Autós üldözés volt a Rákóczi hídon!

A rendőrség végül elfogta a Rákóczi hídon menekülő ámokfutót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Videón mutatja meg a rendőrség, hogyan fogták el a Rákóczi hídon és a járdán át menekülő sofőrt.

Akciófilmbe illő jelenet játszódott le a Rákóczi hídon 2022. július 27-én délután. A fővárosi közlekedési járőrök vették észre a hídon azt a Fiatot, melynek vezetője nagy sebességgel, irányjelzés nélkül cikázott a sávok között. A rendőrök megkülönböztető jelzéssel az autó után mentek, azonban annak sofőrje a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva a Soroksári út felé vette az irányt, majd a kereszteződéshez érve a gyalogos járdán át menekült.
Hirdetés
A rendőrök a járdán át már nem követték a közlekedés biztonságát szem előtt tartva, de a rendszáma és a gépjármű típusa, valamint a térfigyelő kamerák felvételei alapján elkezdték keresni a sofőrt. Kiderült, hogy az autót vezető P. Csabának nem volt érvényes jogosítványa, mert korábban eltiltották a járművezetéstől, és a Siófoki Rendőrkapitányság is körözte egy súlyos testi sértés miatt folytatott bűnügyben. A BRFK Közlekedésrendészetei Főosztály járőrei ellenőrizték azokat a címeket, ami a férfihez köthető, amikor pedig átkutatták lakásának udvarát, két lopott motort is találtak; az egyik KTM típusú motort július 15-én lopták el a XII. kerületből, egy Aprilia robogót pedig 2021 decemberében vitte el ismeretlen elkövető a Március 15. térről.
Hirdetés
A rendőrök a 41 éves férfi felkutatása érdekében a Bűnügyi Bevetési Osztály egységeivel együtt végigjártak minden helyet, ahol a férfi meghúzhatta magát, végül P. Csabát két nappal később fogták el. A férfi ugyanis úgy érezte, nincs további félnivalója, és újra autóba ült; a rendőrök által ekkor már jól ismert fehér Fiattal közlekedett a Szent István körúton, amikor a közlekedési járőrök kiszúrták a forgalomban haladó autót. A gyanúsított a rendőröket meglátva kiugrott az autóból és futásnak eredt, de a járőrök utolérték és elfogták. A rendőrök P. Csabát elfogását követően előállították, majd a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a motorlopás miatt folytatott büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság el is rendelt. A XII. kerületi rendőrök az V. kerületben történt robogólopást is egyesítették az ügyükhöz, P. Csaba lakhelyéről pedig egy harmadik járművet is lefoglaltak, melyet vizsgálnak, hogy bűncselekményből származik-e.
Hirdetés
Forrás: Police.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?