Az Audi támogatja a Bátor Tábor élményterápiát

Segít az Audi Hungaria

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tutajépítéshez szükséges felszereléssel támogatja a győri cég a Bátor Tábort, ahol krónikusan beteg gyermekek üdülnek.

A Bátor Táborban nyaraló krónikus beteg gyerekek a jövőben speciális anyagokból, saját maguk által épített tutajokat próbálhatnak ki a tábor melletti csónakázó tavon. Thomas Faustmann, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója adta át a Bátor Tábor Alapítvány programvezetőjének, Nagygyörgy Andrásnak az eszközöket, melyeknek új értéke több mint 1 millió forint. „Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan kiváló kezdeményezést támogathatunk, mint a Bátor Tábor“ – hangsúlyozta Thomas Faustmann ügyvezető igazgató a felszerelés szimbolikus átadásakor. Az eszközpark egy vállalati rendezvényre készült és a tutajépítéshez szükséges minden elemet - gerendák, árboc, vitorla - tartalmazza. 2001 óta több mint 2.400 súlyos beteg kisgyermeknek volt lehetősége rá, hogy eltöltsön egy hetet a „Bátor Táborban“. Az élményterápiát a középpontba helyező nyári tábor egyedülálló kezdeményezés Közép-Európában. A táborozó gyerekek állandó orvosi felügyelet mellett vehetnek részt különböző sport-, játék- és kézműves programokon. „Nagyon fontos számunkra, hogy a beteg gyerekek a táborunkban ne csak felejthetetlen, de számukra hasznos élmények részesei legyenek“, mondta Nagygyörgy András. „Az Audi Hungaria segítségével most jelentősen bővül a nyári tábor programkínálata.“ Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. 1993-as alapítása óta elkötelezett támogatója számos szociális, sport és kulturális kezdeményezésnek. A vállalat az elmúlt években több ízben adományozott játékokat a győri óvodáknak és támogatta a régióban folyó különböző nevelési programokat. Ez év tavaszán indult az Audi Hungaria támogatásával a győri óvodák bevonásával futó KRESZ-oktatás, amelynek keretében a nagycsoportos gyerekek játékos módon tanulhatják meg a biztonságos közlekedés szabályait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?