Az Apple telefonod kinyitja a kocsidat is

Az Apple CarKey funkciója digitális kulcsot varázsol az iPhone-ból és az Apple Watch-ból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újabb modellek esetében már teljesen megszokott, hogy a kulcs elővétele nélkül jutunk be az autóba és indulunk el vele, de hogy a telefon vegye át ezt a szerepet, az még újdonság. Pedig a technológia adott hozzá.

Az Apple nemrégiben elérhetővé tette az iOS 13.4-es szoftver verziójának beta kiadását, amivel elsősorban fejlesztők tesztelhetik az új funkciókat, még mielőtt mindenki számára letölthetővé válna. Ebben a frissítésben jelent meg egy új CarKey névre hallgató funkció - kifejezetten az iPhone és Apple Watch eszközökhöz.
Ahogy azt a név is sejteti, ezzel a megoldással lehetséges lesz az autót kinyitni, bezárni és elindítani mindössze egy érintéssel az NFC technológiára építve. A telefont vagy az órát egyszerűen csak oda kell tartani az NFC olvasóhoz és már nyílik is az ajtó. Ez még nem is lenne olyan nagy dobás, viszont a telefonos megoldással hozzáférést adhatunk a kocsihoz családtagjainknak is, nem kell többet a kulcsot hordozni magunkkal.
Hirdetés

Az Apple tagja egy úgynevezett Car Connectivity Consortium-nak, amely tömöríti az autógyártókat és azokat a szervezeteket, akik az autók és okostelefonos megoldások fejlesztésében érdekeltek. Ez a konzorcium dolgozta ki a Digital Key szabványt még 2018-ban és már javában folyik a munka a 2.0 verzión, amelyre a későbbi tömeges megoldások épülnek majd. A Digital Key új változata lehetővé teszi NFC technológia használatát egy biztonsági chip mellett, de alkalmas lesz az autó nyitására akkor is, ha a telefon már teljesen lemerült.
Bár a 2.0 verzió fejlesztés még nem zárult le, már dolgoznak a 3.0 előkészítésén, ami már alkalmas lesz Bluetooth kommunikációra is, így a telefont már nem kell elővenni a zsebből és odatartani az ajtóhoz, minden megy majd érintés nélkül is. Hogy hogyan fogjuk lefényképezni a casco biztosításhoz a két gyári kulcsot, azt még nem tudni, de úgy tűnik, hogy a digitalizációhoz az autógyártókon kívül még számos szervezetnek alkalmazkodnia kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.11. at 22:28
    Permalink

    De jó, hogy van-lesz ilyen is! Ha nem figyelünk oda, még a végén az autónk Pontgyűjtő kártyával is nyílni fog… Szinte hallom az autóhoz közeledve: Pontgyűjtő kártya van? 🙂

  • 2020.02.11. at 23:36
    Permalink

    öööö, ez miben is több a Drive Now féle rendszernél ami már elég sokan használtak itt. Azt hiszem olyas valamire csodálkozik rá a cikk ami már évek óta valóság…

Vélemény, hozzászólás?