Autókat rejtő konténert halásztak ki az óceánból

Huszonkét hónapot pihent két Chevrolet a mélységben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Viszontagságos időjárás miatt süllyedt el két Chevrolet Silverado, amik közel két tengerfenéken töltött év után újra partot értek.

Még 2018 júliusában került nagy viharba az Egyesült Államokból Ausztráliába tartó YM Efficiency konténerszállító hajó, melynek következtében 30 fokos szögben megbillent a hajótest. A felhalmozott rakomány nem viselte jól megpróbáltatást, az elszabadult konténerekből 81 az óceánban landolt, de a hajón maradtakból is számos megrongálódott. A tenger fenekén kikötő konténerek autókat is rejtettek, méghozzá két új Chevrolet Silverado pickup költözött a mélységbe. Az ausztrál hatóságok a baleset után közel két évvel felhozták a vízbe esett konténereket, amelyek a négykerekűek mellett gumiabroncsokat és bútorokat is rejtettek. A többi más tárgyhoz hasonlóan a két Chevrolet sem maradt jó bőrben a tengerben töltött hónapok alatt. A vízkár mellett vélhetően erősen korrodálódtak a fém részek, ezen kívül a karosszéria is sérült a zuhanás miatt. A vízbe esett autók pótlása bizonyosan lassabb volt a megszokottnál, mivel Ausztráliában hivatalosan nincs jelen a Chevrolet, ehelyett egy magáncég foglalkozik a Silveradók forgalmazásával és jobbkormányossá alakításával.
Hirdetés
A 120 méter mélységben pihenő pickupok már nem kerülnek forgalomba, az ausztrál hatóságok a többi vízbe esett tárggyal együtt a Chevroletek újrahasznosításáról is gondoskodnak. Április folyamán a tervek szerint felszínre hozzák a 100-150 méteres mélységben lévő maradék 62 konténert, amiből további autók is előbukkanhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?