Autóvásárlás decemberben: ilyen hitelt kaphatsz hozzá

Fizetett hirdetés

Ha hitel kell az autóra, ne halaszd holnapra!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába a folyamatos és jelentős áremelkedés, a magyar háztartások nem a karácsonyi ajándékokon spórolnak. Autó persze ritkán kerül a fa alá, de mit tehetsz, ha most kell autót venned? Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője volt a segítségünkre.

A karácsony az karácsony!
A Magyar Bankholding által készített felmérésből az derült ki, hogy a családok jó része a nehéz időkben sem fukarkodik, ha ajándékvásárlásról van szó. Idén is ugyanannyi ajándékot vásárolnak, és bár 80% előre megtervezi, hogy mit vesz és mennyit költ majd, 50% mégis túllép a saját maga által megszabott kereten.
Hirdetés
Bár az idei ünnepeket talán viszonylag érintetlenül hagyja az infláció és az energiaárak emelkedése, olyan nagyobb kiadásokat, mint amilyen az autóvásárlás, már sokan kénytelenek elhalasztani. És hogy valóban így történik, azt jól mutatja, hogy új és használt autóból egyaránt egyre kevesebbet vásárolnak az emberek. A szakértők szerint az új autók gyártása lassan kap erőre, és teljesen talán csak 2024-re áll helyre. Milyen autó legyen?
A használt autók egyre drágábbak, és ilyenkor a vásárlók az olcsóbb modellek felé mozdulnak el. A magyar gépjárműállomány folyamatosan öregszik, amire az új autók piacának gyengélkedése mellett az is rásegít, hogy egyre idősebb autókat hoznak be külföldről.
Hirdetés

Az idősebb autók valóban kevesebbe kerülnek, de a javítási és üzemeltetési költségeik jóval magasabbak lehetnek, ezt pedig nem árt figyelembe venni a vásárlás során. Ezek a járművek kevésbé értékállók, és jó eséllyel hamarabb kell majd lecserélni őket.
Hirdetés
A leginkább értéktartó autók jelenleg talán az új elektromos autók, amelyek nemcsak hogy nem veszítenek az értékükből a vásárlás után, de még befektetésnek sem utolsók. Ez különösen fontos, ha valaki hitelből vesz autót.
Azok számára, akik most új autót vásárolnának, az ár mellett a fenntartási költség is dilemmát jelenthet. Az elektromos autók drágábbak, mint benzinnel vagy dízellel hajtott társaik, így mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ilyen járműre vágyik. Ugyanakkor az üzemeltetésük nemcsak zöld, de gazdaságosabb is, főleg most, hogy a fosszilis üzemanyagokról lekerült az ársapka. Az elektromos autók egyre nagyobb hatótávolsággal működnek, városi közlekedésre pedig kifejezetten jól használhatók. Nem csoda hát, ha népszerűek, és ezért a népszerűségért az autógyártók is mindent megtesznek. A sebesség szerelmesei valószínűleg örömmel hallják, hogy a BMW jóvoltából már olyan elektromos SUV is napvilágot látott, ami sport fokozatban képes beleszorítani az utasait a – valószínűleg nagyon kényelmes – üléseibe.
Hirdetés
Az energiaárak további alakulásában sok a bizonytalanság, de csökkenésre egyelőre nem igazán számíthatunk. Elektromos autót akkor éri meg fenntartani, ha otthon tudjuk tölteni. A házi autótöltő állomás kialakítása szintén költségigényes, de ehhez már célzott hitelt is találni. Ilyen a MagNet Bank zöld hitelcélokra igényelhető személyi kölcsöne – emlékeztet Gergely Péter. Ebből az otthoni töltőállomásunkat is telepíthetjük és beüzemelhetjük.
Lássuk a kölcsönajánlatokat!
Azt tehát már tudjuk, hogy ha drága, de alacsony költségek mellett fenntartható autót keresünk, akkor magas kezdeti, de viszonylag alacsony fenntartási költségekkel kell számolnunk. Ez éppen fordítva van egy idősebb használt autó esetében, ahol alacsonyabb beruházás mellett, de magasabb üzemeltetési és javítási költségek mellett szerezhetjük meg a következő járművünket. A személyi kölcsön szempontjából szerencsére majdnem mindegy, hogy melyik verziót választod, mert a kölcsön összegét szabadon felhasználhatod, és nem is kell azonnal elköltened az összes pénzt. (Azt azért ne felejtsd el, hogy a kölcsön törlesztését a folyósítás után azonnal el kell kezdened.)

Gergely Péter megmutatja nekünk, hogy a BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora alapján melyek most a legkedvezőbb kölcsönök, amelyeket autóvásárlásra igényelhetünk.

Tegyük fel, hogy 3 millió forintot igényelnél 5 éves futamidőre, amihez havi nettó 300 000 forint jövedelmet tudnál igazolni. A kölcsön igénylése gyors és egyszerű. Mindössze a személyes dokumentumaidra és egy munkáltatói igazolásra vagy NAV igazolásra lesz hozzá szükséged. A kölcsönt a legtöbb banknál teljes mértékben online is igényelheted, így el sem kell hagynod az otthonodat ahhoz, hogy megkapd a hitelt.
Hirdetés

A kölcsön kamata a futamidő végéig fix, a törlesztőrészleted tehát mindvégig ugyanannyi marad.

Jelenleg a legolcsóbb hitel a már korábban említett MagNet Bank kínálatában van 66 188 Ft törlesztővel, 12,28% THM-mel. Ahhoz, hogy ezekkel a paraméterekkel megkapd a kölcsönt, havi jövedelmed bankhoz utalását és a bankszámlád aktív használatát is vállalnod kell. További 2 százalékpont kamatkedvezményt kapsz, ha havonta legalább 1 db csoportos beszedési megbízást indítasz erről a számládról. A felhasználást utólagosan igazolnod kell azzal, hogy a folyósítást követő 60 napon belül benyújtod a gépjármű adásvételi szerződését, törzskönyvét és/vagy forgalmi engedélyét. Második legolcsóbb hitel a Cofidistől igényelhető. Ez egy minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön, aminek a havi törlesztőrészlete a fenti paraméterek mellett havi 68 391 forint. Ezt 13,9%-os THM mellett kapod meg. A hitelnek nincsenek kezdeti költségei, és a Cofidis nem várja el, hogy nála számlát nyiss vagy a jövedelmed hozzá utald. Az UniCredit Bank ugyanezt a hitelt 69 084 forintos havi törlesztőrészlet mellett adja. Kezdeti költségekkel itt sem kell számolnod, de a bank havi 250 000 forintos jövedelemátutalást vár. A kölcsönhöz jelenleg két akció is tartozik. Ha 2023. január 15-ig igényelsz, és a kölcsön összege legalább 3 millió forint, akkor egyhavi törlesztőrészletet, legfeljebb 50 000 forintot visszatérít a UniCredit. Ezenkívül, ha szintén január 15-ig online nyújtod be az igénylésed, és így is kötsz szerződést, és az első 3 havi törlesztőt rendben fizeted, akkor 30 000 forintot visszakapsz. A Raiffeisen Banknál 69 883 forint ennek a kölcsönnek a havi törlesztőrészlete. Ehhez 300 000 forintos nettó jövedelem szükséges. Ehhez a konstrukcióhoz jövedelemátutalás is kell a bankhoz, de elég a minimálbérnek megfelelő összeget utalnod. A bank 30 000 forint hitelbírálati díjat számol fel, amelyet a kölcsön összegéből von le.
Hirdetés

A CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönét havi 70 726 forintos törlesztőrészlettel kaphatod meg, havi nettó 250 000 forintos jövedelem mellett, amit a bankhoz utaltatsz. Kezdeti költségekkel nem kell számolnod, és ha a hitelkérelmedet 2022. december 31-ig befogadja a bank, akkor

50 000 forint energiahatékonysági bónuszt is kaphatsz, ha a kölcsön összegéből elektromos autót vásárolsz.

Azért légy óvatos!
Hiába kínálnak a bankok zöld kedvezményeket és készülnek jóváírási akciókkal, a hitelfelvételt mindig alaposan meg kell fontolni. Ne feledd, hogy az infláció azt is jelenti, hogy hiába fix a kölcsön törlesztőrészlete, neked azt egyre kevesebb pénzből kell kigazdálkodnod, hiszen a megélhetésedre egyre többet kell költened.

Csak annyi kölcsönt vegyél fel, amire feltétlenül szükséged van, és igyekezz minél előbb visszatörleszteni a kapott pénzt. Évente 200 000 forintig ingyenesen előtörleszthetsz.

Cikkünk összeállítását a BiztosDöntés.hu segítette.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?