Az állam, ahonnan kitiltották a Teslát

Missouri államban nem lehet már Teslát kapni - egy ideig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Naná, hogy a Tesla megtámadta azt az ítéletet, mely szerint nem árulhat autót Missouri államban, ám jelenleg ez a helyzet.


Érdekes módon épp egy amerikai államban, Missouriban tiltották meg a Teslának, hogy szokása szerint online, közvetlenül értékesítése autóit. Márpedig a Tesla az egész világon így teszi. A Tesla számára egy augusztusi ítélet tiltja, hogy saját maga értékesítsen. Nem meglepő módon a Missouri Auto Dealers Association (MADA), azaz a Missouri állambeli autókereskedők szövetsége fűtötte a témát, mely szerint a Tesla, mint autógyártó nem árusíthatja maga az autóit.
A Tesla természetesen megtámadta ezt a döntést, de az autókereskedők helyi szövetsége az ítélet megszületése után is felnyomta a márkát, hogy megszegi az éppen aktuális rendelkezést. Míg a MADA érdeke nyilván az, hogy megtartsa kereskedőinek monopolhelyzetét, a Tesla mindent megtesz annak érdekében (nyilatkozata szerint), hogy elkerülje „a munkahelyek szükségtelen bezárását, a helyi adóbefizetések csökkenését és a fogyasztók kényelmének, valamint választási lehetőségének csorbítását”. A márka csaknem négy éve van jelen Missouriban egy saját értékesítési, pontosabban átadási ponttal, ahol számos munkahelyet biztosít a helyiek számára. „Nem gondoljuk, hogy be kellene zárnunk helyi telepünket és meg kellene szüntessük autóink értékesítését, amíg az ítélőtábla eldönti, hogy folytathatjuk-e tevékenységünket, vagy nem” – reagált a cég a döntésre, ám a jelenleg érvényes ítélet mégis csak az, hogy nem árusíthatja autóit.
Hirdetés
A Tesla filozófiája, hogy helyi kereskedők helyett saját maga értékesíti autóit. Az autógyártó úgy gondolja, hogy egy harmadik fél nem tudná olyan tudással és lelkesedéssel promótálni modelljeit, ahogyan saját csapata. Köztudott, hogy a kereskedők jellemzően nem az autóeladásokból származó profitból, hanem a karbantartásból és a szervizelésből tartják fenn magukat. A Tesla ugyanakkor nem akar ezen szolgáltatásokból nyereséget termelni – állítólag. Ez a karbantartások esetén a hosszú garanciális időszak alatt igaz is lehet, ha viszont valaki megtöri Tesláját, jobban jár, ha van casco szerződése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?