Autók, amelyekkel a koronavírus elől is megszökhetnénk

A statisztikák szerint ezekkel az autókkal akár a Holdig is utazhatnánk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy amerikai szervezet megvizsgálta, hogy mely típusok bírják a legtovább, a kilométergyűjtésben a japánok jeleskednek.

Közel sem használják ki az autókban rejlő potenciált a felhasználók, derül ki a iSeeCars.com kutatásából. A Használtautó.hu-nak megfelelő amerikai oldal 15,8 millió négykerekűt vizsgált meg, ebből pedig szépen kirajzolódik, hogy mely típusok gyűjtik a legtöbb kilométert. Az Egyesült Államok a második világháborút követő gazdasági fellendülés hatására autós társadalommá vált, a hatalmas földrajzi távolságok pedig mértéktelenül pörgő kilométerszámlálókat sejtetnek, de ez a valóságban egyáltalán nincs így. A kutatásból kiderül, hogy az autók csupán egy százaléka futja meg élete során a 200 ezer mérföldest, azaz a 320 ezer kilométert, ez a szám persze kategóriánként eltérő. A személyautók esetében ezerből hét példány éri el átlagosan a 200 ezer mérföldet, a SUV modelleknél kicsivel jobb az arány, ott 0,9% lépi át az említett kilométerszámot. A vizsgált kategóriák közül a pickupok futják a legtöbbet, ott 1,8% lépi át a 320 ezer kilométert. Az való igaz, hogy a platós járműveket a személyautóknál nagyobb igénybevételre méretezik, azonban nem feltétlenül a műszaki képesség határozza meg a futott kilométert, hanem a vásárlók mentalitása is. A 200 ezer mérföldet futott négykerekűek iránt alacsony a kereslet, így hiába használhatóak, az eladhatatlanságuk miatt inkább a bontóban végzik a sokat futott járművek.
Hirdetés
A típusokra lebontott statisztikában szép eredményeket értek el a japánok. A platósok közül a Honda Redgeline érte el az első helyet, amelyből 3% lépi át a 200 ezer mérföldet, a Toyota két típusával (Tundra és Tacoma) fért fel a dobogóra. A személyautók mezőnyében szintén egy Hondáé az aranyérem, az egyterű Odyssey lett az első, amit a Toyota Avalon és a Honda Civic követ.

A SUV mezőnyben a Toyota Land Criuser tarolt, itt a modellek 15,7%-a megfutja a vizsgált kilométert.

A sportkocsik nem teljesítenek rosszul, ezeket a modelleket az átlagosnál tovább szeretik használni a tulajdonosaik, itt az arány 1,5%. Érdekesség, hogy ebben a kategóriában Európáé lett az elsőség, a legtöbbet futó sportkocsi cím az Audi TT-hez vándorolt, a német típus 4,1%-a a futásteljesítmény alapján a vírusmentes Holdat is elérhetné.
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?