a vállalható(nak tűnő) állapot, a legfeljebb 15 éves, kor, az évi 10 ezer kilométeresnél nem nagyobb, tehát legfeljebb 150 ezer kilométeres (bevallott) futás és az érvényes magyar forgalmi engedély volt keresésünk kritérium-rendszere. Nem csak kedvező áron megvásárolható, hanem olcsó autózást is ígérő példányokat próbáltunk kinézni a Használtautó.hu kínálatából.
Alapvetően elmondható, hogy ami a múlt heti körképünknél kitűzött 150 ezer forintos árért elcsíphető, az ezen - az amúgy nem kevéssel több, kétszeres - árszinten bőven kínálkozik, így jó példányként is megkapható, s persze van temérdek egyéb is. A sort rögtön egy klímás, 1,4-es Alfa 145 nyitja, a márka használt példányok tekintetében rosszul csengő nevével, háromajtósként, egyéb szempontok alapján azonban kedvező paraméterekkel. Rögtön látható, hogy 300 ezerért akár már vonzó autók is kapható.
Citroënből választható takarékos Saxo, de alacsony futással megkapható a tágas, ám régebbi vágású ZX is. Daewoo-ból csaknem dömping kínálattal lehet számolni, lehet találni ennyiért a Bertone által eredetileg Citroën Xantiának rajzolt Esperóból, s még inkább a frissebb, de egyben kisebb Lanosból is. Mindkettőre igaz, hogy motorméretéhez képest kissé lomha és kissé torkos. Kapható továbbá a Kadett E-ből rajzolt Nexia és utódja a Nubira is – utóbbi ennyiért csak magas futással. Tömegével van továbbá Tico, melynek egyetlen előnye, hogy a 800 köbcentis háromhengeres motorral hajtott, csaknem papírdobozt kifejezetten szerény, 50 ezer kilométer alatti futással is meg lehet csípni.
Hirdetés

Létezik Daihatsu Cuore és Charade is. Ezek előnye a takarékos üzem, továbbá a viszonylag egyszerű, mégis minőségi szerkezet, ha kaptak karbantartást, nem pusztították őket, akkor sokáig jól szolgálhatnak. Ha viszont az alapvető törődést sem kapták meg, az átlagosnál drágább alkatrészekkel, nehézkesebb alkatrész-beszerzéssel kell velük kapcsolatban számolni, úgy már nem lesznek olcsók.
A családot is elnyelő autót keresőknek kedvező vétel lehet a Fiat Brava, ezt persze az eladók is tudják, inkább a háromajtós Bravo érhető el 300 alatt, s abból sem a legszebb példányok kaphatók meg ennyiért. Az Év Autójának is megválasztott, valóban remek kisautó Punto egyértelműen drágább, mint a Bravo/Brava páros, 300 ezer forint és 15 év alatt csakis 1,1 literes alapmotorjával érhető el. A városi miniautót keresők Cinqucento és Seicento közül is választhatnak, egyértelműen az utóbbi, frissebb verzió javasolt, a 0,9 literessel is el lehet lenni, az 1,1 literessel pedig már egészen jól megy. Az Uno utolsó példányaival is lehet még számolni, ekkor már csakis bázis kivitelben és motorral adták, legfőbb előnye ismét az, hogy jellemzően ritka használatra vásárolták.
Legfeljebb 15 éves, 150 ezer kilométernél szerényebb futású, 300 000 forintnál olcsóbb autók











Modell Évjárat Óraállás Vételár [Ft]
Alfa 145 1.4 TS TD 1998 136 000 265 000
Citroën Saxo 1.0 X 1998 147 000 299 000
Citroën ZX 1.4 X 1997 110 000 270 000
Daewoo Espero 1.5i 16V 1998 144 000 250 000
Daewoo Lanos 1.5 SW, 1.6 SX 1997-2001 112 000-135 000 265 000-299 000
Daewoo Matiz 0.8 2001-2002 66 500-146 000 270 000-299 000
Daewoo Nexia 1.5 1997 114 600-146 000 175 000-195 000
Daewoo Nubira 1.6, 2.0 CD 1997-1999 100 952-149 000 230 000-299 000
Daewoo Tico 0.8 SX 1997-1998 49 000-136 000 130 000-300 000
Daihatsu Charade 1.3 CX 1998 147 000 295 000
Daihatsu Cuore 0.8 1997 126 000 249 000
Fiat Brava 1.2 16V, 1.4 12V 1997 135 000-146 000 260 000-289 000
Fiat Bravo 1.4 12V, 1.6 16V 1997-1998 120 000-140 000 199 000-300 000
Fiat Cinqucento 0.9i 1997-1998 115 000-124 000 240 000-260 000
Fiat Punto 1.1 1997-1998 109 170-140 500 240 000-290 000
Fiat Seicento 0.9i, 1.1i 1998-2000 76 000-142 000 240 000-299 000
Fiat Uno 1.0 i.e. 1997-2001 95 000-107 000 199 000-269 000
Ford Escort 1.3, 1.6, 18 TD 1997-1998 76 976-145 000 219 000-248 000
Ford Fiesta 1997-1998 104 500-139 701 230 000-299 000
Ford Ka 1.3 1997-1998 84 302-139 000 280 000-299 000
Ford Mondeo 1.8 16V 1999 143 000 299 000
Ford Puma 1999 107 000 299 000
Hyundai Accent 1.5 1997-1999 127 000-130 000 200 000-275 000
Hyundai Lantra 1.6i GL 1997 110 000 230 000
Lada 2105 1997 114 000 185 000
Lada 2110 1999-2000 67 000-99 671 269 000-279 000
Lada Samara 1997-1999 120 000-147 000 219 000-299 000
Lancia Y 1.2 1997 120 000 299 000
Mazda 121 1997 147 000 240 000
Opel Agila 1.0 12V 2000 110 500 298 000
Opel Corsa B 1.0 12V, 1.4 1998 118 600-131 600 280 000-295 000
Opel Astra F 1.4 2000 127 000 280 000
Peugeot 106 1.1 XN 1997-1998 90 000-148 000 250 000-299 000
Peugeot 206 1.4 1999 133 000 299 999
Peugeot 306 1.4 XN 1998 116 000 299 000
Renault Clio 1.2 RL, 1.8 RSI 1997 113 000-143 000 229 000-299 000
Renault Megane Classic 1.4 1997 150 000 230 000
Renault Twingo 1.2 1997-2000 71 000-105 000 299 000-300 000
SEAT Arosa 1.4 1997 138 000 250 000
SEAT Cordoba 1.4 1998 136 000 290 000
Skoda Felicia 1.3, 1.9 D 1997-2001 95 500-140 000 250 000-290 000
Suzuki Swift 1.0, 1.3, Sedan 1.6 1997-2001 48 000-147 000 170 000-300 000
Tata Telcoline 2.0 D 1997 127 000 300 000

Fordból alig szerényebb a kínálat, mint Fiatból. Escorttal csaknem Dunát lehet rekeszteni, van dízel, kombi és szerény futású is. A mai kompaktokhoz mérten már szűk utasterű, viszonylag koros széria jó választás, ugyanis ára is nagyon alacsony, alkatrészből bőven, fillérekért kapható hozzá szinte bármi. A kisautókat kedvelők a praktikusabb Fiesta és a formásabb Ka közül választhatnak gyakorlatilag ugyanennyiért, s aki kellően bevállalós egy fényezési hibás, ám szervizkönyves, boyraceres formájú, de 1,4 literes, 90 lóerős motorjával takarékos Pumát is bevállalhat. A 300 ezres piac legkomolyabb autójának számító modell azonban egy Mondeo, 1,8 literes benzinmotorral, klímával, vonzónak tűnő állapotban. Utóbbinál takarékosabbak ugyan lehetnek a Hyundai ennyiért elérhető Accent modelljei, értéktartásban a Mondeo várható jobbnak. Hiába nagyon vonzó ugyanis például a 200 ezer forintért kínált Accent, hirdetője elárulja, hogy küszöbjei cserére szorulnak, azaz összességében mégsem lesz nagyon olcsó a koreai kompakt.

Ladát lehet, de nem érdemes venni ennyiért, a Lancia Y és a Mazda 121 elgondolkoztató lehet, főként utóbbit tudjuk ajánlani, bár a Ford Fiestával csaknem azonos típus sem biztos, hogy az értéktartás szinonimája lesz, ellenben nyitható vászontetejével mókás kisautó. Opelből alapmotoros Agila, akár 1,4-es Corsa és 1,6-os Astra is elérhető, Peugeot-ból a 106-os miniautóból dömping kínálat jellemzi a piacot, a 206 és a 306 egyaránt egy-egy példánnyal érhető el, jósolható, hogy utóbbi értéktartása lesz a leggyengébb, a 206-os pedig összes jellemzőjével a legjobb oroszlános lehet – amennyiben korrekt a kínált példány.
Renault-ból kaphatunk Clio I-est, Mégane-t és Twingót is. Utóbbiból a legszerényebb futásút, s egyben a leginkább takarékosat is. A jól variálható utasterű, ám nem a legjobb vezetési pozíciójú miniautót nyugodt szívvel tudjuk ajánlani, nem túlzottan szervizigényes, mindig is divatautó, azaz jól eladható lesz. SEAT-ból is a legkisebbet, az Arosát ajánlanánk, bár hasonló futással, azonos motorral áránál 40 ezer forinttal drágábban Cordoba is kapható, véleményünk szerint az Arosa fogja jobban tartani az árát. Skodából csakis Felicia, az viszont bőven kínálkozik 300 ezer forintért. Szerény futású és dízel is választható. Üzeme olcsó, értékőrzése az átlagosnál talán valamivel gyengébb. Utóbbi a Suzukik soráról is elmondható. A kitűzött 300 ezer forintért már hegyekben állnak a hazai Swiftek. Alig futott 1,0 literes, jól felszerelt 1,3-as, Manager szedán, minden van, lehet jót választani, olcsón autózni vele, eladáskor azonban vagy árral vagy valamivel a piacnál jobbnak kell lenni. Aki viszont hosszú távra keres egyszerű és olcsó autót, még mindig a Swifttel járhat a legjobban. Aki pedig bevállalós, vehet Tata Telcoline pickupot is – számára tudunk jó motorfelújítót ajánlani…
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    az állapotot kell nézni, nem hogy mit mutat a km-óra, mindig így vettem az autóimat.Soha nem néztem meg mit mutat az óra, csak ha odatévedt a tekintetem..de érdekelni nem érdekelt..
    Ki hinni el hogy a jelenlegi benzin-gázos Mazdámban 266000 km van? 30 évesen?Én alakíttattam át gázüzemre, és pont NEM azért mert sokat megyek vele, hanem a keveset is olcsóbban tehessem. 227 ezerrel vettem 5 éve, évi 10 ezret sem megyek vele, viszont kopó elromló alkatrészek azonnal cserélve, javítva vannak, műszakira becsületesen felkészítve, még ha 100 ezret, vagy többet kell kifizetnem rá.Ami kopó alkatrész km-re vagy időre kell cserélni mindig cserélve volt, stb…kérdezte egyszer egy benzinkutas hogy mennyiért adnám el.Mondtam neki hogy van az a pénz, de mivel 5 év alatt szinte minden ki lett rajta cserélve (szilentek, lengéscsillapítók,komplett kupplung, önindító, generátor, gumi alkatrészek, komplett gyújtás stb..), vagy felújítva (kivéve váltó-motor-szervo), most olyan mint egy 8-10 éves autó, csak menni kell vele…Végül is szerinte hogy hülye vagyok hogy fél milláért akarom eladni..Én meg mondtam neki hogy most vesz egy kocsit 100-200 ezerért rákölt mégegyszer annyit hogy olyan legyen mint most ez, és ugyan ott van árban…csak a felszereltségük nem egyezik (4 ajtós kp zár, 4 el. ablak, el tükrök, el.tetőablak, szervokormány, 6 ponton állítható vezetőülés, vonóhorog, tempomat, gyújtáskapcsoló és lábtérvilágítás, hang vagy -és fényjelzés minden hibához.(ajtó nyitva, világítás bekapcsolva maradt, ablakmosó tartály vízszint alacsony, hátsó világítás, avgy féklámpa nem ég, stb…)

    A használtautó dílerek meg mivel jutalékért melóznak ott csalnak ahol lehet.De a magánszemélyeket sem kell félteni….

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    Ja, de attól függetlenül, amit az előzőekben írtam: én soha, semmilyen esetben sem tartom valósnak a használt autókban a km-állást. Még akkor sem veszem készpénznek, ha minden jel (kocsi állapota, papírok, ezmegaz) alátámasztani látszik a futást. A lényeg, hogy eleve nem is tulajdonítok nagy jelentőséget neki. A jelenlegi kocsimban pl. 14 évesen 335.000 km van, 326.000 km-rel vettem, és minden jel, info, és dokumentum arra utalt, hogy ez valós szám. Az előző három autómban is gyaníthatóan, és majdhogynem igazolhatóan valós(an magas) futásteljesítmény volt, életem első autójában viszont sanszosan valótlan.
    Mindettől függetlenül sosem vettem készpénznek ezt az értéket. Az állapot és az előélet, a karbantartás ismerete lényegesen jobban érdekel. Éppen ezért sosem úgy keresek a használtautón, hogy beállítok egy futásteljesítmény-korlátot. Minek, de tényleg??? Ez az egyetlen pont, amit soha sem értettem ezekben a piaci körkép cikkekben. Én úgy gondolom, hogy alapos ember, aki reálisan gondolkozik, nem így keres.

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    Én pl. jellemzően pont évi kb. 15000 km-t megyek autóval, amivel a cikk is számol. Napi 34 km a munkábajárás, ez egy évre kb. 9000 km. A többi pedig a magánéleti felhasználás. Egész reális szám, ezzel szerintem sokan vannak így. Sőt, amíg nem vittem reggelente oviba a fiamat, addig téltől-télig robogóval és bringával jártam be dolgozni, tehát még ennél sokkal is kevesebbet lehetett számolni éves futásteljesítményre.
    Bizony, ha én tíz éve vettem volna egy új autót, akkor abban manapság kb. 150000 km lenne. Persze soha sem vettem/vennék új autót, ráadásul a használtakat is viszonylag gyakran cserélgetem, tehát tőlem ilyen autót soha sem fogtok venni, nyilván. 🙂
    De pl. idén év elején cseréltem le a feleségem C-Corsáját, amit 2004-ben újonnan vett. Abban 63000 km volt 8 éves korára. Vakarta is a fejét a kereskedő, akivel elbizniszeltem, hogy ezt a futásteljesítményt neki senki sem fogja elhinni. 🙂 Hát igen.

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    Miért ne létezne 200000 alatt 10 éves autó?! Nyilván nem dízel mondeot passatot meg egyebeket kell keresni, hanem kis benzinest amit általában olyan vesz aki nem utazik sokat. Ja és persze nem a találati lista elején keresendők az alacsony futású autók. Saját kissebik kocsim 10 éves múlt és 96000 van benne. Az évi 10000km. Ennyi.
    Ettől független a feltüntetett km állások nagy része kamu.

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    Nekünk 10 éves F astránk van, 1. tulajok vagyunk, hétvégén ment bele a 180.000.-ik km, pedig van használva rendesen, az más hogy nem minden autóban valós a futás…

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    ford fairlane és tsai: Ja, nagy az isten állatkertje, a sok agyatlan vevő becsületes embernek gondolja az autókereskedőt is, elhiszi, hogy igaz, amit az autókereskedő állít, nem gondolnak arra, hogy bármit képesek hazudni, 100.000-t simán visszatekernek az órán stb. Én sem értem, hogy lehetnek ilyen hülyék…

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    De, a primerám, jó 2001es, 450 körül hirdetem 225e-t futott , van esztétikai hiábája, (oldala meg van húzva) műszaklag ok, kitűnő téli és nyári gumikkal, több 100e-rel oclsóbban mint a többi ilyen korú. Nem lehet eladni,mert sok a km, 2L benzines, és az említett esztétikai hibák miatt. Az már senki nem érdekel, hogy jó a motorja, klímája hűt, és nem kell gumit venni rá. Ami kicsit csillog, és olcsó és passzol a vevő fejében megálmododtt km állással, akkor megveszik, legyen bármilyen szar…
    Ebben egyet értek ford fairlannel, hogy sokszor lehetetlenek az elvárások…

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    Mindig a vásárló a bűnös? Csak el akarják költeni a pénzüket, hogy neked és a többi kereskedőnek legyen bevétele. Itthon teljesen elvesztették hitelüket az autó kereskedők épp a cikkben leírtak miatt. Könnyű a vásárlóra terelni a hibákat ahelyett, hogy kiszűrnétek a csaló kollégákat és csinálnátok egy tiszta piacot magatoknak. De gondolom az nem megy mert akkor kevesebb lenne a haszon. Hozzatok létre egy certifikát rendszert és a tisztességes kereskedő kirakhatja a bejáratra, hogy igen ő elismert kereskedő és nem egy csaló, vagy valami hasonló rendszert. A ti kezetekben van a vevő hozzáállásának alakítása ezt ne felejtsd el.

  • 2017.10.30. at 12:51
    Permalink

    Vannak ezzel a cikkel kapcsolatban fenntartásaim…nagyon rossz irányba tereli a hozzá nem értőket! Jómagam tízen páréve vagyok az autókereskedelemben és azt kell mondjam nagyon az agyatlan vásárló szindrómát sugallja ezen írás. Az autókereskedelem nem így megy. Nagyon elcseszett az egész autóvásárlói szemlélet ebben a kis hazában! Vegyünk ingyen vadiújat sőt termelje a benzint is minden Km-en duplán…Ez a hozzá állás nálunk. Vesznek szerviz könyvet,km-órát meg előző tulajt…Magát a vasat meg ,sem nézik sőt meg, sem tudják nézni mert buták hozzá és megy a matek meg az okoskodás…

Vélemény, hozzászólás?