Az autó, ami még Monacóban is feltűnő

Egy Apollo IE korzózott Monaco utcáin, nagy meglepetést okozva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ második legkisebb országában annyiféle érdekes és látványos autókülönlegesség mozog nap, mint nap, hogy a járókelők ingerküszöbét már nehéz átlépni. Az Apollónak viszont sikerült.


Az ínyenceknek biztosan mond valamit a Gumpert név. Bizony, az egykori Gumpert Apollo leszármazottját látták a Monacói Hercegség utcáin, amelynek látványától még a városállam lakóinak is leesett az álla. A Gumpert, amelynek gyártása 2012-ben állt le, valljuk be, nem tartozott a világ legszebb masinái közé, viszont akik vezették, magabiztosan állítják, hogy a valaha volt egyik legélvezetesebb autó. Ám, sajnos a Roland Gumpert alapította cég csődbe ment, a maradványait egy olasz befektetőcsoport vásárolta meg, és az autórajongók nagy örömére a romokból megszületett az Apollo Automobili.
Hirdetés

Az új éra első gépe pedig Apollo IE néven fut, és csak tíz darab létezik belőle. Az szupersportautó mozgatásáról 6,2 literes, V12-es szívómotor gondoskodik, amely 9000-es fordulatnál 780 lóerőt képes leadni, míg a forgatónyomatéka 760 Nm. A különlegessége az árcédulán is visszatükröződik, hiszen 2,3 millió dollárt kell leperkálni érte, ami körülbelül 640 millió forintnak felel meg. Nem csoda, hogy Monaco népe is csodájára járt, mert az Apollo IE dizájnja kiemelkedik a legnemesebb sportautógyártók termékei közül is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.05.24. at 20:40
    Permalink

    ez a dizájn miben emelkedik ki? azon kívűl, hogy rusnyább, mint a nagyobb gyártók termékei? olyan, mint egy összegyűrt majd megtaposott energiaitalos doboz, egy b.szott nagy fix lócával :D:D:D azért ehhez képest a la ferrari pl. egy álom (dizájnra), technikailag meg szintén szóval érdekes. vagy a homasitás nappali ledfények teszik ezt vonzóvá?
    de még a fenyr ss is fényévekkel jobb, ha gyűrt doboz vonalat erőltetünk

Vélemény, hozzászólás?